15,5 százalékkal több új autó kelt el februárban

Vágólapra másolva!
Magyarországon 15,5 százalékkal több, összesen 3565 új autót regisztráltak a 2010 februári 3087 után - közölte a Jato Dynamics autóipari elemzőintézet szombaton. Európa összeladása is növekedett, a legnépszerűbb autó továbbra is a Volkswagen Golf.
Vágólapra másolva!

A Jato adatai szerint január-februárban a növekedés 20,2 százalék volt 2010 első két hónapjához viszonyítva.

Februárban az európai piacok többsége pozitív újautó-eladási eredményekről számolt be, így a kontinens összeladása újra belépett a pozitív tartományba, 2010 márciusa óta először. A vizsgálatba bevont 27 európai országban az idén februárban 1 012 165 új autót helyeztek forgalomba, ez 1,8 százalékos növekedés tavaly februárhoz képest.

Az év első két hónapjára vetített újautó-eladási adatok 0,4 százalékkal haladták meg a tavalyi év azonos időszakának eredményeit. Franciaországban 204 400 új autó talált gazdára februárban, amely szám a Jato piackutatási tevékenységének 1980-as kezdete óta a mindenkori legmagasabb. A legtöbb piacon emelkedést tapasztaltak a szakemberek, kivéve Nagy-Britanniát, ahol 10,2 százalékos, Görögországot, ahol 58,2 százalékos, Olaszországot, ahol 20,6 százalékos és Spanyolországot, ahol 25,8 százalékos csökkenést mértek. A Jato adatai szerint továbbra is a Volkswagen Golf vezeti az eladási toplistát Európában, a második helyre a Renault Clio lépett.

A közleményben idézik Gareth Hessiont, a Jato kutatásért felelős alelnökét, aki szerint bár néhány szegmens eladásai még mindig elmaradnak a tavalyi roncsbeszámítási korszak rekordjaitól, a piac összességét nézve már láthatók a növekedés jelei.