Könnyebb és gyengébb a McLaren MP4-12C versenyváltozata

Bemutatta az MP4-12C-ből készült GT3-as versenyautót a McLaren. Száz lóerővel gyengébb az utcai modellnél, súlycsökkentéssel és jobb aerodinamikával kompenzáltak a mérnökök.

Leleplezte a McLaren az MP4-12C-ből készült GT3-as versenyautót, amelynek érdekessége, hogy száz lóerővel gyengébb, mint az utcai modell. Kereken 500 lóerősre hangolták a 3,8 literes, duplaturbós V8-as motort, a 600 lóerős utcai modellnél azonban így sem lassabb a versenyautó.

Jelentősen továbbfejlesztett aerodinamikával és súlycsökkentéssel kompenzálták a teljesítményhátrányt a mérnökök, az új hatfokozatú szekvenciális váltó például 80 kilogrammal könnyebb, mint a szériamodell hétfokozatú egysége. Versenyfelfüggesztéseket építettek az autóba, a kormány, az ülés és egyes elektronikai rendszerek F1-es technológiák alkalmazásával készültek.

Az MP4-12C GT3 néhány megbízhatósági versenyen indul majd, köztük a spái 24 óráson. Közel százmillió forintért árulja a McLaren a versenykész autókat, később limitált (20 darabos) utcai széria is készülhet a GT3-as kivitelből.