Vezettük a jövő négymotoros szupersport-Audiját

Audi R8 e-tron
Vágólapra másolva!
Technológiai ínyencségekkel készül a villanyautók korszakára az Audi. Négy motorral jön az R8 e-tron szériaváltozata, az elektromos A1-ben visszatér a Wankel-motor, a Q5 hibrid pedig lítium-ion akkumulátorokat kap. Ingolstadtban kipróbáltuk a szériaközeli újdonságokat.
Vágólapra másolva!

Mit hoz a jövő?

Fotó: Balogh Bence [origo]
Fotó: Balogh Bence [origo]

Egy külön a bemutatóra épített garázsban váltottuk egymást a kollégákkal a kormány mögött

Három "nem létező", mégis kipróbálható autó várta az ingolstadti Audi Sportparkban, hogy az újságírók - köztük a kicsire zsugorodott magyar piacot képviselők - rajtuk keresztül belekóstolhassanak a jövőbe. Három autó, három külön világ, melyeknek egyetlen céljuk, hogy szétkürtöljék, az Audi megérdemelten használja a klasszikus "Vorsprung durch Technik" (A haladás technikája) szlogent, hogy megmutassák, a közeljövőben minden kategóriában életképes megoldást kínálnak az autón felnőtt nemzedék számára.

Jelenleg egy városi közlekedésre született apróság, egy teljes értékű családi hibrid és egy szupersportautó képviseli az alternatív hajtási módokat, melyek kutatására és fejlesztésére rengeteg erőforrást mozgósít és óriási összegeket költ az Audi. Hiába az évtizedes háttérmunka, ahhoz, hogy a négy karika továbbra is vonzó maradjon, az egyre élesedő versenyben szükség van kézzelfogható, használható és legfőképpen eladható termékekre.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Fotó: Balogh Bence [origo]

A programban nem szerepelt a fotózás. Sietni kellett, nem csúszhattunk

Mindhárom fejlesztés a szériagyártás küszöbén áll, így a rövid próbán büszke német mérnökök társaságában mindennapi használatra kész autókat vezethettünk. Beleélhettük magunkat a jövő Audi-tulajdonosainak hétköznapjaiba, nem ezer sebből vérző, félkész prototípusokban kellett meglátnunk a tiszta jövő zálogát. Bár szakavatott kísérő nélkül egy métert sem mehettünk, megnyugtató volt látni, hogy őket sem a rapszodikus működés miatt, hanem kérdéseink megválaszolására és reakcióink felmérésére ültették mellénk.

Felvillanyozva - Audi R8 e-tron

Fotó: Balogh Bence [origo]
Fotó: Balogh Bence [origo]

A futurisztikus R8 még mindig képes birtoklási vágyat kiváltani
(További képek az Audi R8 e-tronról a galériában. Kattintson a képre!)

Minden benzingőzben felnőtt kisgyerek álma egy szemtelenül lapos, vagány és nagyon erős sportkocsi. Ingolstadtban jól tudják, hogy azok, akik ott szorongatták a kezükben a hátrahúzós kisautót, egyszer felnőnek, és befizetnek egy igazira. A kőolajkészletekkel együtt nem hagyhatták veszni az álmot, nekiláttak a teljesen elektromos R8 e-tron tervezésének. A 2009-es Frankfurti Autószalonon bemutatott tűzpiros, futurisztikus tanulmányt kamerákkal helyettesített visszapillantóival együtt megőrizték jó emlékezetükben, és a hajtásláncát egy az egyben beszerelték a szériamodellbe.

A tanulmányautón még minden apró részletet megváltoztattak, amit csak lehetett, hogy a jövőbemutató változat látványosan egyedi és különleges legyen. Az Én, a robot (I Robot) című film végszükség esetén akár kézzel is vezethető egykori sztárautója hét év után sem veszített vonzerejéből, eredeti formájában is birtoklási vágyat kelt, és képes elhitetni velünk, hogy a jövő sportautóját látjuk. A fegyelmezett, németes vonásokat olyan sikeresen bolondították meg a Lamborghinitől származó olaszos stílussal és a négy karika hűvös eleganciájával, hogy a zakóban is vezethető szupersportautó igazi egyéniség lett.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Fotó: Balogh Bence [origo]

