Négykerekű álmok és rémálmok - 2010 legszebb és legrondább autói

audi a7 s-line
Vágólapra másolva!
Elektromos kocsik és hibridek, tanulmányautók, városi minik és szupersportkocsik - volt újdonság bőven 2010-ben. Ez évi utolsó összeállításunkban mégsem egy-egy típus jelentősége vagy technikai különlegessége szerint csoportosítottunk, hanem egy sokkal látványosabb, ám szigorúan szubjektív szempont szerint. Íme az év legrútabb és legcsodálatosabb külsejű autói.
Vágólapra másolva!

Jelentsük ki rögtön: szép autót tervezni nem pusztán pénzkérdés. Egy Rolls-Royce Ghost nem éppen az olcsó szaladgálós autó szinonimája, és alanyi jogon be sem kerülhetne a csúnya kocsik közé. Ehhez a svájci Mansory nevű tuningcég áldásosnak nehezen nevezhető közreműködése szükséges, amely a hűtőmaszktól a felniken át bearanyozott mindent, amit ért.

Forrás: [origo]


Szintén aranykezű mesterek keze nyomát őrzi a világ legolcsóbb autójának legdrágább, színarannyal borított változata. A Rollsszal szemben itt már az alap is meglehetősen ronda, de sikerült fokozni a helyzetet.

Forrás: Tata Motors


Térjünk még vissza egy kicsit a luxuslimuzinokhoz, amelyeket talán a legkönnyebb szépre tervezni, hiszen van hely a vonalak kifuttatására, pénz és igény a szépségre. Hogy ennyi mégsem elég, arra kiváló példa a malajziai Bufori cég Geneva nevű tanulmányautója, amely a hagyományos és modern stílusból hozott ki valami ijesztőt.

Forrás: Bufori

1977 óta szinte változatlan formában készül a kevés igazi terepjáró egyike, a Lada Niva. Lassan, immár a Dacia Duster alapjain érkezik az utód, amelyen megtalálhatók az ős stílusjegyei, mégsem elmaradt a Mini-feltámasztáshoz hasonló bravúr.

Suzukit szidni Magyarországon a legbutább autós újságírói dolgok egyike, de nem hagyhatjuk szó nélkül az SX4 szedán ráncfelvarrását, amely küszöbtoldataival és köténykéjével sem tudja elvonni a figyelmet ormótlan fenekéről.

Forrás: Suzuki

A napokban mutatták be a közkedvelt Toyota Yaris legújabb nemzedékét. A harmadik generációval odalett a kellemesen gömbölyded, mégsem kisgömböc-forma, a kicsit túlságosan kiemelt oldalsó éleknél azonban rémisztőbb a kocsi új eleje, amely annak ellenére jellegtelen, hogy közben igen ronda.

Forrás: Toyota

Talán az élekkel van a baj, gondolhatnánk, ami igaz lehet, de a lágy vonalak sem jelentenek garanciát a sikerre. Az új 5-ösön debütált a Mazda új, Nagare nevű, hullámzó formanyelve - sokat mond, hogy azóta a Kodo az új stílusirány a cégnél.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Még több Mazda5-fotó a galériában. Kattintson a képre!

Nem volt ilyen drámai 2010 - a következő oldalon autószépségeket talál. Lapozzon!