A kupéhoz hasonlóan a nyitott tetős R8-ból is készít limitált szériás GT-változatot az Audi.

Már bemutatkozott az Audi R8 kupéból készült GT-változat, hamarosan a Spyder is könnyebb és erősebb lesz. 2012 elején jelenik meg az új modell, amelybe a zárt GT-ből már ismert, 560 lóerős, 540 Nm csúcsnyomatékú, 5,2 literes V10-es motor kerül.

Összesen 333 példány készül a zárt GT-ből, ugyanez a terv a kabrióval is. Már a júniusi Le Mans-i 24 óráson látható lesz az autó, de a nagy leleplezést csak a szeptemberi Frankfurti Autószalonon tartják. A Le Mans-i premiernek azért van jelentősége, mert a versenyautóban alkalmazott megoldások egy részét ültették át az utcai modellbe.

A grafikák alapján az R8 GT Spyder sportosabb karosszéria-csomaggal, nagy hátsó szárnnyal és diffúzorral készül. Megegyezik a hajtáslánc a kupéból már ismerttel, vagyis hatfokozatú R-Tronic szekvenciális váltót építenek az autóba, alapesetben a nyomaték 85 százaléka jut a hátsó tengelyre. Ide egy mechanikusan záró differenciálművet is építenek a mérnökök, az alapfelszereltség részét képezik az egycentiméteres mozgástérben állítható felfüggesztések, de a geometrián is változtattak, hogy még agilisebb legyen az autó viselkedése.