Vágólapra másolva!
A hét évig fejlesztett Huayra 710 és 740 lóerős V12-es AMG-motorokkal készül, a végsebessége 370 km/óra.
Vágólapra másolva!

Tekintettel arra, hogy nemcsak minden adat, hanem a hét elején szkennelt fotók is kiszivárogtak a Pagani új szuperautójáról, a gyártó nyilvánosságra hozta a hivatalos sajtóanyagot. Ebből kiderült, hogy a Huayra a nevét egy dél-amerikai szélistenről, Aymara Huayra Tatáról kapta.

Szárnyas ajtókkal készül a sportkocsi, ezt a megoldást korábban nem alkalmazta a Pagani. Új fejlesztésű, karbon-titán váz köré épült a Huayra, maga a karosszéria karbonszálas anyagból készült. Ahol lehetett, könnyű súlyú anyagokat használtak, így csak 1350 kilogrammos lett a Zonda-utód szárazon, de így is jó egy mázsával súlyosabb a régi modellnél.


A Huayra karosszériája úgy viselkedik, mint a repülők szárnya, és ez a profilján is látszik
Kattintson a képre a galériához!

Hatliteres, duplaturbós V12-es hajtja a Huayrát, a motort kifejezetten a Pagani számára fejlesztette az AMG, de a blokkja megegyezik az SL 65 AMG Black Series blokkjával. Lecserélték viszont a hengerfejet, a dugattyúkat és a turbókat is, hogy spontánabbak legyenek a gázreakciók és hogy könnyebben pörögjön a motor. Száraz karteres lett a kenés, így alacsonyabb lehetett a súlypont, és a 1,5 g-s oldalgyorsulással vett kanyarokban is megfelelő a mozgó alkatészek kenése. Konkrét teljesítményadatot nem közölt a Pagani, csak annyit, hogy 700 lóerőnél erősebb, de a brit Autocar megbízható forrásból úgy tudja, hogy kétféle teljesítménnyel készül majd a blokk. Az alapváltozatban 710 lóerős lesz 900 Nm-es nyomatékkal, míg a "sportváltozatban" már 740 lóerőt ad majd le 1100 Nm-es nyomaték melllett.


Méltó ellenfelet kap az idén érkező, 700 lóerős Lamborghini Murciélago-utód

Már a gyengébb is elég gyors lesz, legalábbis a tesztelések során mért 370 km/órás végsebesség és a 3,3 másodperces gyorsulás erre utal. Az XTRAC-tól vásárolt egykuplungos, szekvenciális váltó hétfokozatú, és keresztben, a középen elhelyezett motor mögött kapott helyet. Nem érte volna meg a Pagani szerint egy duplakuplungos váltó fejlesztése, mert 70 kilogrammal nehezebb lenne, ez pedig semlegesítené a gyorsabb váltásból származó dinamikai előnyöket. A 380 mm átmérőjű karbon-kerámia fékek a Nürburgringen rekordot felállító Zonda R-ből származnak, akárcsak a kettős keresztlengőkaros futóművek. Ezek olyan különleges ötvözetből készülnek (Avional), amely 30 százalékkal könnyebb az alumíniumnál.


Több a hely, mint a Zondában, az extravagáns berendezés tipikusan paganis

4605 milliméter hosszú, 2036 milliméter széles és 1169 milliméter magas a szuperautó, tengelytávja 2795 milliméter. A súly 44 százaléka az első, 56 százaléka a hátsó tengelyre nehezedik. A Pagani szerint a Huayra karosszériáját úgy tervezték meg, hogy menet közben úgy viselkedjen, mint egy repülő szárnya, amelyet megfordítottak. Erre még rá is tesznek egy lapáttal, ugyanis az autó mind a négy sarkába egy-egy automatikusan kiemelkedő légterelő szárnyat telepítettek, amelyek fokozzák a leszorítóerőt nagy sebességnél, fékezésnél és kanyarban. A kocsi orrának magassága is változtatható, ami nemcsak arra jó, hogy át tudjon menni a fekvőrendőrökön, hanem arra is, hogy szabályozható legyen az autó alatt áthaladó levegő mennyisége.

A Huayra alapára egymillió euró lesz, és kétszer annyit akarnak gyártani belőle, mint a Zondából, mert elődjével ellentétben az amerikai és a kínai piacon is meg fognak jelenni vele. Ezért egy új üzemet is felépítenek még ebben az évben.