Vágólapra másolva!
Folytatja nagy frissítési hadjáratát a Chrysler-csoport, ezúttal a Dodge Journey volt a soros.
Vágólapra másolva!

Szinte egyetlen modelljét sem hagyja érintetlenül a Chrysler-csoport, a nagy frissítési lázban ezúttal a Dodge Journey került sorra. Új felfüggesztéseket és V6-os motort kapott az autó, teljesen átalakították utasterét és külseje is változott.

Minden elemet kicseréltek a kabinban, amely nagy előrelépést jelent a kifutó modellhez képest. Mindent jobb minőségű anyagokból készítettek el, tárolórekeszeket is kialakítottak, illetve lecserélték a kormánykereket.

Külső változásból kevesebb van, áttervezték a frontrészt, új házat kaptak a ködlámpák, friss 19 colos felnik kerültek elő, hátulra LED-es lámpákat szereltek. A V6-os motorral szerelt modellek sportosabb hűtőráccsal készülnek. Motorikusan a 3,6 literes Pentastar V6-os megjelenése jelent újdonságot, hatfokozatú automata váltó kapcsolódik a 283 lóerős blokkhoz. Öt- és hétüléses verzióban készül a frissített Journey.