Még mindig az élmezőnyben - Mazda6 dízel-teszt

2010.12.02. 13:37

Egy dízelmotor háromféle teljesítménnyel - ez a Mazda új politikája a felfrissített hatossal. A két végletet próbáltuk, de nem tudtunk dönteni. A hatosba még mindig nehéz belekötni: jó autó kellemes áron.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A Mazda6-ost két éve megválasztottuk az Év autójának
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Alig tíz évvel ezelőtt még azt mondták, hogy a japán autók ingerszegények vagy egyszerűen unalmasak. Aztán szép lassan megmozdult valami, egyre feltűnőbbek, érdekesebbek lettek a keletről érkező modellek, és ez magával hozta a sikerüket is. Ha azt kérdeznék, melyik márka volt ennek az új irányzatnak az éllovasa, egy név jutna az eszembe. Nem az akkoriban sportmodelljeiről ismert Honda, vagy a régebben a megbízhatóságával rengeteg hívet szerző Toyota, hanem a háttérben meghúzódó Mazda.

2002-ben találták ki, hogy a rengeteg semleges modell után inkább elmozdulnak valamilyen irányba. Akkoriban két út létezett: vagy próbálnak a prémiumautók minőségére törni, vagy valami érdekeset csempésznek a Mazdákba. Akkor még meglepőnek tűnt, hogy az utóbbira szavaztak: a vezetési élmény választották. Mára kiderült: nagy ötlet volt, lassan mindenki ezt másolja.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Az ötajtós karosszéria már nem sok modellben létezik, szerencsére a Mazdánál megtartották

Szerencséjükre volt egy olyan modelljük, amely a világ bármely pontján megállta a helyét, annak a sikerére támaszkodva ki tudtak találni az új irányvonalat. A zoom-zoom elnevezés lényegében azt az elgondolást takarta, hogy minden modelljükbe igyekeztek belecsempészni egy kis MX-5-ös érzést. Nagyjából sikerült is nekik.

A formatervek is izgalmasabbak lettek, és újra rájöttek, hogy a vezetési élményt elsősorban súlycsökkentéssel lehet javítani. Nem minden modelljük tökéletes, de ha jobban belegondolunk, azóta kevés kivétellel minden Mazda a vezethetőségéről volt híres.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A sportos vezetési élmény megmaradt

Az irányzat legelső modellje a Mazda6-os volt, amely 2002-ben a 626-ost váltotta. Hatalmas sikerére még most is emlékszünk, a lelkesedés a  generációváltás után sem csökkent, 2009-ben a második generáció megnyerte az [origo] Év autója választást. Most a modellfrissített hatost próbáltuk két új dízellel. 

Tíz emberből kilenc ezt venné

Fotó: Vida János [origo]
A 180 lóerős dízelmotorral a kombi tökéletes választás

Bár a sima ötajtós a "gyenge" dízellel a magyar piacra sokkal érdekesebb választás, de azért a csúcsdízelt sem hagyhattuk ki. A hengerűrtartalom nem változik, de a teljesítmény igen, ebben már 180 lóerő gondoskodik arról, hogy az utasok meglepődve eszméljenek fel minden dinamikusabb gyorsításnál. A legerősebb változat nem okozott csalódást, de kicsit zavaró, hogy kétezres fordulat alatt keveset éreztet abból, mennyire erős felette. Ha már túllendültünk, akkor még a kombi karosszériával is nagyon dinamikusan halad, nehéz lenne belekötni. A legfőbb erénye mégsem ez: a fogyasztása meglepő, csupán két tizeddel evett többet a gyengébb verziónál. Ha valaki szereti a dinamikus előzéseket, mindképp a 180 lóerős motort ajánlanám, amelynek még a felára sem riasztó. A mostani akciónak hála a 180 lóerős dízel kombi nagyon jó felszereltséggel 8,5 millió forint, ami egyből a kategória egyik legjobb, ha nem a legjobb választása. Minden más 180 lóerő körüli konkurens minimum egymillióval drágább.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2183 cm3. Furat/löket: 86/94 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 132 kW (180 LE)/3500. Nyomaték: 400 Nm/1800-3000. Sebességváltó: hatfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa. 
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4785/1795/1490 mm. Tengelytáv: 2725 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1550/1550 mm. Tömeg: 1575 kg. Terhelhetőség: 570 kg. Csomagtartó térfogata: 519 l. Üzemanyagtartály térfogata: 64 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 8,7 mp. Végsebesség: 216 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 6,9 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 143 g/km.





