Alternatív hajtású lesz az új Mitsubishi Evo

Vágólapra másolva!
Mégis lesz utódja a Mitsubishi Lancer Evo X-nek, de a gyártó szerint teljesen más szellemben készül, mint az aktuális modell.
Vágólapra másolva!

Enged a vásárlói nyomásnak a Mitsubishi, és elkészíti az Evo X utódját, ez az autó azonban nem olyan lesz, mint amit eddig megszokhattak a rajongók. Gayu Eusegi, a Mitsubishi globális termékfejlesztési igazgatója szerint itt az ideje, hogy a gyártó új utakon induljon el, házon belül már egyértelműen az elektromos technológia élvez prioritást.

Eusegi még a Genfi Autószalonon nyilatkozott, aminek hatására több akció is indult a közösségi oldalakon a legendás Evo-sorozat megmentésére. Maszuko Oszamu, a Mitsubishi elnök-vezérigazgatója most tisztázta a helyzetet, ezek szerint a Lancer Evo X gyártása a tervek szerint folyik tovább, ám az utóddal kapcsolatban valóban lesz váltás.

Az aktuális jogi környezet és a piaci visszajelzések döntik majd el, hogy milyen hajtáslánc kerüljön az autóba, mely továbbra is vezérszerepet tölt be a Mitsubishi kínálatban. Csakhogy Maszuko szerint a piaci igények és elvárások változnak, így a Mitsubishi is más irányba fejleszti tovább a modellt. Erről később közölnek részleteket, az Autocar mindenesetre úgy tudja, hogy dízel-hibrid hajtásra váltanak a japánok. A brit lap szerint a Mitsubishi célja az, hogy továbbra is öt másodpercen belül legyen a százas sprint, de a szén-dioxid-kibocsátás csökkenjen 200 g/km alá.