A sterilizált paradicsomban - BMW 640i Cabrio-teszt

Vágólapra másolva!
Elvileg gyönyörű, 35 milliós, erős, sportos luxuskabrió, amilyenre mindenki vágyik, de valahogy nem találtuk meg benne álmaink autóját.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Egy borászat mellé kiváló választás lehet
(Még több gyönyörű fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez, és mi az új benne?

A 6-os BMW a bajorok történetében igen érdekes szerepet tölt be: nehezen dőlt el, hogy ez a sorozat fennmarad, vagy elveszik a süllyesztőben. Az első generációt (E24) még 1976-ban mutatták be, lényegében az akkori ötös alapjaira épült. Az akkoriban sikeres modell házon belüli megítélése kezdetben kérdéses volt, ezért a bajorok 1989-ben a 8-as sorozatot nevezték ki utódjául. Ez azonban nem hozta a várt sikereket, így a nagy bukólámpás kupé tíz év után eltűnt a BMW kínálatából, és 2006-ban az addigra már kultikussá váló régi 6-os utódjaként megjelent a második generáció (E63/E64). Sokkal radikálisabb formavilágával újra sikermodell lett, így 2011-ben jöhetett az immár harmadik generáció, F12 kódnévvel. Érdekes módon a bajorok felrúgták a már megszokott modellbevezetési sorrendet, előbb a 6-os sorozat kabrió változatát mutatták be, csak kevéssel később jött a kupé.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=mThfhxyPLYF0RZQA

Pár felesleges extra elhagyásával milliókat spórolhatunk

Technikailag szinte semmilyen korszakalkotó újdonság nem emelhető ki az új 6-os jellemzői közül, de szinte mindent belepakoltak, amit az új hetesből vagy ötösből ismerhetünk. Az elődnél nagyobb kabrió változat torziós merevsége ötven százalékkal nőtt, a vászontető pedig egy kis lehúzható hátsó ablakkal egészült ki, amely nyitott tetőnél még szélfogóként is funkcionál.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A rossz útminőség sem fog ki rajta. Vezetni olyan, mint egy huzatos 5-öst

Hogy néz ki?

Formailag egyesek szerint csodaszép, mások szerint nagy csalódás az elődhöz képest. Ezek alapján akár a korábbi formatervező, Chris Bangle-féle modell is lehetne, az ő alkotásai váltottak ki hasonló reakciókat. A hatos formája igazából olyan, mintha túl sok réteg ízlésének akartak volna megfelelni, miközben valamelyik elemébe mindenki bele tud kötni. Talán az orra még elmegy, bár kicsit túl lágy a megjelenése, nem véletlen, hogy elsősorban a hölgyeknek tetszett. Hátulról már drasztikusabb, de a vászontető furcsa végződése itt is rontja a képet. A lehúzható hátsó ablak jó ötlet, kár hogy aránytalanul kicsi a formához képest, és nehéz is kilátni rajta.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A 6-os Cabrio alapára 26 millió forint a háromliteres turbómotorral

Milyen benne utazni?

Alapvetően három fontos szempont létezik egy négyüléses kabrió utasterének értékelésében. Egyrészt a kényelem, amelyre már csak a felszereltség miatt sem lehet panasz. A második szempont a térkínálat: valóban alkalmas négyüléses használatra? Erre a kérdésre már a vártnál nehezebb válaszolni, egy 180 centiméter feletti magasságú vezetőre kényelmesen beállított első ülés mögött ugyanis nem maradt elegendő lábtér. Fej- és válltér bőven van, de a térdnek nem jut elég hely. Ilyen téren csak kevéssel nyújt többet, mint egy átlagos kupé-kabrió. A harmadik fontos szempont a szélvédettség, amelyben szintén nem éllovas. A Z4-eshez képest egy fokkal jobb nyitott tetővel a hatosban ülni, de már nem egy olyan kabrióban ültünk, amely autópályán nem ennyire zajos, és amelyben nem zavart ennyire a menetszél.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Közel két tonna, és közel öt méter hosszú: nem csoda, hogy nem túl sportos a vielkedése

Műszaki tartalom

Nem járunk messze az igazságtól, ha azt írjuk, hogy egy új, modern BMW-be technikai téren nehéz belekötni. A világ élvonalába tartozó motorokkal szerelik őket, a tesztautóban található hathengeres turbós erőforrás például korábban már elnyerte az Év Motorja címet a 2,5 és 3,0 liter közötti benzines kategóriában. Ezt most 640i-nek hívják, de valójában csupán háromliteres, a Twin Scroll Turbo pedig nem két turbót jelent, hanem egyet, de az kettős leömlésű, vagyis jobban hasznosítja a kipufogógáz energiáját. Ettől sokkal gyorsabb a motor gázreakciója, és már egészen alacsony, 1300-as fordulatszámtól rendelkezésre áll a tetemes, 450 Nm-es nyomaték. A ZF nyolcfokozatú automatája jelenleg a legjobb a piacon, a sebesség függvényében változó áttételű kormányzás, az állítható keménységű futómű és az aktív stabilizátorok pedig mind-mind javítják az autó megítélését.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A fogyasztása a tömeghez és a 320 lóerőhöz képest nem vészes: 12 liter/100 km alatt tartható

Milyen vezetni?

