Nem tudják a régiautósok, hogy kitilthatják őket a fővárosból

forgalomkorlátozás, füst, szmog, por, légszennyezés
Vágólapra másolva!
Eltilthat több tízezer sofőrt autója használatától a budapesti főpolgármester, ha szmogriadót indokol a levegő minősége. Az autósok többsége - mint videónkból is kiderül - nem ismeri a rendszám helyett matricaszín szerinti korlátozást. Cikkünkből kiderül, miként módosult a szmogrendelet, kiket fenyeget a 100 ezer forintos bírság, és milyen kérdéseket hagy nyitva a jogszabály.
Vágólapra másolva!

Fogalma sincs a fekete és piros matricás budapesti autósok többségének arról, hogy akár el is tilthatja őket kocsijuk használatától az új főpolgármester, ha rossz a főváros levegőminősége. Nem véletlen: a szmogriadó-rendeletet a nyár közepén módosították, az előző városvezetés pedig nem végzett érdemi tájékoztatást a változást követően, holott akár százezreket is érinthet egy-egy korlátozás. Szmogriadó idején korábban úgy szűkíthette a járműforgalmat Demszky Gábor, hogy egyik nap a páros-, míg a másikon a páratlan rendszámú járműveknek tilthatta meg a közlekedést.

Törvénytisztelet és géppuska - autósokat kérdeztünk, tudnak-e arról,
hogy szmogriadó esetén nem hajthatnak be Budapestre

Érdekes kérései lehetnek Tarlósnak

A változtatás lényege, hogy ma már a járművek környezetvédelmi tulajdonságaihoz köti a rendelet, mely autók járhatnak szmogriadó idején is a fővárosi utakon, és melyek nem. A korlátozás szemmel is jól látható alapja a járművek hátsó rendszámtábláján lévő színes, hatszögletű plakett lesz, ez azt mutatja, hogy mennyire környezetbarát avagy -szennyező a jármű. (Elvileg - a témával külön cikkben foglalkozunk majd.)

A bizonyos határérték feletti levegő-szennyezettségnél elrendelt szmogriadó idején a fekete és piros plakettel ellátott járművek közlekedését tilthatja meg Tarlós István, a kék és a zöld matricás kocsik akkor is közlekedhetnek. Rengeteg autó jár sárga matricával, ezek használatát jelenleg nem korlátozza a rendelet, tulajdonosaiknak viszont fel kell készülniük, hogy a soron következő műszaki vizsga során elveszítik ezt a színt, és fekete vagy piros matricát kapnak majd - tehát ők sem autózhatnak majd szmogriadókor Budapesten.

Újdonság, hogy a riasztási fokozatban nem csak tilthat, de ha úgy ítéli meg a légszennyezettség mértékét, kérhet is a főpolgármester. A jogszabály szerint kérheti "az üzemanyagtöltő állomások használatának - elsősorban 10-18 óra közötti - szüneteltetését", emellett "az egyéni gépjárműhasználat szüneteltetését".

Kérheti továbbá a gépjárművek "indokolatlan - álló helyzetben történő - alapjárati üzemeltetésének lehetőség szerinti mérséklését", és azt, hogy a sofőrök "csökkentsék járművük haladási sebességét 20 kilométer/órával, kivéve ott, ahol 30 kilométer/óra vagy annál kisebb a megengedett maximális sebesség". Arról nem szól a jogszabály, mi történik akkor, ha valaki nem tesz eleget a kérésnek.

Kiket nem büntetnek meg biztosan?

A korlátozást megszegő renitensek 100 ezer forintos pénzbírságra számíthatnak (a 2009-es budapesti szmogriadónál még hiányzott a szankció), ugyanakkor számos kivételt sorol a fekete-piros matricás szabály alól a rendelet. Járhatnak a helyi, helyközi és távolsági közlekedési járművek, a taxik, a megkülönböztető hang és fényjelzéssel felszerelt járművek, egyben a közéjük fogott járműoszlopok is, a DT rendszámos diplomáciai és konzuli autók.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]
Már nem számít, páros vagy páratlan a rendszám. A sárga plakettesek egyelőre megússzák, de a következő műszaki vizsgán az új rendszer szerint ők is fekete vagy piros matricát kapnak majd

Szintén közlekedhetnek a hivatalos betegszállító járművek, az orvosok és ügyeletek kocsijai, valamint a kórházi és járóbeteg-ellátásra, kezelésre beutalt, előjegyzett beteget szállító gépjárművek, és az érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező autók. Nem korlátozzák a kommunális feladatot végző járműveket (úttisztítók, vízellátók, kéményseprők, hótakarítók, villamos- és gázenergia-ellátók stb.), ahogyan a halott- és a pénzszállítókat sem.

Lehet szmogriadó idején arra jogosultaknak elromlott járművet vontatni, közlekedhetnek a fővárosi és Pest megyei élelmiszerlánc-felügyeleti szervek, valamint a honvédség, a rendvédelmi szervek, a közterület-felügyelet, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az MTV, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és az MTI autói. Külön megemlíti a jogszabály kivételként az élelmiszer-áruszállító járművek célforgalmát.

