Megfizethető villanyautót gyártana egy aacheni cég

Vágólapra másolva!
Míg a nagy autógyárak már létező vagy előkészületi stádiumban lévő elektromos autóinak ára 30 ezer eurónál kezdődik, addig egy aacheni cég igazi nép-villanyautóval akar betörni a környezetbarát járművek piacára.
Vágólapra másolva!

Az aacheni műszaki egyetem egyik tanszékvezetője pár professzor társával és közel kéttucatnyi német középvállalattal összefogva azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megfizethető, működőképes, megbízható elektromos gépkocsit akarnak gyártani. A Streetscooter névre keresztelt kisautó prototípusa elvileg 2011 áprilisáig készülhet el, a sorozatgyártás a terv szerint 2013-ban kezdődne - abban az évben tervezi a BMW is piacra dobni a lipcsei gyárában készítendő Megacity Vehicle-t.

A nagy különbség a két modell között az árban rejlik: egy BMW-ből több mint hét Streetscooter telne ki. Az aacheni cég azzal számol, hogy autója első változata 5000 euróért kerülhet forgalomba. Ennyi pénzért ma Németországban még Dacia Logant sem lehet kapni, annak ára 7990 eurónál kezdődik.

Az alacsony árban azért van egy kis csalás: nem tartalmazza az akkumulátor árát, azt havi díjért kellene bérelniük a jövendő vásárlóknak.

A pénzspórolásban több fontos lépés játszik szerepet. Leegyszerűsítették a gyártási technológiát: száz helyett csak húsz szerelési állomást terveznek, mivel a Streetscooter egymástól jól elválasztható modulokból épül fel, amelyeket alvállalkozóink szállítanak már a gyárba. A beszállítóktól is elvárják, hogy alacsony szinten tartsák a gyártási költségeket, így szó sincs drága anyagok használatáról.

Az alacsony fogyasztói ár érdekében a tervezők lemondtak számos extráról is, ezért nem lesz légkondicionálás sem, helyette újszerű hőszigetelés és levegőkeringetés marad.

Az újdonság a tervek szerint 41 lóerős motor kap majd, amely akár 105 km/órás sebességre is képes lesz felgyorsítani a miniautót. Egy feltöltéssel 120 km a tervezett hatótávolság, amely azért már nem túl jó adat.