Titok, hogy min dolgozik - interjú a kecskeméti Mercedes magyar tervezőjével

Németh Gábor formatervező, Mercedes
Vágólapra másolva!
Az eddigi legkomolyabb munkája a Kecskeméten gyártandó Mercedes, de Németh Gábor ötleteiből kiindulva épült fel a szárnyas SLS is. Emellett százmilliós Maybachok és pici Smartok formáján is dolgozik, és 2012-től évente piacra kerülnek részben általa kitalált kocsik. Fiatal magyar autótervezőkkel készült interjúsorozatunk első része.
Vágólapra másolva!


Az interjú elkészülése után jelent meg a sajtóban Concept A néven a kecskeméti Mercedes előfutára
Több információért kattintson a képre!

- Ha Mercedes, akkor ma Magyarországon a legtöbb embert az érdekli, milyen lesz, hogy néz majd ki a Kecskeméten készülő két autó. Mondana ezekről valamit?

- Csak annyit mondhatok, ami már nem titok, hogy a fronthajtású autóink fognak Kecskeméten készülni. 2012-ben kezdődik a gyártás, akkor majd minden kiderül.

- Annyit azért áruljon el, hogy ha majd magunk előtt látjuk a formát, abból mi az ön munkája?

- Az autótervezésben nincs olyan, hogy az enyém, ennél ez sokkal összetettebb. Fogalmazzunk úgy, hogy erősen benne voltam a külső forma kitalálásában, 1:1 méretarányú modellt építettem belőle. A végső döntés egy másik mellett szólt, de az csak részleteiben tért el az enyémtől.

Űrhajók, porszívók, autók

Gyerekkori rajzversenyek megnyerése után Németh Gábor egészen tizenéves koráig leginkább a saját maga által kitalált sci-fi világokat vetette papírra. Az autók egyáltalán nem érdekelték, az Iparművészeti Egyetem (ma MOME) felvételiztetőit viszont a sci-fi hagyta hidegen. A sikertelen felvételi után az űrhajók helyét átvették a porszívók, vasalók, székek. "Tulajdonképpen ugyanazt az örömöt éreztem ezek tervezésénél is. Sőt, azzal, hogy a funkcióra és formára is ügyelni kellett, a kihívás sokkal nagyobb és összetettebb lett."

Forrás: Németh Gábor
Németh Gábor a munkahelyén

Az előkészítőn több olyan sráccal találkozott, akiknek szenvedélyük volt az autó, majd egyikükkel (Hartai Tamással, aki jelenleg Bugattikat tervez - ő lesz a következő interjúalanyunk) még a felvételi előtt megnyerték a Mitsubishi dizájnpályázatát 2000-ben. Második egyetemi évében a MOME kapcsolatot épített ki a Mercedes-Benz dizájnközpontjával, ahol 2004-től már gyakornokként dolgozhatott hónapokig. Második gyakorlatán kapta a feladatot: a legendás SL 300 sirályszárnyast kellett újraterveznie, ennek a projektnek lett a folytatása az SLS. Németh Gábor 2007 januárjától dolgozik a sindelfingeni Mercedes-Benz Design Centerben mint autóipari formatervező (automotive exterior designer). Karriercélja "megtervezni a jövő egyik klasszikus autóját. Később szeretnék magasabb szintre lépni, nemcsak autót tervezni, hanem egész márkaarculatot építeni".

Kedvenc autómárkája a Mercedesen kívül a Mini és a BMW, kedvenc könyve Kesey: Száll a kakukk fészkére című regénye, zenéi a Basement Jaxx, a Freestylers és a Rammstein. Filmben alapnak tekinti a Star Warst, emellett kedvencei a Remény rabjai és a Hetedik. Kedvenc városa New York, szabadidejében utazni, biciklizni, filmet nézni és szimulátorozni szeret (autós és repülős).



- Ön jelentkezett erre a feladatra?

