Milyen autót bérelnénk havi 600 ezerért?

Porsche 911 GT2 RS
Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban méltatlanul csak egy típus szerepelt a médiában a havi 500-600 ezer forintért bérelhető autók közül. Pedig lehet válogatni bőven jó kocsik közül ekkora összegért - amely a flottakezelő elmondása szerint nem is akkora üzlet a lízingcégnek.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]
Egy ilyen Audi S8 helyett kerestünk alternatív verziókat

Lázár János havonta 500-600 ezer forintért lízingelt, majd visszaadott S8-as Audija elgondolkodtatott minket: milyen, az Audihoz hasonlóan üzembiztos kocsit lehet bérelni ilyen összegért?

Akár egy politikus, akár egy cégvezető fejével gondolkozunk, fontos, hogy példát mutasson, és környezettudatosnak tüntesse fel magát vagy az általa képviselt szervezetet, vállalatot. Ezért először a környezetbarát technológiákat felvonultató modellek felé fordultunk.

Miért is kerül havi hatszázezerbe?

Egy neve elhallgatását kérő flottakezelő szerint nem irreálisan magas egy ilyen értékű autó havi bő félmillió forintos bérleti díja: "Egy 30-40 milliós autó értékvesztés igen magas, de elsősorban a futamidőtől függ, hogy pontosan mennyi havidíjjal jön ki. Ha abból indulunk ki, hogy 3-4 éves konstrukcióról van szó, akkor kifejezetten kedvező ez az ár, főleg azért, mert a szervizelést is tartalmazni szokta a csomag. Valószínűleg nem új autóként kezdték bérelni, hiszen egy negyvenmilliós autón sokkal nagyobb a bukás lehetősége, nem hiszem, hogy kijönne ilyen bérleti díjért."

A flottakezelő állítása már csak azért is logikus, mert egy politikus elvileg négy évre tervezhet. Lázár János S8-asa felszereltségtől függően 35-40 millió forintba kerülhetett újonnan, de a négy évvel ezelőtti példányok 13,5 millió forintért már kaphatóak. Ezek alapján a tulajdonos körülbelül 25 millió forintos veszteséget könyvelhetett el erre a négy évre. A bérbeadás során havi 600 ezer forintot törlesztve négy év alatt 28,8 millió forintot fizethetünk ki ennyi idő alatt, vagyis a bérleti díj az értékvesztést fedezi, plusz még az elég komoly szervizköltséget, nem maradhat rajta jelentős haszon.

Nagyon ritka az ilyen nagy értékű autó bérlése a flottakezelő szerint, általában megelégednek az ügyfelek egy BMW 530d-vel vagy egy Audi A6 3.0 TDI-vel, amely valamivel olcsóbban, havi 400-500 ezerért is elérhető.



Fotó: Hirling Bálint [origo]
A félhibrid BMW 7-es is elég erős, és valamelyest jobban óvja a környezetet
(Olvassa el a hibrid 7-esről szóló tesztünket! Kattintson a képre!)

Az S8-asra jellemző ársávban egyből két BMW is eszünkbe jutott, mindkettőt próbáltuk. A 7-es ActiveHybrid még dinamikájával is illeszkedik az S8-ashoz, sőt 465 lóerős teljesítményével még erősebb is. A 4,9-es százra gyorsulás és a V8-as motorhang talán pótolhatja az S8-asba szerelt Lamborghini V10-es elvesztése miatti ürességet. Ez zöldebb autó, amit az is igazol, hogy akár tíz liter alatti fogyasztást is sikerült vele elérnünk, ami az S8-tulajdonosok szerint saját autójukkal lehetetlen. A 7-es ellen csupán az szól, hogy csak látszathibrid: inkább a rá vonatkozó adókedvezmények mértékével emelkedik ki, mint valódi környezetvédelmi hatásával.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Jelenleg az X6-os BMW hibridje a világ legerősebb benzines-elektromos szériaautója
(Olvassa el, mit írtunk az X6-os hibridről! Kattintson a képre!)

A BMW X6-os ActiveHybridje még ennél is erősebb, ráadásul sokkal komolyabb hibrid technika lapul benne, mint a 7-esben. A két elektromos motor együttes rásegítése esetén 485 lóerős összteljesítménnyel számolhatunk, ami arra elég, hogy az üresen is majdnem 2,5 tonnás monstrum 5,6 másodperc alatt gyorsuljon százra. Ebben is V8-as motor dobog, de már minimum 13 literes fogyasztással kell számolnunk. Az X6 ellen szólhat még, hogy polgárpukkasztó megjelenése miatt ellenszenvet kelt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Mercedes-Benz S400 Hybrid "kis" motorjának köszönhetően eszik keveset
(Miért neveztük a legcsodálatosabb lufinak? A tesztből kiderül, kattintson a képre!)

