Családi kiszerelés - Ford Tourneo Connect-teszt

Vágólapra másolva!
A Ford Tourneo Connect egy tehergépkocsiból átalakított személyszállító autó, amely a középkategóriás kombik és a kisebb egyterűek vásárlóira pályázik. A legmeglepőbb benne az, hogy a haszonjárműves rokonság ellenére közel olyan jó vezetni, mint egy Focust.
Vágólapra másolva!
Új a krómozott hűtőmaszk és az ívesebb lökhárító
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Manapság már nagyon kevés olyan típust tudnánk felsorolni, amely legalább kilenc éve létezik az adott gyártó palettáján. A törökországi gyártású Transit Connect és ülésekkel ellátott személyszállító verziója, a Tourneo Connect pontosan ilyen, hiszen 2002-ben mutatták be őket, és azóta nem sok dolog történt velük a 2009-es ráncfelvarrást leszámítva. A frissítéskor átrajzolták a fényszórókat, íveltebb lett a hűtőmaszk, a hátsó lámpákat pedig úgy dolgozták át, hogy már LED-esnek néznek ki, persze továbbra is hagyományos izzókat találnánk bennük, ha szétszednénk őket.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A nyújtott változat tengelytávja ennél 25 centiméterrel hosszabb, közel háromméteres

Tesztautónk a legjobb, Limited felszereltséggel érkezett, ami azonnal felismerhető a 16 colos könnyűfém felnikről, a színre fújt lökhárítókról és kilincsekről, a krómcsíkról az oldalán és a sötétített oldalsó üvegekről. Ettől függetlenül nem tagadhatja le a teherautós rokonságot, hiszen kevés olyan autó létezik, amely közelebb állna a szabályos hasábformához, mint a Tourneo Connect. Magas tetejével kissé komikusan fest, valahogy úgy, ahogy a KRESZ-tankönyv ábráin a megrajzolt autók. Viszont a letisztult, sík lapokkal határolt, ízléses alapforma kiállta az idő próbáját, még ma sem tűnik elcsépeltnek vagy ódivatúnak, pedig már több mint 700 ezer futkos belőle Európa útjain.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Maradt a tökéletes kockaforma, újak a lámpaburák

A kék Tourneo Connect a rövidebb tengelytávú karosszériával érkezett hozzánk, a hossza 432 centiméter, ami egy átlagos kompakt autóénak felel meg. 187 centiméteres magassága viszont közel fél méterrel nagyobb egy hagyományos személyautóénál, emiatt a legtöbb autómosóba és sok mélygarázsba nem lehet behajtani vele.



Bő 400 ezer forinttal drágábban kapható a 25 centiméterrel hosszabb, nyújtott változat is belőle, amely már majdnem két méter magas, de a tágasabb utas- és csomagtéren felül az a legnagyobb előnye, hogy további 140 ezer forintért harmadik üléssorral is felszerelhető. A korábbi menetpróbán tapasztalhattam, hogy ezek nem olyan szükségülések, mint amilyeneket a hétüléses Zafirában, Grand Scénicben és a Mazda5-ben találunk, leghátul valóban kényelmesen utazhat két normál méretű felnőtt, nem kell felhúzott térddel kuporogni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Otthonos, személyautós a kéttónusú belső. Csak a műanyagok teherautósan kemények

A gazdag Limited felszereltség viszont csak a rövidebbhez válaszható, ami olyan személyautós extrákkal teszi kellemesebbé a fedélzeten töltött perceket, mint a Bluetooth-kihangosítós hifi, a tolatóradar, az automatikus fényszórókapcsolás, az ülésfűtés, az esőérzékelős ablaktörlő, a fedélzeti számítógép vagy a fűthető első szélvédő. Utóbbi különösen hasznos télvíz idején, de éjszaka egyeseket zavarhat, hogy az alig látható, cikcakkos fűtőszálakon furcsán törik meg a szembejövők lámpájának fénye. Alaposan megváltozott a műszerfal a modellfrissítésnél, ránézésre egy személyautóban is elmenne, különösen a kéttónusú színezéssel. A három kerek légbeömlő az S-Maxot idézi, a drapp-kék kombináció nem szokványos, de kétségtelenül mutatós. Egyedül az anyagok utalnak arra, hogy ez az autó egy haszonjármű alaposan felextrázott változata, a könnyen tisztítható műanyagok kőkemények, és rázós úton enyhén ciripelnek, nyiszognak is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A kétoldali tolóajtó szériafelszerelés. Erő kell a mozgatásához

Áttervezték a kényelmes első üléseket is, a vezető az ülőlap magasságát elöl és hátul, egymástól függetlenül állíthatja, emellett van deréktámasz és lehajtható könyöklő is. A világosdrapp üléshuzat jól néz ki, de bizonyára gyakran kell majd tisztítani, a haszonjármű kivitelek természetesen nem ilyet kapnak. Tárolórekeszből nem szenved hiányt a Tourneo, az ajtók öblös zsebein kívül lehet pakolni az anyósülés alatti zárható fiókba, a kéziféknél található rekeszekbe, a hátsó, felhajtható asztalokra, a műszerfal tetején kialakított vájatba, a csomagtartó hálós oldalrekeszeibe és a rendelkezésre álló felesleges helyet ügyesen kihasználó tetőpolcra is.