Százmilliók úsznak el a postázatlan bírságok miatt

2010.11.17. 11:59

Szabálysértők ezrei úszhatják meg a bírságot azért, mert az erre a célra létrehozott új, központi szolgálat képtelen megbirkózni a gyorshajtók, piroson áthajtók és tilosban parkolók elleni - az év elején jósoltnál csaknem kétszer több - eljárással. Novemberig 662 ezer esetet rögzítettek, de ezek között vannak olyanok is, amikor nem a bírságról szóló csekket postázták, hanem később azt, hogy a törvényes 60 napon belül nem tudták kiküldeni a csekket.

Forrás: ORFK
Akár a háromszázezres bírságot érdemlő száguldók büntetése is kifizetetlen maradhat, a rendőrség pedig jelentős bevételtől esik el

"Azzal kalkuláltunk, hogy 2010-ben olyan 500 ezer közigazgatási eljárás lesz majd, ehhez mérten 290 fővel állt fel a Közigazgatási Hatósági Szolgálat. Ennél a valóságban sokkal több ügy keletkezett, most úgy számolunk, hogy az év végéig elérheti a 900 ezret vagy akár az egymilliót is" - közölte az [origo]-val Kazmar Enikő, a Vas Megyei Rendőrkapitányság szóvivője.

2010 márciusában hozta létre az ORFK a hivatalt Szombathelyen, oda fut be az országból az összes sebességtúllépéses, piroson áthajtásos, tilosban parkolós fénykép. Ezt követően ott dolgozzák fel az információkat, vetik ki a szükséges bírságot, és onnan postázzák a csekkeket a megbüntetetteknek. Azért a vasi megyeszékhelyre esett a választás, mert a helyi kapitányság emberei már korábban besegítettek az ilyen eljárásokba, és itt akadt egy üres épület is, a volt vámparancsnokság központja.

274 millióba került az akadozó rendszer

"Nem is hajtottam gyorsan, nem is parkoltam rossz helyen, még csak nem is jártam arra" - jellemzően ilyen típusú kifogásokkal vitatták sokan hosszú éveken át a nekik kiküldött bírságot. Ennek radikális mérséklésére hozta létre az ORFK a szombathelyi központot, habár azt akkor sem tudták megmondani, pontosan hány százaléknyi autós fellebbez a kiküldött határozat ellen.

Az új rendszer legfontosabb eleme a Microsoft által kifejlesztett traffic-point nevű honlap lett, amelyre a közlekedési szabálytalanságot elkövetőkről készült összes fotó felkerül. A képek mellé a rendszer automatikusan hozzárendeli a rendszám alapján a tulajdonos adatait, egyben ellenőrzi is azokat. Miután valaki ellen megindult az eljárás, levelet kap az illetékes megyei kapitányságtól, amelyben a vétség ténye mellett szerepel az ügyszám és március óta a honlap címe is. Ha valaki vitatná a hibáját, az ügyszám alapján megnézheti az oldalon a saját kocsijáról a szabálysértés pillanatában készült felvételt.

Csak a közigazgatási bírságos ügyek bizonyítékai kerülnek fel az oldalra, aki helyszíni bírságot kap, tehát a szabálysértés után személyesen beszél a történtekről az őt megállító rendőrrel, arról nem lesz fotó. Mindenki csak a saját magáról készült képet nézheti meg, és azt is csak a saját ügyszáma, valamint autója rendszámának a beírásával.



Levél az elmaradt levélről

Csakhogy a várható ügyszámot - amely évek óta folyamatosan növekszik - jelentősen alulbecsülték, október végén már 662 ezer fölött járt az idén elindított eljárások száma. Kazmar szerint a vártnál százezrekkel több ügy miatt túlterheltek, és olykor túlóráznak a kollégái, de más baj is van. Az [origo] birtokába került egy gyorshajtónak kipostázott végzés Halmosi Zsolt dandártábornok, megyei főkapitány aláírásával.

