Az autósok kárára hangolják át a budapesti lámpákat

közlekedési lámpa, forgalom, BKK, Bartók Béla út, Hamzsabégi út
Vágólapra másolva!
Budapest több pontján az autósok kárára, de a villamosok, a gyalogosok és olykor a kerékpárosok javára módosítják a közlekedési lámpák összehangoltságát júliustól. Lehetnek ugyanakkor olyan kisebb kereszteződések is, ahol a lámpák végleges leszerelésével az autósok járnak jól.
Vágólapra másolva!

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Sok helyen még többet várhatnak majd a sofőrök. Átlagosan 1,2 ember ül a Budapesten közlekedő autókban

Újratervezi, módosítja vagy éppen teljesen megszünteti sok tucat fővárosi kereszteződésben a lámpás forgalomirányítást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Mindezt azzal magyarázzák, hogy igény van a közösségi-, a kerékpáros-, valamint a gyalogos közlekedés komfortjának növelésére. A BKK hozzáteszi: "ez bizonyos esetekben a gépkocsiforgalom folyamatos haladásának rovására valósítható csak meg".

Évente átlagosan ezer alkalommal módosít a lámpák programján az FKF Zrt. - hamarosan a BKK irányítása alá kerülő - Forgalomtechnikai Igazgatósága, ám júliustól 23 útszakaszon teljesen újratervezik a rendszert. A napokban kezdődő forgalomszámlálásokat (járművek, kerékpárosok, gyalogosok) konfliktuselemzések, majd tervezés követi, aztán az eredmények ismeretében nyúlnak a lámpák programjához.

Az alábbi útszakaszokon tervezik teljesen újra a lámpák programját

1. III. Bécsi út (Laborc u. - Pomázi út között)
2. V. Belgrád rakpart (Havas u. - Március 15. tér között)
3. V. Irányi utca (Belgrád rkp. - Károlyi M. u. között)
4. IX. Közraktár utca (Csarnok tér - Boráros tér között)
5. IX. Soroksári út (Boráros tér - Határ út között)
6. XV. Pozsony u. (Károlyi S. út - Régi Fóti út között)
7. II. Hűvösvölgyi út (Kelemen L. u. - Völgy u. között)
8. II. Csatárka út (Törökvész út - Pitypang u. között)
9. IV. Megyeri út (Szondi u. - Íves u. között)
10. IV. Váci út (Bagaria u. - Óceánárok u. között)
11. XI. Fehérvári út (Október 23. u. - Etele út között)
12. II. Budakeszi út (Szilágyi E. fasor - Budakeszi út 48. között)
13. XI. Tétényi út (Bartók B. út - Andor utca között)
14. XIV. Vezér utca (Mogyoródi út - Szugló u. között)
15. XIV. Csömöri út (Cinkotai út - Rákospatak u. között)
16. XIV. Fogarasi út (Vezér u. - Gvadányi u. között)
17. XVI. Rákosi út (János u. és József u. között)
18. XX.-XXIII. Helsinki út - Grassalkovich út (Határ út - Soroksár, Hősök tere között)
19. II. Hidegkúti út (Kossuth Lajos utca - Máriaremetei út között)
20. XI. kerület Bartók Béla (Etele tér - Gellért tér között)
21. Nagykörút (Széll Kálmán tér - Móricz Zs. krt. - Bocskai út)
22. XXI. Csepel, Szent Imre tér - Pesterzsébet, Tátra tér
23. VIII. Baross utca (Királyhágó tér - Kálvin tér)



"A gépkocsiforgalom feltételeinek romlásával fog járni"

"Azt kellene elérni, hogy a tömegközlekedési járművek csak a megállókban álljanak meg, majd ha felvették az utasokat, akkor a zöldhullám részeként folyamatosan haladhassanak" - vázolta fel az [origo]-nak a szerinte ideális lámpahangolást Ekés András, a Városkutatás Kft. ügyvezetője. Indoklása szerint négyautónyi felületen egy csuklós busz 80-100 embert szállít, szemben az öt emberrel közlekedő négy autóval, ezért nem kérdés, hogy előbbi haladását kell preferálni.

Egyértelműen ennek szellemében igazítják a 4-es és a 6-os villamosokhoz a nagykörúti lámpák hangolását az év második felétől kezdődően. Azokat a lámpákat, amelyek a Combinókkal párhuzamos kétszer két sávos, jellemzően autókkal dugig teli utak forgalmát is meghatározzák, és amelyeken emiatt a most szokásosnál is több torlódással számolhatnak az arra autózók a jövőben.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Még inkább összetorlódhatnak az autók a Nagykörúton. Az egyszerre utasok százait szállító villamosoknál lesz az előny

Nem is rejti véka alá a BKK, hogy "a villamos menetdiagramjához kell és fogjuk szabni a jelzőlámpák zöldidő-eltolását, ez viszont a körúti személygépkocsi-forgalom feltételeinek egyértelmű romlásával fog járni". Ennek egyszerű magyarázata van, nem ugyanannyi idő alatt ér el az egyik lámpától a másikig a személyautó és a villamos, mert utóbbi lassabban vesz lendületet, ráadásul közben egy megállóban akár utasok százait is fel kell vennie.

