Elektromos Volkswagen Bora készül Kínában

Vágólapra másolva!
A Volkswagen egyik kínai partnere, a FAW elektromos változatot készít a Borából.
Vágólapra másolva!

Elektromos invázióra készülnek a Volkswagen kínai partnerei, a Shanghai-VW Lavida néven készít villamos szedánt, a FAW a Bora hajtásláncát alakítja át. eBora néven készül az autó, mely külsőre lényegében megegyezik az alapmodellel.

Csupán a hűtőrácsot és az első lökhárítót alakították át minimális mértékben, LED-es nappali fények és hátsó lámpák jelentek meg, az utastérhez nem nyúltak a mérnökök. Lítium-ion akkumulátorok kerültek az autóba, a Volkswagentől származó pakk súlya 300 kilogramm, hűtéssel együtt.

A motor teljesítményéről egyelőre nincs információ, a hírek szerint a japán Sanyo fejlesztette. 2013-ban kezdődhet az elektromos szedán értékesítése.