Problémát okozhat a szabálykövetés is

Amint látható, alaposan összeszedte a jogalkotó a főváros napi működtetésében résztvevő intézetek járműveit, mégis számos olyan helyzetet hozhat az élet, amikor talán nem kellene megbüntetni a piros-fekete matricás autóval a szmogriadó idején. Mondjuk azokat, akik a hirtelen rosszul lett, vagy éppen szülő családtagjukat az övezeten belül lévő kórházba szállítanák idősebb járművükkel.

Néhány kérdés is megválaszolatlan maradt. Például hová tudják letenni ezerszámra az autóikat azok a szabálykövető emberek, akik vidékről autóznának be a belvárosi munkahelyükre? A város határán, a tömegközlekedési megállóknál elhelyezett - amúgy is zsúfolt - néhány P+R parkoló nyilván nem elégséges erre. Szintén zsúfoltak reggelenként a Budapestre beérkező helyközi buszok is, ezek sem tudnak a jelenlegi menetrend szerint normális utazási komfortot biztosítani azoknak a hirtelen megjelent plusz utasoknak, akik úgy döntenek, hogy egyáltalán nem ülnek autóba.

Vizsgálja az Alkotmánybíróság

Hevesen tiltakozott a rendelet nyári módosítása ellen a Levegő Munkacsoport nevű civil szervezet. Helyes ugyan szerintük a megközelítés, hogy a rendszám számjegyei helyett az autók környezetvédelmi tulajdonságai alapján korlátozzanak, de az új rendszer szerintük csupán a járművek elhanyagolható számát érintené. A módosítás előterjesztője, Ikvai-Szabó Imre akkori főpolgármester-helyettes azt mondta erre, hogy éppen azért éri meg a páros-páratlan rendszer lecserélése, mert így kevesebb autóst kell korlátozni, míg a környezeti haszon legalább ugyanakkora lenne. Ráadásul az intézkedés arányosabbá válna, mert azokat korlátozná, akik járműveikkel nagyobb mértékben járultak hozzá a szennyezett állapothoz.

Forrás: MTI
Hiába füstöl: a BKV buszai szmogriadó alatt is közlekedhetnek

A Fővárosi Közgyűlés júliusban egyhangúlag fogadta el a rendelet-módostást, azóta viszont új pártok jelentek meg a városházán, sőt új vezetése van Budapestnek. Szeptember végén az LMP bejelentette, hogy a rendelet megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól, Jávor Benedek szerint azért, mert állítása szerint a fekete és piros matricás járművek a fővárosi forgalomnak kevesebb mint tíz százalékát teszik ki, vagyis szerinte alig csökkenne korlátozásukkal a légszennyezettség.

Velük ellentétben a Jobbik az egész szmogriadós korlátozást elutasítja, "a tervezett dugódíjjal együtt". Arra a kérdésünkre, hogy mi a kifogásuk ezzel kapcsolatban, a közlekedési programjukért felelős Szabó György úgy felelt, egyelőre nem áll a rendelkezésünkre megfelelő adat ahhoz, hogy erre válaszoljanak.

Hamarosan megtudjuk, mit akar Tarlós

Persze a legnagyobb kérdés az, hogy a módosítást a nyáron megszavazó Fidesz színeiben a várost irányító Tarlós István és csapata meghagyja-e a jelenlegi formájában a rendeletet. Mindjárt a választás másnapján hosszú kérdéssort küldtünk nekik a szmogriadóval kapcsolatos kérdéseinkkel, amelyekre - ígéretet kaptunk rá - György István, a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes válaszol majd.

(Amint megérkeznek György István válaszai, folytatjuk a témát.)

Korlátozhatják a sárga matricás kocsikat is, jöhet az többhónapos behajtási tilalom

Ahogyan említettük, jelenleg hatályos formájában a sárga matricás kocsik közlekedhetnek a szmogriadós korlátozás idején, de nem biztos, hogy ez így marad. A jogszabály "szmoghelyzet kialakulásának megelőzése" című második fejezetében ugyanis az olvasható, hogy "a rendszámtáblán sárga színű, hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott (a továbbiakban: kedvezőtlenül sok légszennyező anyagot kibocsátó) gépjárművek forgalma tilos október 20-tól, március 8-ig tartó időszakban" a tágan értelmezett belvároson belül - erről korábban bővebben írtunk.

Forrás: Google Maps
A pirossal jelölt zónába ősztől tavaszig nem hajthatnának be a korosabb járművek

Csakhogy ez a rész jelenleg nem hatályos, elvileg külön rendelettel lesz majd az - de ez még az előző városvezetés döntése. Biztosra vehető, hogy ha nem változtatnak a szabályzás lényegén, de hatályba léptetik, a sárga matricáról szóló részt átírják majd fekete és piros plakettre. Természetesen erről is megkérdeztük György István új főpolgármester-helyettest.