Százmillióba kerül a magyar IRC-raliverseny

2011.02.03. 18:39

Drága lesz a kis világbajnokságnak is becézett International Rally Challenge versenynaptárába bekerült Mecsek-rali megrendezése az idén.

Szűcs Zsolt, az esemény sajtófőnöke az MTI-nek szerdán elmondta, az összeg több mint felét a jogdíj teszi ki, a további költségekre a rendezéshez, illetve a televíziós közvetítéshez és a hivatalos személyek vendégül látásához van szükség.

"Idén két Mecsek-ralit is rendezünk, a 44. kiírás a július 16-17-i verseny lesz, ennek keretében kerül sor a historic Európa-bajnoki és a rali2 országos bajnoki futamra, az IRC naptárába bekerült 45. Mecsek-rali pedig a magyar ob1-es viadal lesz szeptember 9. és 11. között" - mondta Szűcs. A sajtófőnök jelezte, az IRC 2011-es szezonjában nem lesz argentin futam, így csak európai versenyekre kerül sor, a Pécs környéki esemény olyan helyszínek mellé került, mint Monte-Carlo, San Remo, a Kanári-szigetek vagy Ciprus.

Forrás: www.IRC.com
Az idei első IRC-versenyt Monte-Carlóban rendezték januárban

"A kandidálás két évig tartott, 2009-ben és tavaly az IRC képviselője a helyszínen tekintette meg a Mecsek-ralit, s végül a 2010-es futam után döntöttek úgy, hogy befér a nemzetközi versenynaptárba" - mondta Szűcs. Hozzátette, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) évzáró ünnepségén a Pécs környékén rendezett viadal kapta meg az "Év autóversenye" különdíjat.

Forrás: www.IRC.com
A Peugeot-k és a Skodák a leggyorsabb autók a mezőnyben