- Nem. 2007 januárjában kezdtem Sindelfingenben, egy héttel később kaptam ezt legelső munkaként. A feladat egy majd 2012-ben piacra kerülő fronthajtású kiskocsi (a legkisebb A-osztályt leszámítva, a Mercedes személyautók hátsókerék-meghajtásúak - L. Cs.) formájának a megtervezése volt. Akkor még nem lehetett tudni, hogy Kecskeméten lesz egyáltalán Mercedes-gyár. Számomra mindegy is, hogy hol készül, persze azért elmosolyodtam, amikor kiderült, hogy Magyarországon.

- Igazi, nagybetűs Mercedes egy kiskategóriás jármű is?

- A Mercedes-Benznél három szóval jellemezzük a márkafilozófiát: elbűvölés, tökéletesség és felelősség. Ez igaz minden osztályra. A lényeg, hogy a kategórián belül kell a legjobbnak lenni, ami nyilvánvalóan igaz a kisebb modellekre is. Tehát teljes jogú, igazi, nagybetűs Mercedesnek tekinthetők ezek a járművek.

- Sokak szemében a Mercedes mégis egy tágas, hosszú limuzin, miközben a piac kiköveteli, hogy a prémiummárkák is egyre kisebb autókat gyártsanak. Mi az a legkisebb méretű autó, aminek még odaraknák az orrára a híres csillagot?

- Ez sok tényezőtől függ, például hogy beleillik-e a márkafilozófiába, van-e rá piaci kereslet, stb. Városi autó szerepel már a kínálatunkban, a Smart. Eleinte az A-osztályt is furcsán fogadta a közönség, de mára teljes mértékben elfogadták és szeretik.

Forrás: Németh Gábor
Németh 2006-os diplomamunkája - a Maybach Zeppelin

- Most éppen min dolgozik?

- Ezt konkrétan nem árulhatom el. Olyan típus következő generációján, amely jelenleg is látható a forgalomban.

- Milyen a Mercedesnél dolgozni? A munkakörülmények is prémium kategóriásak?

- Igen. Szerencsés vagyok, hiszen a hobbim egyben a hivatásom is, és ezt ráadásul az automobil feltalálójánál űzhetem. Autókat tervezhetek, modellt építhetek, láthatom, hogyan lesz az ötletből valós jármű és szerencsével akár működőképes autó. Mindez nagy felelősséggel is jár, és kihívással. Ez az, ami a leginkább izgalmassá teszi az autótervezést.

- Összefoglalná, hogy eddig mit tervezett a különféle Mercedeseken, valamint a céghez tartozó Smarton és Maybachon?

- 2007 óta a legkülönbözőbb projektekben vettem részt, többek közt a kecskeméti autók fejlesztésében is. A munkám a teljes karosszéria megtervezése, de persze akadnak részletfeladatok is. Terveztem már első fényszórót, felnit és külső visszapillantó tükröt is.

- A Smartnak és Maybachnak finoman szólva szűk a modellpalettája. Mit lehet ezeken tervezni?

- Minden típust folyamatosan tervezünk, frissítünk, ez igaz a Smartra és a Maybachra is.

Forrás: Németh Gábor

- Mi volt a kedvenc munkája eddig a Mercedesnél?

- Amin jelenleg dolgozom.

- Melyik volt a legkomolyabb munkája?

- A Kecskeméten debütáló autón dolgoztam a legtöbbet. A másik komoly munka az SLS-projekt volt.

- Hogy tud hitelesen tervezni Maybachot úgy, hogy feltételezésem szerint nem ismeri testközelből a jellemző vásárlóknak tartott sejkek és más milliárdosok személyes életkörülményeit, ennek megfelelően az igényeiket?

- Nem feltétlenül kell magánrepülőt birtokolni ahhoz, hogy valaki highend-luxuslimuzint tudjon tervezni. Értékesítő és marketinges kollégáink elemzéseket készítenek, megkapjuk az egész világot lefedő dizájnhálózatunk benyomásait, és sok más információhoz is hozzájutunk, például a piacainkról, hogy megismerhessük a vásárlóink életkörülményeit, meg hogy mit várnak el tőlünk.

- Kívülről kicsit furcsának tűnik, hogy más tervezői csapatok dolgoznak egy-egy leendő autó belterén és a karosszérián. Volt már, hogy azt érezte, a részben vagy egészben ön által megálmodott karosszériához egészen más műszerfal illene?