A Mercedes-Benz is rendelkezik hibrid modellel, de a 7-es BMW-hez hasonlóan az is csak félhibrid, elektromotorja húsz lóerős. Mellette szólhat, hogy ehhez "csak" 3,5 literes V6-os benzinmotor dukál, vagyis kevesebbet fogyaszt, viszont nem is sportos.

Ha hibrid, akkor mégis a Lexus LS600 h-t ajánljuk a leginkább: ez már régi, kiforrott technika, és az X6-oshoz hasonlóan képes önállóan elektromos hajtással gurulni. Nincs annál felemelőbb, mint egy rendezvényre hangtalanul besuhanni, miközben a kedves vendégek orra alá egy gramm káros anyagot sem pufogtatunk. Ha szükség van az erőre, 445 lóerő áll rendelkezésünkre, sajnos a motor hangját túl jól sikerült elszigetelni az utastértől. Ha sofőrös autóként számolunk vele, akkor érdemes a hosszított verziót választani, hátul masszázsüléssel.

Fotó: Martin Bálint [origo]
Ennyiért a Lexus LS600h hosszított változata talán a leglogikusabb választás
("Csak a szobanövény és a kandalló hiányzik" - a teszt elolvasásáért kattintson a fotóra!)

A hibrid is környezetszennyező, tele van veszélyes hulladéknak számító akkumulátorral - magyarázhatjuk majd, ha nem a fentiek közül szeretnénk választani, de hasonló képességű autó használatát kell megindokolnunk. A Porsche Panamerából ugyan nem tudjuk megvenni a legsportosabb verziót, de azért egy Panamera S négyszáz lóerővel és egészen jó felszereltséggel már belefér ebbe a kategóriába.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Mi odavoltunk a Porsche Panamerától. Olvassa el, mit írtunk róla, kattintson a képre!

Ha ennél is nagyobb élményre vágyunk, akkor mindenképpen érdemes elgondolkozni egy 911-es GT3-ason, amely 435 lóerős teljesítményével, csodálatos bokszerhangjával pótolhatja a hőn áhított Lamborghini-életérzést. Bár sofőrös autónak alkalmatlan, de hivatkozhatunk a hagyománytiszteletre: a 911-es Porsche lassan ötvenéves múltra tekinthet vissza.

Forrás: [origo]
A 911-es Porsche is üzembiztos, de a sportkocsikat nehéz lenne észérvekkel megvédeni
(Porsche, Hungaroring, Walter Röhrl... tesztünkért kattintson a képre!)

Az Audi S8-as motorja, mint írtuk, Lamborghini-erőforrás, de ez csak viszonyítás kérdése. A győri Audi-gyárban szerelik össze őket, és az S8 mellett a Lamborghini Gallardóban, valamint az Audi R8 V10-esben is ez dolgozik, de jóval erősebb kiadásban. Mindkettő kiváló sportkocsi, de talán a Porschéhoz hasonlóan kicsit túl kihívóak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A miniszterelnök már megválasztása előtt is Volkswagen Multivannal járta az országot

Az extrém sportkocsikat funkcionális szempontból nehéz indokolni, de a luxusbuszok használata mellett rengeteg érvet fel tudnánk sorolni. Orbán Viktort már a választások előtt is sokszor lehetett látni Volkswagen Multivanből kiszállni. Ebben ugyan nincs sok száz lóerős V8-as motor, de a kétliteres kétturbós turbódízel 180 lóerős motorral bőven elegendő szabályos közlekedésre. A csúcsfelszereltséggel, négykerék-meghajtással, hétfokozatú DSG-váltóval és a létező összes feláras extrát megvéve sem sikerült elérni a 28 milliós árat, vagyis jelentősen spórolhatunk a bérlésnél.

Ha mégis ragaszkodunk az elementáris erőhöz és a szívbemarkoló motorhanghoz, akkor a Mercedes-Benzhez kell átfáradni, ahol az R500 4MATIC hosszított kivitele minden vágyunkat teljesítheti. Ennek az alapára sem éri el a 24 millió forintot, ezért minden extrát kérhetünk bele. Nem akkora, mint a Multivan, de sokkal inkább személyautós érzés vezetni, utazni vele.

Forrás: Mercedes
Az R-osztály is jó választás lehet, a Mercedes-Benz úgyis kedvelt presztízsautó

Ha nagyon extrémek akarnánk lenni, akkor egy jókora, stílusos amerikai tárgyalóbuszt is ajánlhatnánk, ilyen például a GMC Savanna. Ezekkel azonban hasonló gond lenne, mint az X6-os BMW-vel: dömperes formája miatt nem feltétlenül a bizalmat építi ki az emberekben.

Akkor is van javaslatunk, ha kidobott pénznek érzi az autólízingre fordított összeget. A felsorolt luxus- és sportkocsik csupán egyhavi bérleti díjáért kapni megbízható autókat, ahogy azt összeszedtük már korábban.