Sok márka felhagyott már vele, de a Mazda még mindig kitart az ötajtós karosszéria mellett. Jól teszi. A Sport-hatos sokkal jobban pakolható, mint a limuzin, már így teljes értékű családi autó, csak az extrémebbeknek kellhet a kombi. Az autó formája az évek múlásával már nem olyan izgalmas, de azért még mindig vonzó. Ám ezt a modellt nem csak a formája vezette sikerre: a vezetési élmény és a jó felszereltség legalább ugyanennyire fontos ismérve.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Nem ez a kategória legszebb műszerfala

Ebben pedig nem vesztett képességeiből, ez még akkor is igaz, ha a motorválaszték kicsit átalakult. Ma már minden dízel 2,2 literes, ezt lehet háromféle teljesítménnyel venni: 129, 163 és 180 lóerős verzió létezik. A normális haladásra már a leggyengébb verzió is tökéletes, teljesítménye és nyomatéka ennek is elegendő ahhoz, hogy lendületesen lehessen vele közlekedni. A hatfokozatú váltó jól kapcsolható, bár kicsit elmarad a nagy konkurens Honda Accord szerkezetéhez képest. A futómű viszont nagyjából hasonló: ez is egy kellemes kompromisszum a kényelem és a sportosság között, inkább a sportosság felé elmozdulva. A kormányzás nekem kicsit túl könnyű, de nagyjából ez az egyetlen, ami zavarni tudott ebben az autóban. Még mindig jó vezetni, ha valakinek késztetése van rá, kanyargós utakon jókat lehet vele autózni.

Cikkajánló

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Forrás: [origo]

Egységben az erő -
Honda Accord 2.2 CTDI-teszt

Búcsú az öthengerestől -
Ford Mondeo-bemutató

Kivasalták - Volkswagen
Passat VII-menetpróba



A gyenge dízelnek azonban nem a sportosságról kell szólnia, ez sokkal inkább egy jó céges autó lehet. Ilyen szempontból pozitívum, hogy tágas, kényelmes, de ez már a legtöbb konkurensről is elmondható. A zaj talán egy kicsit erősebb a Mazdában, mint mondjuk egy Toyota Avensisben, de sokkal fontosabb, hogy kellemesen komfortos, miközben a fogyasztásmérőre is örömmel nézhetünk. A 129 lóerős dízel kevéssé sportosan használva beérte 6,7 literes átlaggal, ami meglepően jó érték.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A Mazda legújabb akciója az átlagosnál is vonzóbbá teszi

A régi előnyeit tehát megtartotta a Mazda6, kevés hibát találni, a Mazda pedig vonzó árat kalkulált. Egy ilyen autó 7,2 millió forintért nagyon jó választás, de amióta vezettem a 180 lovast, azóta csak abban tudnék gondolkozni. Ha a konkurenciát nézzük, akkor nehéz a helyzet:  az Accord, Avensis, Mondeo hármasból mindegyik hasonló tudású, más-más pozitívumokkal. Csak az izlés és az árcédula dönthet, abban pedig az akciónak köszönhetően nem áll rosszul a Mazda.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2183 cm3. Furat/löket: 86/94 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 95 kW (129 LE)/3500. Nyomaték: 340 Nm/1800-2600. Sebességváltó: hatfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa. 
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4755/1795/1440 mm. Tengelytáv: 2725 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1560/1560 mm. Tömeg: 1550 kg. Terhelhetőség: 550 kg. Csomagtartó térfogata: 510 l. Üzemanyagtartály térfogata: 64 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 10,9 mp. Végsebesség: 195 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,2 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 6,7 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 138 g/km.