Ennek lényege, hogy 2010 augusztusában lefényképeztek valakit egy 60-as táblánál 80 km/óra feletti sebességgel. A főkapitány levele szerint öt nap múlva közigazgatási eljárást indítottak a gyorshajtóval szemben, majd újabb húsz nap múlva (szeptember közepén) határozat született arról, hogy 30 ezer forintos bírságot rónak ki rá. Csakhogy az autóshoz végül november közepén érkezett levél már arról szól, hogy a rendőrség megszünteti a sofőrrel szembeni eljárást. A főkapitány indoklása szerint azért, mert a törvény adta 60 napon belül nem tudták kipostázni a csekket.

Forrás: [origo]
Örült a gyorshajtó a levélnek. Ezrek járnak hasonlóan

Tehát arról írt egy levelet a főrendőr, hogy a bizonyított gyorshajtás ellenére képtelenek voltak két hónap alatt eljuttatni a sofőrhöz a csekket. (Az is szerepel még a levélben, hogy az eljárást megszüntető végzés ellen tíz munkanapon belül - háromezer forint illeték ellenében - lehet fellebbezni.) A levél alján a dátum október közepe, amit - ahogy már említettük - egy hónappal ez után kapott kézhez a sofőr.

Elbukhattak hétszázmillió forintot

Kérdésünkre elismerte a szóvivő, hogy "előfordulnak csúszások, amelyek leginkább a nyári időszakot jellemezték", emiatt októbertől 330 emberre bővítették a létszámot. A konkrét üggyel kapcsolatban Kazmar a következő mondat megjelentetését kérte: "Tekintettel arra, hogy a közigazgatási bírság kiszabásáról szóló határozat ügyfél részére történő kézbesítésére határidőben nem került sor és ezt kollégáim észlelték, ezért a közigazgatási hatósági eljárást hivatalból megszüntették."

Forrás: MTI
A közlekedési morálra is rossz hatással lehet, ha a szabálytalankodók egy része megúszhatja a büntetést

Kíváncsiak voltunk, mennyi levelet nem tudtak kipostázni idén, és emiatt mennyi jogos bevételtől esett el az ORFK. A rendőrség szerint "az öt százalékot sem éri el" a bennragadt csekkek száma. "Nem tudunk pontos adattal szolgálni, hiszen a határozatokban szereplő büntetési összegek teljesen eltérőek" - közölték arra a kérdésünkre, forintban mekkora a veszteség. Az viszont ismert adat, hogy 2010 első tíz hónapjában 14,55 milliárd forintnyi bírság folyt be. Ennek az öt százaléka 727,5 millió forint.

300 ezres bírság

Évek óta gyorshajtás miatt büntetik meg a legtöbb autóst. A közigazgatási bírság - amelynek alapja kizárólag traffipax által készített felvétel lehet - összege 30 ezer forinttól 300 ezerig terjedhet. A legmagasabb összegről szóló csekket tavaly a rendőrség 130 alkalommal postázott ki, míg idén novemberig százszor.



Nehézkes az ügyfelek tájékoztatása is

Nemcsak az ügyintézés akadozik Szombathelyen, az ügyük iránt érdeklődők vagy éppen reklamálók telefonhívásaival sem tudnak megbirkózni. Eredetileg öt ügyfélszolgálatossal indult a call centerük (94/515-230), de a napi nyolcezer hívást a most már tizenhat alkalmazott sem bírja kezelni. Igaz, csak 8-tól 16 óráig fogadják a hívásokat.

Próbahívásunk során mi is csak a "most minden ügyintézőnk foglalt, kérem, ismételje meg a hívását később, vagy tájékozódjon a kozigbirsag.police.hu/ internetes oldalon" üzenet géphangjának ismétlődését hallgattuk egy ideig.

***

Cikkünkhöz helyreigazítási igény érkezett dr. Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok részéről, melyet teljes terjedelmében, változtatás nélkül elolvashat ide kattintva.

Cikkajánló

Fotó: Mudra László [origo]

Fotó: Mudra László [origo]

Forrás: [origo]

A szabálytalankodó vagyona is
befyolyásolhatja a bírságot

Nem fizetik ki a helyszíni
bírságok egyharmadát

Internetre tölti a gyorshajtók
fotóit a rendőrség