Még nem koptak el - Opel születésnapi buli a ringen

Vágólapra másolva!
Egy Mantával mi is részt vettünk az magyar Opel 20. születésnapi buliján. A rendőrök szeme láttára hajtottunk át a piroson, majd éppen csak eljutottunk a kiállításra, ahol a legendák felvonulása előtt újra lerobbantunk, végül mégis minden jóra fordult. Képes, videós beszámoló nem csak opeleseknek.
Vágólapra másolva!

Fotó: Balogh Bence [origo]
Íme az ünnepelt, szabad ég alatt az első magyar Astra
(Még több fotó a szülinapi buliról a galériában. Kattintson a képre!)

Húszéves az Opel Magyarországon. Ez a szép kerek szám valójában senkit sem érdekelne, ha 1991-ben nem fogtak volna hozzá a rüsselsheimiek, hogy Szentgotthárdon gyárat építsenek a soron következő Astra számára. Így az ünnepelt nem a hazai importőr, hanem a Közlekedési Múzeumban, beindíthatatlan műtárgyként őrzött, első, fehér, ötajtós, 1,6-os F Astra lett. Mivel szegény önmagában annyira érdekes, mint egy esős vasárnap délután, az Opel Magyarország hozzáfogott, hogy méltón ünnepelje a márka magyarországi jelenlétét. Nagyszabású majálist szervezett a Hungaroringre, elmaradhatatlan gyerekprogramokkal, fellépő sztárokkal és ami a lényeg, az Opel történetét bemutató veteránokkal.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Százéves fakarosszériás Opel a Várban

Itt kerültünk mi a képbe, vagyis én és imádott Mantám. Még az - azóta megszűnt - Autópiac újságnál dolgoztam, amikor Lővei Gergely kollégám visszautasíthatatlan ajánlatát elfogadva, egy téli gumi készlet árán az enyém lett megkapóan eredeti állapotú 1981-es Manta B CC-je. Eredeti, tehát a fontos javítanivalókon kívül sosem piszkált, nem tuningolt, nem berhelt fehér GT, gyári matricákkal, Opel sportkormánnyal, Engellmann-csepptükrökkel, Irmscher légterelővel. Eredeti fényezésén itt-ott már felbukkant egy kis javítanivaló, az alja már lakatosért kiáltott, 1,3-as, 75 lóerős motorja viszont finoman járt, utastere pedig annyira szép volt, hogy többé nem eresztett. Még azelőtt megtalált, mielőtt komolyabban keresni kezdtem volna.


Nézze meg az Opel szülinapi buliján készült videónkat!


Elhivatottan törekszem az eredetiségre, még azt a néhány, nem egészen helyénvaló apróságot is ki akartam cserélni, ami az én szememben rontotta az összképet. Béka kocka lámpa került az üvegszálas műanyagból koppintott, dupla kerek lámpás keret helyére, ATS felniket vettem az újabb évjáratúak helyett, gyári rugókat a sportrugók helyett, szóval csupa olyasmi történt eddig a magyar viszonyokat mesterien túlélő hátsókerekessel, ami megakadályozta, hogy szót ejtsek róla. Ezt hamarosan bepótoljuk, a szülinapot elhivatottan szervező opelesek, Molnár Orsolya és Dános András viszont lecsapott rá, így az autóm premier előtt, a buli egyetlen CC felépítésű Mantájaként az Opel Magyarország standjára került.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Múzeumba még nem kerül, ha szép az idő, érdemes autózni egyet a Mantával

Első felvonásként pénteken a Várban futottunk össze, hogy onnan rendőri felvezetéssel jusson el a veteránkonvoj a Hősök terére. Az 1911-ben és 1912-ben gyártott két fakarosszériás, antik Opel tulajdonosa büszkén hajtott a menet élén, bebizonyítva, hogy egy nyomatékos motornak alig több mint egy tucat lóerő is elég, hogy tartsa a forgalom tempóját. Őket egy gyárilag piros gumival felszerelt motorkerékpár vezette fel, utánuk pedig időrendi sorrendben többek között Olympia, Kapitän, Rekord, Commodore, Manta és Monza következett, köztük egy Blitz almárkájú, egykori német tűzoltóautóval. Körülöttük pedig a csodálkozó és mosolygó járókelők, akik biztosan láttak már néhány Opelt, de ilyen válogatást még soha.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Nem egészen százévnyi Opel-orr

A Milleniumi emlékműig minden rendben ment, a Manta ablakán Ötvös Csöpiként kimászó bátor operatőrünk, Nóra csak a balkanyarokban szeretett volna belemarkolni a tetőlemezbe, de rutinos forgatós sofőrként leheletfinoman mozgattam az autót, ő sem esett ki, és a felvétel is sikerült. Még sosem hajtottam úgy át a városon, hogy nem kellett megállni a pirosnál, sőt rendőrök segítettek megértetni a többiekkel, hogy most nem szakadhatunk le egymástól. A rövid felvonulás után mindenki kedve és saját autópálya-tempója szerint indulhatott a Hungaroringre. A két nagy öreget utánfutóra tették, mégsem járja, hogy olyan úton kínozzák őket, amilyen az ő idejükben még diktátorok terveiben sem létezett. Én megingathatatlanul biztos voltam benne, hogy a Manta előtt nincs akadály. Bár csak hobbiautóként használom, elég sok helyen jártam már vele ahhoz, hogy üzembiztosnak higgyem, és még Nórának is dicsekedjek a harmincéves motor megkímélt állapotával és megbízhatóságával.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Elöl egy krómlökhárítós 1976-os Manta, az enyémnek már műanyag ütközője van

Nem kellett volna. A régi Fóti úton tartottunk, amikor a fordulat zuhanni kezdett, hiába nyomtam a gázt, csak lassultunk. Hirtelen szertefoszlott az álom, csak a megoldandó feladatra koncentráltam. Benyomtam az elakadásjelzőt, megálltam a körforgalom előtt, felnyitottam a motorháztetőt és beváltottam az öreg autók iránti szenvedélyt meg nem értők mantráját: A régi autó nem jó, mert bedöglik. Hát most bedöglött, közös életünkben először, abban a pillanatban, amit akkor a legrosszabbnak hittem. "Pont ezt csinálja a Citroënem is" - mosolygott az autószerelők között felnőtt Nóra. "Ilyenkor eldugul valami kosz miatt a karburátor, egy padlógáz meg tudja oldani, ha kifújja magából."