Ha BMW, akkor elvileg sportos vezetési élményről beszélhetünk: erős motorok dolgoznak benne, hátsókerek-hajtású, és jellemzően pontos a kormányzása. Az új 6-os Cabrióra minden állítás igaz, mégis egy pillanatra sem éreztük úgy, hogy sportos autóban ülnénk. Egy kellemes luxuslimuzin hangulatát sokkal jobban visszaidézi, a motor és a váltó a finom gázadást, a kényelmes haladást preferálja. Az Adaptive Drive segítségével azonban állítható az autó karakterisztikája (Comfort, Normal, Sport, Sport+), nemcsak a futómű beállítása, hanem a hajtásé és az elektromos kormányszervóé is. Így a sportos beállításoknál már jobban reagál a váltó, élénkebb a motor, kevéssel nehezebb tekerni a volánt, tehát hirtelen nagyon lendületesen kezd mozogni a 640i. A kanyarokban csekély a visszajelzés, de mégis agresszívan fordul az autó, határozott gázadásra még a farát is el lehet indítani. Mégis annyira steril az élmény, hogy csupán a gyorsulás mértéke elragadó, az előadás nem.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Hátulnézetből már sokkal dögösebb

Korábbi tulajdonos véleménye:

Benik Balázs, a háromszoros abszolút magyar bajnok raliversenyző elég nagy BMW-fanatikus, rengeteg BMW-je volt már, többek között előző generációs 6-os is.

"Nagyon jó autó lett az új hatos, de számomra a formája és a belső kialakítása is elment egy kicsit a sportosságtól az elegancia irányába. Persze ez nem baj, de nekem mégis valamiért nagyobb szerelem a régi. Azért az autóért odavoltam, az új nem mozgat meg bennem annyit" - összegezte álláspontját Balázs, de azért neki is tetszettek technikai részletek. "Zseniális a nyolcfokozatú automata, a háromliteres turbómotor is nagyon erős, határozott a fékje, és nagyon tetszett az aktív kormányzás."


Aki vadítóan üvöltő sportkocsira vágyik, annak nem ez lesz álmai autója, de ettől még a 640i Cabrio tökéletes választás az olyan kényelemorientált vásárlók számára, akik inkább a selymes suhanásra vágynak. Nekik sokat jelenthet az elegáns belső, a félelmetesen kényelmes első ülések, a Comfort állásban lágyan ringatózó futómű, a vajpuhán váltó automata, és a szinte alapjárattól határozottan húzó motor. Közben gyönyőrű dallamokat áraszthat a profi hifi, vagy álló helyzetben hatalmas képernyőn nézhetünk tv-t, dvd-t. Olyan, mintha nem egy egyszerű autóban ülnénk, inkább egy kényelmes nappali és egy légpárnás hajó keveréke - nyitott tetővel és szabadságérzéssel feltupírozva.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A minőség és a kidolgozás példás, minden az ötösből/hetesből származik, de itt több a bőr

Megéri az árát?

Az ilyen tesztautóknál már megszokhattuk, hogy teleszórják őket szinte minden extrával, ez a 6-os kabrióban sem volt másképp. A legkisebb változat a 640i, amelynek már az indulóára 26 millió forint, de mire minden feláras extra belemegy, addigra ez az ár 35,2 millióra ugrik. Alapáras a nyolcfokozatú automataváltó és a start/stop rendszer, de azért bőven van még mire költeni.

Versenyzői szemmel

Walter Csaba már emberemlékezet óta BMW-vel versenyez, emellett az utcai modellek kipróbálása terén is igen nagy tapasztalattal rendelkezik, így őt is megkértük, hogy próbálja ki a 640i-t, és mondjon róla véleményt.

"Nem vitás, nagyon jó autó lett a hatos. Korábban jártam egy Z4-essel, annál sokkal jobb, ha kabriózásról beszélünk. Az biztos, hogy a technikai fejlettsége a 7-es szintjére emeli, és érzésre is sokkal inkább egy kényelmes, elegáns luxusautó, mint sportkocsi. A motor, a váltó a világ élvonalába tartozik, de az egész autó parádésan sikerült. Ha sportkocsiként kéne értékelnem, akkor csak az élmény hiányzott belőle."



Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A 6-os alapmotorja is 320 lóerős, nem kell ennél több

Szinte minden földi jóval el volt látva a tesztelt hatos: a prémium minőségű, minden irányban állítható, fűthető/szellőztethető komfortülésektől kezdve az autót madártávlatból mutató Sorround kamerarendszerig. A szuper navigáció instrukcióit a szélvédőre vetítve leolvashatjuk, de ugyanitt elvileg az adott szakaszra jellemző megengedett sebességet is megjeleníti. Ezt azért érdemes fenntartással kezelni, hiszen késik, és többször pontatlan is. A hifihez háttértároló is tartozik, de van hozzá televízó és internetelérés is. A sávelhagyásra és a sávváltásra külön rendszer figyel, de az aktív kormányzás és az állítható autókarakterisztika (Adaptive Drive) is fontos plusz.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Oda az előd agresszív cápaarca: az új 6-os barátságosabb orra inkább hölgyek tetszését nyerte el

Van néhány extra, amelynek az ára nehezen értelmezhető: ilyen például a 87 ezer forintos USB-csatlakozó a hifihez, a 278 ezer forintért elérhető kulcs nélküli nyitás, a 44 ezer forintos távolsági fényszóró asszisztens, vagy a 732 ezer forintos navigációs rendszer. Ezek mindegyike már jóval kisebb autókban, ennek az árnak a töredékéért elérhető. Persze olyan extrákat is megtalálhatunk a listában, amelynek a létezésétől nyugodtan el lehet tekinteni, de a soft-close zárást segítő automatika kifejezetten jól jött, mert az ajtók elég nehézkesen zárultak. Bár a tesztautó listaára a 35 millió forintot is meghaladta, azért néhány logikus döntéssel ez leszorítható 33 millió forintra. Persze egy átlag 6-os vásárló nem igazán foglalkozik ezzel.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A műszerfal ugyan az 5-ösből jön, de a szuperkényelmes ülések csak a 6-os számára készülnek

Azt is nehéz meghatározni, hogy pontosan kikkel versenyez a 6-os Cabrio, a Mercedes-Benz SL hiába körülbelül ebben az árban mozog, egy másik ligában focizik, hiszen az egy kétüléses roadster, összecsukható kemény tetővel. Az E osztály Cabriolet pedig az eggyel kisebb 3-as Cabrióval versenyzik, ugyanúgy, mint az Audi A5 Cabriolet. Talán a Maserati GranCabrio egy azonos méretű négyajtós kabrió, de az valamivel exkluzívabb modell, ráadásul csak a 650i-vel lehet összehasonlítani, hiszen az olasz 444 lóerős. Tehát a 6-os egy egyedi lehetőség azoknak, akik nagy, négyüléses kabriót szeretnének.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A vászontető gyorsan zárul, de csak álló helyzetben működik, ellentétben néhány konkurensével

Összegzés

Nem sok érv szólhat a BMW 6-os Cabrio ellen, szinte tökéletes grand turismo is lehetne. Egy hét után mégis az az ember érzése, hogy túl sok fogyasztó véleményének akartak megfelelni, és közben elvesztek a részletekben. Sem a formája, sem a futása nem okoz maradandó élményt, kabrióként pedig elsőként a gyenge szélvédettsége jut eszembe. Persze egy átlagos kupé-kabriónál - már csak a fantasztikus felszereltsége miatt is - százszor jobb, de ennyi pénzért többet várna az ember. Bár külső méreteiben sokkal nagyobb, mint a 3-as Cabriolet, és a kidolgozása is jobb a kistestvérnél, az élményt tekintve, valamint a térkínálatban alig jobb nála. Ráadásul a 3-as ugyanezzel a motorral (de 14 lóerővel gyengébben) majdnem nyolcmillió forinttal olcsóbb.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2979 cm3. Furat/löket: 89,6/84 mm. Hengerek/szelepek száma: 6/24. Teljesítmény: 235 kW (320 LE)/5800-6000. Nyomaték: 450 Nm/1300-4500. Sebességváltó: nyolcfokozatú automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/hűtött tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4894/1894/1465 mm. Tengelytáv: 2855 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1600/1657 mm. Tömeg: 1915 kg. Terhelhetőség: 375 kg. Csomagtartó térfogata: 350 l. Üzemanyagtartály térfogata: 70 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 5,7 mp. Végsebesség: 250 km/óra. Átlagfogyasztás: 7,9 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 11,9 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 185 g/km.