Rövid, de emlékezetes volt a próba, ebben az egyenesben kipróbálhattuk az R8 gyorsulását

Az e-tron különös ismertetőjelként sárga peremű felniket és matt fényezést kapott, melyet a gyáriak szerint nehezebb kezelni, mint felvinni a felületre. A legfájóbb hiányt, amelyet a belsőégésű motor elhagyása okoz, elfedték egy szénszálas műanyagból készült, rácsos idommal, melyet a hátsó ablak helyére erősítettek. Az ülések mögé beépített 550 kilogramm tömegű, 53 kWh-nyi áram tárolására alkalmas, folyadékhűtéses lítium-ion akkumulátor csomag sajnos nem olyan attraktív látvány, mint a formatervezett blokkok valamelyike.

Korábban már volt szerencsém kipróbálni, mit tud a V8-as és a V10-es változat. Alig vártam, hogy megtudjam, mennyire hatásos az R8 az élményfaktor jókora részét kitevő hangorkán nélkül. Legnagyobb meglepetésemre nem kellett lemondanom az akusztikai élményről. Viccesen hangzik, de a helyiség, ahol az autók várakoztak, leginkább az egykori Damjanich utcai troligarázsra emlékeztetett, ugyanazt a jellegzetes, magas, vinnyogó hangot adták ki magukból az elektromos részegységek, de vezetés közben is szűrődtek be ismerős hangok.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Fotó: Balogh Bence [origo]

Hátsó ablak helyett lamellás rács fedi a hajtáslánc részegységeit

Sokáig nem téblábolhattam az autó körül, a német precizitással szervezett programba a fotózást is hosszas egyeztetés után sikerült bepasszírozni. Gyorsan behuppantam a Recaro sportülésekbe, melyek úgy vettek körül, mintha soha többé nem akarnák, hogy kiszálljak az e-tronból. Az új A8 támaszkodós váltókarja az R8-ban üzemmód-kapcsolóként működik, amely csak előre- és hátramenetet, valamint parkolóállást ismer. A rendszer aktiválását futurisztikus hangeffektus kíséri, városi tempónál csak a gördülési zaj hallatszik, gázadásra azonban hangos süvítéssel reagál a két-két, első és hátsó tengelyre épített elektromotor.

A hanghatások vagy éppen azok hiánya az elektromotorok félelmetes teljesítményével együtt a szívünkre is képesek hatni, és olyan egyedülálló élményt nyújtanak, amiért hajlandóak vagyunk környezettudatos szemléletre váltani, és nagy duzzogva elengedni a belsőégésű motort. A 313 lóerős, nem kevesebb mint 4500 Nm (!) nyomatékkal előre lendített, 4,8 másodperc alatt nulláról 100 km/órás sebességre gyorsuló R8 elektromosan is igazi szupersportautó maradt. Feleslegesen hosszú és széles, belül passzentos, gyakorlatilag semmire sem jó, valójában senkinek nincs rá szüksége, mégis a legtöbben vágynak rá - hiszen nem másról, mint a nyers vezetési élményről szól.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Fotó: Balogh Bence [origo]

Marasztaló az utastér, nagyon jól tartanak a versenyülések, ideális a vezetői pozíció

Kísérőm szerint a két év múlva szériaéretté váló, limitált példányszámban készülő végleges autón az apróbb finomítások mellett addigra megoldják a hajtáslánc legnagyobb problémáját, a négy kerékhez épített, összkerékhajtást imitáló elektromotorok miatti ólomnehéz kormányzást. Az e-quattro hajtáslánc egyik előnye, hogy a motorok teljesítménye és a kerekeken keresztül átadott nyomaték az optimális tapadás érdekében szabályozható. Amin biztosan nem változtatnak, az alumínium karosszéria 1600 kilogrammos össztömege és a megtartott 42:58 arányú súlyelosztás. A 250 kilométeres hatótáv elfogadható érték, akkor is, ha a nosztalgiából gázadásnak nevezett adrenalinlökettel egyszerre fél tank benzinnek megfelelő kW-ot fogyasztunk el az akkukból.

A következő oldalon az A1 e-tronról és a Q5 Hybrid Quattróról olvashat.