Fotó: Balogh Bence [origo]
Antik darabok sörsátor alatt, nem eshet bajuk a relikviáknak

Ezt a megoldást közösen elfogadtuk. Nem tehettünk mást a pótalkatrészek, szerszámok hiánya és pusztán elméleti autószerelői tudásom miatt sem. Próbaképpen elfordítottam a kulcsot, mire a kis 1,3-as szokása szerint életre kelt és elindultunk, mintha mi se történt volna. Ez egészen a legközelebbi veszélyes kanyarig tartott, ahol Nóra a kezembe nyomta a kamerát és a kormány mögé huppant, hogy megmutassa, miről beszélt néhány perccel ezelőtt. A mutató a leszabályozásig lendült és egy nagy krahácsolás kíséretében távozott a dugulás. A mosolygó Nórával a kormánynál érkeztünk meg a Ringre, a Manta pedig újabb rajongót szerzett.

Fotó: Balogh Bence [origo]
Balról jobbra haladva csökken az autók kora

Autóink kint aludtak, mi pedig nyolcra érkeztünk, hogy berendezzük a helyszínt, mire jönnek a látogatók, akiket rengeteg színes program szórakoztatott. Őszintén szólva alig vettem észre belőle valamit, mivel részben benne voltam a szervezésben és az idő nagy részét a hivatalos stand és a két Opel-klub (a Magyar Opel Tulajdonosok Egyesülete és a Magyar Veterán Opel Klub) számára fenntartott parkoló közötti ingázással töltöttem. Úgy tűnt, mindenki jól érzi magát, volt elég nézni- és hallgatnivaló. A pályán Talmácsi csapata, a Szalay Dakar Team és a kupás Astrák is száguldoztak, mi pedig arra vártunk, hogy kezdődjön a legendák felvonulása, és a régi Opelekkel is kipróbálhassuk a Ringet.

Fotó: Balogh Bence [origo]
A szépségdíjas Manta A, mögötte a Magyar Veterán Opel Klub mezőnye

Lővei kolléga nem csupán egyszemélyes zsűriként vizsgálta a felvonultatott veterán és tuning Opeleket, de narrátorként is fellépett a színpadra, hogy szóljon néhány jó szót a felvonulókról. Elkezdtünk felsorakozni a bokszok elé, már rajtam volt a sor, de a Manta erről nem akart tudomást venni, hiába indítóztam, alig, hogy elkezdett duruzsolni, rögtön leállt a motor. Égésre már nem csak a tűző nap miatt számíthattam. A hangszórókból már az 1912-es Opelről szóló beszámoló harsogott, tudtam, ha nem javítom meg perceken belül, lemondhatok a pályázásról és az összesereglett nézők sem látnak majd Combi Coupé Mantát. Már kezdtem aggódni, amikor a tömegből égi segítségként feltűnt két vidám "sárga angyal", Csikós Zsolt és Vályi István "a konkurenciától", akik nem hagyták, hogy ez a buli csúnya véget érjen, és példát mutattak az autós újságírók közötti összetartásról.

Pista kiragadta a kezemből a kulcsot. "Nem jár az egyik henger" - kiáltotta. Nyílt a motorháztető, Csikós pillanatok alatt szemügyre vette a hosszú orrban megbújó apró motort. Ő még éjszaka, az út mellett, szakadó hóesésben is tud főtengelyt cserélni, ha ő nem találja meg a hiba okát, akkor a Manta örökre itt marad. "Kéne egy darab drót" nyomta a kezembe a napszemüvegét. A gyújtással volt gond, pontosabban a gyújtáselosztó fedelével. Az egyik rögzítő fül valamikor régen letörhetett, és egy rugóval pótolták, ez mostanáig bírta. Zsolti ráerősítette, Pista indított, a motor vidáman pörgött fel, mi pedig olyan boldogan álltunk ott, mint minden alkalommal, amikor egy veterán végre működni kezd.

Fotó: Balogh Bence [origo]
A Ringre tartó veterán klub élén három piros Manta B

Nagyszerű érzés volt végighaladni a nézők sorfala között. Ők azért álltak ki a fagyis sorból, hagyták ott a távirányítós autókat, hogy a mi kedvenceinket nézhessék működés közben. Nálam jobban csak a klubosok élvezték, hogy a rugalmas szervezésnek hála mindannyian felbőgethették a motorjaikat, és nekilódulhattak a Ringen. Senna, Schumacher és Vettel nyomában járhattak, szabadon a gázba taposhattak, és visszakaphattak valamit abból az egészségesnél éppen egy kicsivel több törődésből és gondoskodásból, amivel a járgányaikat dédelgetik. Egy kör lett a világ, amiért megérte a sokezer munkaóra és a sok százezer forint. Mindezt értelmetlenül? Dehogy, ezen a hétvégén senki sem volt nálunk boldogabb!