Óriás Mercedes-csillag bújt ki a kecskeméti gyártetőből

mercedes-gyár kecskemét mercedes-csillag
Vágólapra másolva!
Hatméteres, világító és forgó csillag emelkedett ki az épülő kecskeméti Mercedes-gyár tetejéből - pontosan 125 évvel a márka születése után. A gyárban már javában szerelik a gépsorokat, amelyeken nyáron elkészülnek az első tesztautók.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Nem krómozott, hanem lyukacsos fémlemez az óriáscsillag. Frank Klein gyárigazgató és Zombor Gábor polgármester nyomja a gombot
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Péntek, 13 óra 26 perc, Kecskemét, Daimler út 1. - egy nap híján 125 évvel azután, hogy Carl Benz szabadalmaztatta 1886. január 29-én a Patentwagent, vagyis megszületett a világ legelső autója. Az épülő magyar Mercedes-gyár legmagasabb csarnokának tetején egy teleszkópos fémszerkezet függőleges állásba helyezi a legrégebbi autógyár híres emblémáját, a háromágú csillagot.

Fakeréktől a légrugóig

125 éve építették az első autót, 125 éve született meg gyakorlatilag a Mercedes-Benz márka. 1886-ban lépett a világ elé elsőként Carl Benz a ma már viccesnek ható, három biciklikeréken pöfögő járművével. Ugyanebben az évben Gottlieb Daimler még konkurensként mutatta be az immár négykerekű Motorkutschét, hogy később egyesítve mérnöki képességeiket megalkossák a Mercedes-Benz márkát. Okos húzás volt, hogy a kecskeméti gyárra a jubileum idején állították fel a logót.

Forrás: Mercedes-Benz

A cég munkatársai előszeretettel emlegetik, hogy 1886 januárja óta ők az úttörői az autóipari fejlesztéseknek. Valóban világelsők a mintegy 80 ezer járműipari szabadalommal, amelyet az elmúlt 125 év alatt levédettek, és amelynek köszönhetően olyanok az autók, amilyeneket most használunk.

Csak maroknyi azok közül, amelyek ma működnek szinte minden márka járműveiben. Egymástól függetlenül rugózó kerekek, gyűrődő zónás karosszéria, légrugózás, ABS (blokkolásgátló fék), légzsák, övfeszítő, ESP (elektronikus menetstabilizáló). Arra is büszke a cég, hogy a Mercedes-Benz az egyetlen autógyártó a világon, amely minden járműkategóriát készít a kiskocsitól a sportautón és luxuslimuzinon át a buszokig és kamionokig.



Nem akármekkora a felállított cégembléma. Súlya 2,4 tonna, átmérője hat méter, felállítása után a tartószerkezettel együtt tíz méter magas. A karosszériaüzem eleve több mint harminc méter magas (egy tízemeletes ház fölé magasodna), ahogy állunk a jeges szélben, Frank Klein gyárigazgató és Zombor Gábor polgármester társaságában, ellátni innen több tíz kilométerre.

Trükk miatt tűnik krómozottnak

Egy titkos beszállító készítette a híres csillagot (legalábbis nem árulták el, hogy melyik cég), amely tökéletesen ugyanolyan méretre, anyagra, mint amilyen a világ összes Mercedes-Benz gyárának a tetején forog. Ezt is forgócsapágyra szerelték, percenként 1,8-et csavarodik a saját tengelye mentén.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Tiszta időben több tízkilométernyi távolságba ellátni a tetőről, a csillag mellől

Testközelből jól látni, hogy a fényesre polírozott lyukacsos fémfelület és a mögé bújtatott fehér plexi kelt valójában olyan hatást, mintha krómozott lenne az óriáscsillag. A környékbeliek hamarosan azt is látják majd, hogy éjszaka fehér színben világít forgás közben, hiszen magasfeszültségű neoncsövek világítják meg állítólag messziről is jól láthatóan.

A nyáron már tesztautót gyártanak

A különböző méretű csarnokok sokaságából álló gyárkomplexum építésénél - amelynek területe meghaladja egy kisebb városét - minden rendben. Frank Klein igazgató szerint az előre kitűzött terv szerint haladnak, pénteki ott jártunkkor már sokkal inkább az épületeken belül, a gyártósorok felszerelésén dolgoztak a munkások, mint kívül.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
180 lépcsőfokon lehet megközelíteni a csillagot

Ezekkel májusra végeznek, aztán legkésőbb augusztusra legördülnek a gyártószalagról az első magyar Mercedes-Benz tesztautók, akkorra az épületek is végleg elkészülnek. Ezeket az első autókat nem helyezik forgalomba, Klein szerint végleg Kecskeméten maradnak, a dolgozók közlekednek majd velük a gyár területén. Az első értékesítendő Mercedes-Benz személygépkocsi 2012 elején készül el.

A konkurenciától is jöttek emberek

Idén lesz a legjelentősebb létszámbővítés az összesen 800 millió euróból épülő gyárban, a mostani 700 főről kétezerre nő az alkalmazottak száma. A jelenlegi munkások közül kétszázan egy bérelt kecskeméti próbaüzemben sajátítják el most is az autóépítés fortélyait, háromszáz embert pedig Németországban képeznek.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Ez csak az egyik teteje a számtalan épületnek. A piros csíkos, 55 méteres kémény a gyár legmagasabb pontja

Klein szerint elsősorban Kecskemétről és a város környékéről toborozzák a munkatársakat. Ugyanakkor az [origo] kérdésére elárulta a német gyárigazgató, hogy átcsábítottak néhány szakembert más, már működő magyarországi autógyárból is.

Egyelőre nincs bejelentés

A leendő kecskeméti gyár a Daimler-cégcsoport rastatti gyárával működik együtt, amely a Mercedes-Benz kompaktjármű-szegmensének központja. Magyarországon a Mercedes-Benz a mai A és B osztály utódgenerációját képviselő négy modell közül kettőt gyárt majd. Egyelőre azonban nem tudni, hogy melyeket.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
"Sokan kérdezték, hogy mi épül itt. Most már messziről is látni" - viccelődött Zombor Gábor

Ősszel arról szóltak még a hírek, hogy konkrét bejelentés várható ezzel kapcsolatban a 125. évfordulón, de Sztipichné Kozári Edina, a Mercedes-Benz magyarországi kommunikációs vezetője azt mondta az [origo]-nak, hogy tudomása szerint nem várható ilyesmi szombaton, a gyár központi, stuttgarti ünnepségén.