Hivatalos képen a Saab 9-5 kombi

2011.01.20. 10:18

A svédek a márciusi Genfi Autószalonon mutatják be élőben először a remekül mutató puttonyos 9-5-öst. Márciustól rendelhető, szeptembertől átvehető.

Aki azt hinné, hogy a kombi változat csomagtere jelentősen nagyobb a limuzin karosszériájú 9-5-ös 515 literes üregénél, az téved: mindössze 12 liter a különbség a SportCombi javára, igaz, a régi 9-5 kombihoz képest több mint 111 litert sikerült hozzátenni a befogadóképességhez. Lehajtott hátsó ülésekkel több mint egy köbméterrel, 1600 literesre növelhető a térfogat, ami még mindig csak átlagosnak számít a felső-középkategóriában.

A 60/40 arányban dönthető hátsó üléstámlák az ülőfelületek és a fejtámlák elmozdítása nélkül is szinte teljesen vízszintes állapotig dönthetőek, ekkor közel két méter hosszú lesz a rakodófelület. A hátsó rész körültekintő hangszigetelésének köszönhetően a járműben utazók állítólag a sedanéval megegyező komfortfokozatot élvezhetnek, védve a zajoktól és a rezgéstől.

Megkönnyíti a pakolást az alacsony, 64 centiméter magasan húzódó rakodóperem, és a felárért motorosan nyitható csomagtérajtó is. Utóbbit az utastérből, a kulccsal távolból, és az ajtó fogantyújával is ki lehet nyitni, és arra is be lehet programozni, hogy milyen magasra nyíljon, ami alacsony belmagasságú garázsokban jöhet jól. Az apróságokat a csomagtartó két oldalfalában kialakított kisebb rekeszekbe, és a padló alatti rekeszekbe is lehet helyezni, de szériában adják majd a SportCombihoz a 12 V-os csatlakozót és a csomagtér padlójába szerelt, U-alakú sínt is, amelybe teleszkópos csomagrendező elemeket lehet beletenni. A csomagtér padlóját egy repülőalakú fogantyú meghúzásával lehet kinyitni, ott pedig egy vízhatlan, és - ha nem rendeltek teljes méretű pótkereket - egy további rekeszt alakítottak ki a svéd tervezők.

Forrás: Saab

A SportCombi formája hasonlóan dinamikus és jól eltalált, mint a szedáné, a hátrafelé eső tetővonal és az erőteljes, vállas sárvédők sportosságot csempésznek a megjelenésébe. Jellegzetes részlet a kocsi farán körbe futó hátsó üveg, a karakteresen vaskos C-oszlop, és a hátsó ablakok hokiütő alakú ívelése. Teljesen új, áttetsző hátsó lámpát terveztek a puttonyos 9-5-ös számára, melynek a felső része a rendszám fölött sem szakad meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK