Vágólapra másolva!
Parkoló autókat tört össze, fákat döntött ki és egy villanyoszlopnak is nekihajtott egy autót vezető kislány Budapesten vasárnap délben.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A távirati iroda helyszínen tartózkodó tudósítója úgy tudja, az autó volánjánál egy kilenc év körüli kislány ült, akit anyja, vélhetően alkoholos befolyásoltság alatt tanított vezetni. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy az autót a gyermek vezette. Mucsi Nóra, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek annyit mondott, hogy a gépkocsiban ketten ültek, egyikük kiskorú. Hozzátette: vizsgálat fogja tisztázni, hogy hogyan történt a baleset.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az ügyeletes elmondta, hogy a gépkocsival három parkoló autót törtek össze a XVIII. kerületi Havanna utcában, majd nekimentek két fának, végül egy villanyoszlopnak. A balesetben az egyik kocsiban ülő személy könnyebben megsérült, az autó pedig totálkárosra tört.