Támogathatják az elektromos autók vásárlását Romániában

2011.04.07. 12:00

Az elektromos autók vásárlásakor nyújtott kedvezményeket először a közintézmények vehetik majd igénybe.

Az elektromos autók vásárlásának támogatását tervezik Romániában. Borbély László környezetvédelmi miniszter erről tárgyalt szerdán a Dacia Groupe Renault képviselőivel - írta az Új Magyar Szó című bukaresti napilap honlapján. "Szakembereink elkészítették a villanyautó vásárlásakor nyújtott kedvezmények jogszabálytervezetét, jelenleg az igazságügyi minisztérium véleményezésére várunk" - idézi a napilap Borbély László romániai környezetvédelmi minisztert. Borbély szerint fontos különbséget tenni a hibrid-, illetve a villanyautók vásárlásakor nyújtott támogatások között, mivel a kibocsátott szennyezőanyag értéke a kizárólag elektromos meghajtású járművek esetében nulla.

A jogszabálytervezet az új autók vásárlását ösztönző roncsautó-program módosítását javasolja, úgy, hogy a közintézmények által leadott autók esetében egyről hatra emelnék az értékjegyek számát, amelyeket új jármű vásárlásánál lehet felhasználni. A módosítás célja az, hogy az értékjegyekkel fedezhető legyen a hagyományos és az elektromos autók közötti, körülbelül ötezer eurós (1,325 millió forint) árkülönbözet.

A tárcavezető elmondta még, hogy elemezik annak a lehetőséget is, hogy azon közintézmények, amelyek szeretnének elektromos autót vásárolni, ám nincs a roncsautó-programban leadható gépkocsijuk, a megvásárolandó elektromos autó árának legfeljebb 25 százalékát támogatásként kapják meg a környezetvédelmi alapból. A lakosság számára azután hirdetnék meg a kedvezményes vásárlás lehetőségét, ha Romániában kiépült már a villanyautók feltöltésére alkalmas infrastruktúra. Uniós szinten jelenleg még nincs a támogatások mikéntjét, összegét előíró rendelet.

KAPCSOLÓDÓ CIKK