- Nem, kifejezetten jó, hogy léteznek kompetenciaközpontok külön a beltér, külön a külső tervezéséhez. Így a teljes kreativitással együtt mégis szavatoljuk a folyamatbiztonságot is. Aktuális modelljeink, így az SLS, a CLS és az SLK példáján megfigyelhető, hogy minden típusban megtalálható az egységes belső és külső dizájnfilozófia.

- Gondolom, szokott koncepció-autókon dolgozni. Milyen, jelenleg a közvélemény előtt nem ismert, majd a jövőben megjelenő típust láthattunk már?

- A mi részlegünkön inkább azokkal a típusokkal foglalkozunk, amelyek gyártásba kerülnek, de nálunk is készült már show-car. Részt vettem a következő Shanghai Motorshow-n bemutatandó projektben. (Ez a Concept A - L. Cs.)

- Hány évre dolgoznak előre a formatervezők?

- A piac fejlődésénél három-öt év az előretartásunk. De ez nem elegendő ahhoz, hogy víziókat megvalósíthassunk. Ezért a kísérleti autóinkkal mintegy tízévnyire tekintünk a jövőbe.

Forrás: Németh Gábor
Egy SLK-rajz Németh tollából...

- Mennyi kilincs, külső visszapillantó tükör stb. terve készül el ahhoz az egy darabhoz, ami végül megjelenik a szériában gyártott autón?

- Változó. Az én esetemben pár skicc közül választottuk ki a megfelelő visszapillantó tükör tervét, és már ment is a modellműhelybe, egy héttel később már szélcsatornában teszteltük. A tükörnél nem is a forma megtervezése a nehéz, hanem annak használhatóvá tétele. Biztonság, aerodinamika, akusztika, beállítás és kezelés, index, kamera - mind-mind módosítják a formát. Rengeteg funkciónak kell beleférni. Kicsit olyan, mint a svájci bicska.

Forrás: Németh Gábor
...itt pedig egy GLK

- A hatéves modellciklus félidejében modellfrissítéssel próbálják fenntartani, újragenerálni a vásárlói érdeklődést. Milyen a jó facelift?

- Erre nincs recept. A lényeg, hogy a jármű karaktere megmaradjon, és hogy a facelift beleágyazódjék a márka dizájnfilozófiájába. Elvégre a három év alatt más típusoknál is voltak változtatások, vagy akár megjelent egy teljesen új járműgeneráció. Ezt jól példázza a C-osztály új generációja: friss, új külső, sok változtatás a beltérben, olyan elemek alkalmazásával, amelyek a CLS-ben is megtalálhatóak.

Az interjúsorozatunkban megszólaltatott magyar autótervezők mindegyikétől megkérdezzük az alábbiakat:

- Melyik autó 2010 csalódása?

- Akad néhány modell, amely nem igazán tetszik. De ez túlságosan személyes vélemény lenne.

- Melyik autó lesz 2011 sztárja?

- Ha rajtam múlik, a Concept A. Április 20-án mutatjuk be Shanghajban.


Így fest a Concept A hátulja

- Melyik a valaha készült legszebb autó?

- A sirályszárnyas 300 SL, továbbá jogos utódja, az SLS.

- Melyik a valaha készült legrondább autó?

- Haha! Ez fogós kérdés! A kínai kollégák nagyon igyekeznek, de talán a legízlésficamosabb autó mégis japán, a Mitsuoka Orchid. A hírhedt Ford Edselt nem tartom akkora baklövésnek.

- Melyik az a jármű, amellyel a legboldogabb lenne tulajdonosként?

- Ford Mustang 350 Fastback.

- Milyen a saját autója?

- Mini Cooper S.

- Ez a konkurens BMW terméke. Mercedes-tervezőként nem ciki ezzel járni?

- Egyáltalán nem. Nincs semmiféle elvárás a cégem részéről azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a privát autóm. A Mini igazi dizájnikon, és szeretett autó a dizájnerek körében. És hihetetlenül élvezetes vezetni.