Már nem elég - Hyundai Santa Fé 2.2 CRDi

Szép külső, átlagos belső, kiváló, erős motor, de lomha automata - a Santa Fé az ellentmondások autója, melynek az sem tesz jót, hogy tudjuk: a Hyundai már épített ennél jobbat. 

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Kinézete alapján többre hivatott
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Öt éve még minden bizonnyal azt mondtam volna a Hyundai SUV-jelöltjére, hogy koreai létére nagyon jó autó. Egész normális minőségű, kellemesen használható álterepjáró, és nem is drága. Azóta azonban eljárt felette az idő.

Bár formailag még mindig mutatós, a megnyerő külső mögött nem az fogad, amit az utóbbi évek fejlődése után elvárnék. Az elmúlt tíz évben a koreai gyártók elérték azt a nem kis eredményt, amit a kilencvenes évekre a japánoknak sikerült. Már nem lenézően biccentünk egy koreai modell láttán, hanem nyílt szemmel elkezdjük kutatni, vizsgálni, komoly vetélytársként tudunk róluk beszélni. Oda a régi idők olcsó, praktikus, de némileg igénytelen imázsa, helyette igenis kőkemény vetélytársaik az európai modelleknek, igaz, ez már az árukban is tükröződik.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
197 lóerős 2,2-es dízellel nem sok konkurens dicsekedhet

Ezért a Santa Fé már az első beszálláskor csalódás: nem az a modern, kicsit vadabb műszerfal fogad, amit az autó külseje alapján tippelnék. Sokkal inkább egy 21. század elején divatos, semmitmondó, unalmas műszerfal tekint vissza: kevés ötlet, átlagos anyagok, semmi cicoma. Ez akár még hasznos is lehetne, de manapság egy pickupban képzelek el egy ilyet, nem egy prémiumhatású szabadidő-autóban. Igen, ahogy leszűrtem a járókelők nézéseiből, ugyanolyan utálattal néznek rá, mint egy BMW X5-re, vagy Mercedes-Benz ML-re: ugyanazt az újgazdag ficsúrt látják benne, pedig ezek a modellek árban összemérhetetlenek vele. De sokan a külső alapján ítélnek: az általam megkérdezettek többségének tetszett a Santa Fé, és drágábbnak gondolta.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Érdekes megoldás a hátsó ajtón a kilincs

A Santa Fé nagy pechje, hogy korábban már ültem ix35-ben, vagy ix55-ben, tehát tudom, hogy már a sajátjaival szemben is elveszíti a belső dizájnversenyt. Az utólag beszerelt hifi kicsit furcsa látvány, de legalább nem szól nagyon rosszul. Az USB-portot viszont már most nem látja, semmit nem volt hajlandó lejátszani. A kormány kicsit túl vaskos, az összes kezelőszerv úgy néz ki, mintha egy kicsit teherautós lenne. Még a bőrülés anyaga sem nyert meg, pedig a tesztautó felszereltsége elvileg minden igényt kiszolgál.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Unalmas műszerfal fogadja az utasokat

De ha már nem izgalmas, akkor legyen praktikus. Az: tele van tárolórekeszekkel, hatalmas a csomagtartó, és ebben a modellben benne volt a csomagtérbe rejtett plusz két ülés. Öt üléssel elég nagy a csomagtér, a hátsó két ülés kihajtásával ez nagyjából megszűnik. A hétüléses kialakításhoz tényleg csak egy mozdulat felhajtani az üléseket, de a többi hasonló konkurenshez hasonlóan itt is erősen korlátozott a térkínálat. Öt üléssel viszont kényelmes nagy vas, igaz a könyöklő és a csomagtartó felől érthetetlen zörgések törtek fel rosszabb minőségű utakon.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Itt sem ordító a térkínálat, de legalább van hely. Egy sorral hátrébb csak görnyedve fértem el

A Hyundai leginkább a dízelmotorok teljesítményével lóg ki az SUV kategóriából: az ix35-ben a kétliteres 184 lóerő, a Santa Fében a 2,2 literes 197 lóerő leadására képes. Ezekkel a teljesítményekkel még a sokkal nagyobb múltú, dízeltechnikában otthonosabban mozgó európai vetélytársakkal is felveszik a harcot, egyszerűen nincs olyan hasonló árban mozgó ellenfél, aki ilyen teljesítménnyel büszkélkedhetne. Persze itt kivétel a rokon Kia, ők ugyanezeket a motorokat teszik saját típusaikba.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Csupán technikai jellemzői alapján kiváló autó, de valahogy nem találták el az összhangot

