Közlekedési információk szombatra

Vágólapra másolva!
A közutakon az elmúlt nap 24 órájában a Rendőrség összesen 131 közúti közlekedési baleset során intézkedett. Ebből két közlekedési baleset két halálos áldozatot követelt, négy súlyos, húsz pedig könnyű sérüléssel járt. Ezeken felül 105 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt.
Vágólapra másolva!

Hétvégén az M0-s régi szakaszán lehet terelésre számítani, mert épül a harmadik forgalmi sáv. Jól kiépített és kitáblázott terelés mellett folyamatos sebességkorlátozás van (az M0-M7-es csomópontban is). Fokozott óvatossággal közlekedjenek, szinte naponta változnak a korlátozások, illetve új útszakaszokra terelik a forgalmat! A preventív síkosságmentesítés (sózás) szükség esetén minden autópályán folyamatos lesz.

Határátkelőhelyeinket tekintve Tompa közúti határátkelőhelyen a személyforgalomban számolunk várakozás kialakulásával 2011. január 6-9. között, amelynek kapcsán 60-120 perces várakozás is kialakulhat.

Torlódás esetén a magyar és a szerb állampolgárok részére alternatív útvonalnak a 8-18 óra között nyitva tartó Bácsalmás közúti határátkelőhelyet ajánljuk. Röszke autópálya határátkelőhelyen számolunk még várakozás kialakulásával a belépő irányú személyforgalomban 2011. január 6-9. között. Itt is kialakulhat 60-120 perces várakozás. A szerb határszakaszon átlépő szerb és a magyar állampolgárok részére alternatív útvonalnak a 8-18 óra között nyitva tartó Tiszasziget közúti határátkelőhelyet ajánljuk. Záhony és Beregsurány közúti határátkelőhelyeken a belépő személyforgalomban számolunk nagyobb számú utassal 2011. január 6-9. között, amelynek kapcsán 60-120-180 perces várakozás is kialakulhat.

A záhonyi és a beregsurányi forgalomtorlódás elkerüléséhez alternatív útvonalnak továbbra is a 07-19 óra között nyitva tartó Barabás közúti határátkelőhelyet és a 8-16 óra között nyitva tartó Lónya közúti határátkelőhelyet ajánljuk.

Az ukrán határszakasz határforgalmának aktuális helyzetéről a Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK ügyeletén lehet érdeklődni a +36-42/524-600-as telefonszámon. A vonattal történő közlekedés esetén a téli időjárás függvényében előfordulhatnak kisebb-nagyobb késések a nemzetközi expressz vonatok esetében, amelyek Záhony vasúti határátkelőhelyet is érintik. Javasoljuk az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a MÁV információs vonalán.

A határátkelőhelyek felkészültek a nagy forgalom lebonyolítására, a szükséges kapacitással fognak üzemelni; ha kell, ideiglenes forgalmi rendet alakítanak ki a várakozások csökkentése érdekében. Az utasok naprakészen tájékozódhatnak a határátkelőhelyeken lévő aktuális várakozási időkről ezen az oldalon.