Már Európában is kapható a Mitsubishi i-MiEV

Vágólapra másolva!
15 európai országban kezdi meg az elektromos kisautó európai változatának forgalmazását a Mitsubishi. Magyarországon hiába várjuk.
Vágólapra másolva!

A Mitsubishi tavaly októberben kezdte el az európai piacra szánt i-MiEV gyártását. A kiszállítások megkezdése után három hónappal mintegy 2500 ilyen jármű kelt el a vele lényegében megegyező Citroën C-Zero és Peugeot iOn modelleket is beleszámítva. Utóbbi kettő változat nálunk is kapható, azonban áruk adók nélkül sem kevés, 7,85 millió forint.

Az első 15 ország mellett Lengyelországból, Finnországból, Szerbiából, Törökországból és Szlovéniából is sokan érdeklődnek az autó piaci bevezetésével kapcsolatban. Éppen ezért az Mitsubishi azt tervezi, hogy a közeljövőben ezekbe az országokba is szállít majd autókat; ezekkel együtt 19-re emelkedik azon európai országok száma, ahol a vállalat forgalmazza az i-MiEV-t.

Forrás: Mitsubishi