Oda a szárnyas ajtó: Mercedes-Benz SLS AMG Roadster

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozta az első hivatalos fotókat a Frankfurti Autószalonon bemutatkozó SLS AMG Roadsterről a Mercedes-Benz.
Vágólapra másolva!

Ősszel, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek az SLS AMG nyitott tetős változata, melyről most először hozott nyilvánosságra hivatalos fotókat a Mercedes-Benz. Szemlátomást még mindig tesztfázisban tart a roadster, a képeken a fényszórók, a hátsó lámpák és az embléma még álcázottak.

Csak az utolsó finomítások vannak hátra, így Frankfurtban biztosan ott lesz az autó, szárnyas ajtók nélkül, de villámgyorsan nyíló vászontetővel. 50 km/órás sebességig működtethető a tető, melynek mindössze 11 másodpercre van szüksége a teljes nyitáshoz, illetve záráshoz.

Eltűntek a szárnyas ajtók, a tetőt könnyű vászonra cserélték, így a szükséges merevítések beépítése után mindössze két kilogrammal lett nehezebb a roadster a kupénál. Osztozik a motoron a két verzió, a nyitott tetős modellbe is a 6,3 literes, 571 lóerős, V8-as kerül 650 Nm-es nyomatékkal. Kereken négy másodpercig tart a százas sprint, a végsebesség 309 km/óra.