A Santa Fé esetében jól hangzik 436 Nm forgatónyomaték is (kézi váltósnál 421 Nm), de a végeredmény mégsem tetszett. Ez a régimódi, lomha automata váltó és a kéttonnás önsúly tönkrevágja az egészet, nehézkesen reagál az amúgy erős autó. Mennyit javíthatna egy modern automata, vagy ne adj isten egy duplakuplungos váltó! Még szerencse, hogy kézi váltóval is kapható, bár ebben a kategóriában már inkább az automatát választják a vásárlók. Ezzel azonban a Santa Fét gyakran csak nagyobb gázzal kellett rávenni az előzésekre. Ilyenkor a motorhang is tolakodó, és a fogyasztás is átlépi a bűvös tízliteres szintet. Nyugodt vezetéssel ez 9,3 liter körül mozog külvárosban, de simán felmegy 10 literre belvárosban.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Csaknem 11 millió forint a tesztautó: nem sok, de vannak bosszantó hibái

Sajnos vezetni sem nagy élmény, a mozgása inkább hasonlít egy jobb pickupra, mint egy modern, tökéletes futóművel megáldott SUV-ra. Pedig a többlengőkaros hátsó futóműtől még várhatnánk is valamit. Ilyen téren a saját kistestvértől is van mit tanulnia: az ix35 kategóriákkal nagyobb vezetési élmény, és sokkal jobb hangolású futóművet kínál. Ebben a rugózás kicsit túl terepjárós, pedig alapvetően nem arra való. Az összkerékhajtási rendszere ennek megfelelően nem túl bonyolult, csupán zárni lehet a középső difit.

Cikkajánló

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Fotó: Szabó Balázs [origo]

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A nevén kívül mindenét
kicserélték -
Kia Sorento 2.2 CRDi-teszt

Hét szék között -
Mitsubishi Outlander-teszt

Húszmilliós buldog -
VW Touareg 3.0 TDI-teszt



A kormányzás túl könnyű, a fék viszont határozott. A Santa Fé azonban sem a kanyarstabilitásával, sem a nagy sebességű autópályás részeknél nem győzött meg. A rázós városi utakon sem erre vágynék, ráadásul ott az is kiderült, hogy már most valami berezonál a 15 ezer kilométeres tesztautóban. Az összeszerelési minőség is kapott egy kis fekete pontot, az anyagok terén is láttam már jobbat.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Hét üléssel gyakorlatilag megszűnik a csomagtartó

Nem lehet azt mondani a Santa Fé-kínálatról, hogy izgalmasan változatos lenne, ebben is hasonlít a japán gyártókra. Létezik ugyan egy gyengébb, kétliteres változata is, de valószínűleg csak azért, hogy legyen egy jól kommunikálható olcsó verzió is. A 150 lóerős motor csak egyféle felszereltséggel kapható, az ára pedig kedvezménnyel együtt nincs 8,5 millió forint. A kínálat többi tagja mind ugyanazzal a 2,2 literes dízellel szerelt, amivel az autót is teszteltük. A felszereltség is nagyjából ugyanaz, csupán azzal lehet variálni, hogy öt- vagy hétüléses (felára 400 ezer forint), illetve manuális váltós vagy automata (plusz 600 ezer forint). Ennek megfelelően a vételára 9,95 és 10,95 millió forint között mozog, mi a legdrágábbat teszteltük.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A megkérdezetteknek drágábbnak gondolták

Sokféleképpen lehet értékelni ezt az árat, de nem riasztó. Az látszik, hogy direkt az ix35 (legdrágább kétliteres dízel 8,8 millió) és ix55 (13,5 millió) közé próbálták belőni, ami a konkurensekhez mérten nem drága, de nem is kiemelkedően olcsó. Az ugyanezzel a motorral szerelt Kia Sorentót például kicsit kevesebbért is meg lehet kapni, márpedig az egy modernebb, jobb autó.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2199 cm3. Furat/löket: 85,4/96 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 145 kW (197 LE)/3800. Nyomaték: 436 Nm/1800-2500. Sebességváltó: hatfokozatú automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa. 
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4660/1890/1760 mm. Tengelytáv: 2700 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1615/1620 mm. Tömeg: 2062 kg. Terhelhetőség: 508 kg. Csomagtartó térfogata: 528-894 l. Üzemanyagtartály térfogata: 75 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 10,2 mp. Végsebesség: 190 km/óra. Átlagfogyasztás: 7,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 10 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 197 g/km.