A Fiat Dobló Cargo lett az Év haszongépjárműve

Vágólapra másolva!
A 24 országból érkezett zsűri a lehetséges 168-ból 128 ponttal az új Fiat Dobló Cargónak ítélte a 2011-es Nemzetközi Év Haszongépjárműve-díjat.
Vágólapra másolva!

Az elismerést az egyik legjelentősebb európai haszonjármű-kiállításnak számító 63. Hannoveri Nemzetközi Autószalonon adták át. Főleg a karosszéria- és raktérváltozatok száma volt döntő a kitüntetés odaítélésekor: a Dobló kínálata a hosszú tengelytávú, emelt tetejű modell mellett, vontató padlólemezes és kisteherautó változatokat is tartalmaz.

Az új padlólemezre épülő Dobló Cargo több rekordot is tart kategóriájában: rakterének hossza 2,17 méter, szélessége, a kerékjáratok között 1,23 méter, térfogata akár 4,6 köbméter is lehet (pár hónap múlva a Maxi High Roof-változat bevezetésével ez 5,4 köbméterre nő), terhelhetősége 750 és 1000 kg között változik.

Az új Dobló Cargo ötféle motorral készül: 95 lóerős 1,4-es benzines, 1,4-es metánnal és benzinnel működő turbómotor, valamint háromféle turbódízel (második generációs 90 lóerős 1.3 MultiJet, 105 lóerős 1.6 MultiJet és 135 lóerős 2.0 MultiJet). Az összes motorhoz start-stop rendszer kapcsolódik, mindegyik teljesíti az Euro 5-ös előírásokat, a dízeleket részecskeszűrővel szerelték fel.