Forrás: Mercedes-Benz
18 focipályányi területen fekszik a gyár, egy éve még kukoricaföldek voltak a helyén

Nyolc hónap alatt készültek el az épületek, pedig az elmúlt egy évben rengeteg hó és eső esett, ami hátráltatta a munkát. Szeptember óta már a berendezések beépítésével is foglalkoznak, Windisch szerint minden nap egymillió euró értékű gépeket helyeznek el a falakon belül. Az épülő üzemben a következő mérföldkő a gépsorok és műszaki berendezések beépítésének befejezése lesz 2011 májusában, amikor is majd lépésről lépésre megkezdődhet a teszt-üzemmód. Az ügyfeleknek szánt első autók 2012 elején gördülhetnek majd le a gyártósorokról. Már biztos, hogy 17 magyar cég is ott lesz a beszállítók között, de neveket még nem akartak elárulni.

Jelenleg több mint 1600 ember dolgozik az építkezésen, hogy a szűk határidő ellenére továbbra is terv szerint haladjon a beruházás. Az építő cégek 80 százaléka magyar, de a nem magyar cégek is 90 százalékban magyar alvállalkozókkal dolgoztatnak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Védőcipőt, sisakot és mellényt kellett húzni a bejáráshoz

A környezetre is gondolnak

A kecskeméti gyárban a legmodernebb környezetkímélő technológia kerül kialakításra: a fényezőüzemben például a száraz leválasztás innovatív eljárásának bevezetésével a világ egyik legmodernebb és fényezési technológiája valósul meg. Ez a hagyományos fényezéstechnológiákhoz képest 55 százalékos energia- és 58 százalékos vízmegtakarítást eredményez. Jó példa még az energiahatékonyságra a gyártócsarnokok hővisszanyeréses szellőzőtechnikája, a világítást biztosító nagy hatékonyságú sínes lámpatestek, valamint a két kombinált ciklusú fűtőerőműblokk, melyek az áram- és hőellátást biztosítják. A logisztikai koncepció éves szinten állítólag 60 ezer tonna szén-dioxid-megtakarítást tesz lehetővé a közvetlen vasúti ipari vágány kialakítása révén.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A világ egyik legkorszerűbb autófényező-üzeme háromszintes és 350 méter hosszú lesz

2013-tól már teljes kapacitással üzemel majd a gyár - azaz évi 100 ezer autót fog előállítani -, ekkorra 2500 alkalmazottal számolnak, ami a jelenlegi számnak több mint a háromszorosa. Ez durván azt jelenti majd, hogy a világ összes Daimler-alkalmazottja közül minden századik Kecskeméten fog dolgozni, és közülük is csak minden tizedik nem lesz magyar állampolgár. Jelenleg már 300-an vannak azok a felvett magyarok, akik a németországi gyárakban a betanulási időszakukat töltik. Jövőre 1500 dolgozó felvételére kerül sor elsősorban a gyártás területére, a toborzás főképpen a gyár vonzáskörzetében zajlik majd. "A személyzeti témában egy célt követünk, hogy a kecskeméti Mercedes-Benz gyár a térség legvonzóbb munkaadója legyen" - hangsúlyozta Frank Klein.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Épp egy héttonnás elemet emelnek a helyére, lassan, precízen. A bal oldali építők hevedert is kaptak, mert rizikós helyen kell állniuk

A leendő gyárigazgató azt is kiemelte, hogy a német nyelv ismerete nem lesz feltétele a munkavállalásnak, elsősorban a szakképesítés számít majd. Együttműködést terveznek a Kecskeméti Műszaki Főiskolával is, amelyet korábban a megszűnés veszélye fenyegetett.