Új motorok a Mercedes-Benz E osztályban

Vágólapra másolva!
Frissítette az E osztály motorkínálatát a Mercedes-Benz, az összes benzines közvetlen befecskendezésű lett.
Vágólapra másolva!

Műszaki frissítésen esett át a Mercedes-Benz E osztály, az autóban új motorok jelentek meg. Az E 350 BlueEfficiency 306 lóerős és 370 Nm csúcsnyomatékú, 3,5 literes V6-ost kapott, a teljesítmény 14 lóerővel, a nyomaték 5 Nm-rel nőtt. Az új motor 6,3 másodperc alatt gyorsítja százas tempóra a szedánt, de ennél fontosabb, hogy a fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást is húsz százalékkal csökkentették. Akár 6,8 literes átlagfogyasztás is elérhető, 159 grammos kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátás mellett.

Az E 500 BlueEfficiency ezentúl a duplaturbós, 4,6 literes V8-assal, 408 lóerővel és 600 Nm-es csúcsnyomatékkal érkezik. Húsz lóerővel és 70 Nm-rel többet tud az új blokk a régi szívómotornál, miközben 17 százalékkal takarékosabb elődjénél. 5,2 másodperces százas sprint mellett 8,9 liter az átlagfogyasztás, a szén-dioxid-kibocsátás kilométerenként 209 gramm. Újdonság, hogy a négyhengeres modellekben megjelent a start-stop-rendszer és a kormányoszlopról kapcsolható hétfokozatú automata sebességváltó.

Motorcsere történt az E 63 sportmodellnél is. A 6,2 literes szívó V8-ast 5,5 literes biturbó V8-as váltja, alapesetben változatlanul 525 lóerős teljesítménnyel. A turbófeltöltés miatt a nyomaték azért megnőtt, 630 helyett már 700 Nm csavarja a főtengelyt. Az opciós AMG Performace csomaggal az új motor még többre képes: a teljesítménye 557 lóerőre, nyomatéka 800 Nm-re nő, ez 4,2 másodperces százas sprinthez elegendő.