Baleseteket okoztak a miniszoknyás papír rendőrnők

Vágólapra másolva!
Lassították ugyan a közúti forgalmat az életnagyságú, miniszoknyás kartonpapír rendőrnők Csehország több városában, ám szaporították is a balesetek számát méghozzá a duplájukra.
Vágólapra másolva!

Napokkal ezelőtt már megírtuk: életnagyságú, miniszoknyás kartonpapír rendőrnők lassítják az autóforgalmat Csehország több városában. A papírfigurákat olyan kereszteződéseknél állították ki, melyek veszélyesek, ám nincs pénz arra, hogy közlekedési lámpát kapjanak.

Mrákotín város polgármestere, Miroslav Pozar a múlt héten azt mondta, a vezetők ösztönösen lassítanak, ha rendőrt látnak, és elutasította azt a meglátást, amely szerint inkább a miniszoknyás lábak csodálása végett fogják vissza tempójukat az autósok.

Az egyik karambolos autós megerősítette: tényleg a nőt bámulta, de csak mert nem értette, hogy mi a fenéért ácsorog itt ilyen hidegben miniszoknyában és rövid ujjú blúzban. Mint mondta: nem a női bájak csodálása miatt vette le tekintetét a biztonságosnál hosszabban az útról.

Egy helyi rádió viccből anorákot és kalapot adott az egyik kétdimenziós rendőrnőre, hogy az ne fázzon. Az eredmény: másnapra ellopták a pluszruhákat.

A cseh belügyminisztérium a balesetek megszaporodása miatt újragondolja a papír rendőrnők telepítését - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.