Kérdésünkre a BKK a 2-es villamos vonalát (Közraktár utca) nevezte meg olyanként, ahol hasonló szellemben, így egyértelműen az autósok kárára módosítják majd várhatóan a lámpák programját.

"Zöldhullámot az autóknak a Belvárosban"

A tömegközlekedési járműveket vezetők képviselői támogatják ugyan a nagykörúti tervet, de például Kukor Gyula, a BKV villamosvezetőit tömörítő Villamos Független Szakszervezet elnöke óvatosságra inti azokat, akik a több szempontból is rekorder nagykörúti villamosok forgalmát befolyásolni akarják. (Az 54 méteres sárga Combinók Európa leghosszabb villamosai, egyúttal ez a kontinens legtöbb utasát szállító villamosvonala - a szerk.) Szerinte hiába irányítják a legrutinosabb villamosvezetők a Combinókat, azok nem mindig képesek azonos időket eltölteni egy-egy megállóban, vagyis nem tudnak egyenletes menetidővel közlekedni. Akár tízszeres-húszszoros különbség is lehet ugyanis a felszálló utasok számában már szomszédos megállók esetében is, mondjuk például ha a Wesselényi utcai és a Blaha Lujza téri megállókat nézzük. Utóbbinál ugyanis napközben hárompercenként tömegek jöhetnek föl a metróból.

Botos József buszsofőr (aki egyben a CINASZ Közlekedési Szakszervezet forgalmi elnökhelyettese) pedig eleve másként állna hozzá az autósokhoz. A részben a belvárosban közlekedő 9-es és 109-es járatokat vezető Botos szerint az ideális lámpahangolás a város külső kerületeiben akadályozná pirosokkal a személyautósokat abban, hogy bemenjenek a belvárosba. Ezzel ő már itt rákényszerítené a sofőröket a kocsik lerakására, és a közösségi közlekedés igénybevételére. Az akadályok ellenére a Belvárosba került autókat viszont zöldhullámokkal segítené a minél gyorsabb haladásra, mert ha a belső részeken araszolgatnak, vagy ami még rosszabb, dugóban állnak, akkor így szennyezik a legnagyobb mértékben a városközép levegőjét.

Öt új lámpát kötnének rá a számítógépes rendszerre

"Komoly üzemeltetési problémát jelent" a BKK szerint, hogy az 1001 közlekedési lámpa közül csak 671 áll a számítógépes forgalomirányító központok valamelyikének felügyelete alatt, és ebből is csak 479 darab működik forgalomfüggő programválasztó logika alapján. Vagyis csak ennyinél tudják a napszaknak, vagy az éppen aktuális járműáradatnak megfelelően módosítani a zöldhullámot. További nehézség, hogy a forgalomirányító központ szoftverét tíz éve frissítették utoljára. Ennek ellenére az idén és jövőre mindössze csak öt új lámpa rákötését tervezik a rendszerre, részben uniós forrásból. Igaz, a BKK szerint ezek a Szentendrei és az Egér útra, valamint a 6-os út bevezető szakaszára kerülnek, "ami adott esetben 20-30 csomópont bevonását is jelentheti".
Tovább javítanák saját munkakörülményeiket is, hamarosan korszerű tervező- és szimulációs szoftvereket vásárol ugyanis a BKK. Mint mondják, ezek elősegíthetik a jelzőlámpás fázis időtervek gyors és szakszerű elkészítését, és azok hatásának előzetes vizsgálatát még a helyszíni beépítése előtt.



"Pozitív diszkriminációt a kerékpárosoknak"

A forgalomirányítási változások nyertesei lehetnek a tömegközlekedés mellett a gyalogosok és a kerékpárosok. Előbbieket úgy próbálja majd ígérete szerint segíteni a BKK, hogy a "nagy forgalmú gyalogostengely közúttal való keresztezésében lehetőleg nem alakítunk ki úgynevezett osztott gyalogátkelőhelyet". Vagyis el akarják kerülni a gyalogosok megállítását, majd várakozását az ellenirányú utak közötti szigeteken.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Kerékpáros és autós várja a József körúton, hogy zöldet kapjon. A bringások szerint biztonságosabb lenne, ha nem egyszerre indulnának

Általánosságban a lámpákat egyelőre nem akarja a kerékpárosok számára kedvezően áthangolni a BKK, mert a bringások aránya az elmúlt évtizedben tapasztalt jelentős bővülés ellenére még mindig nem elégséges ehhez, amivel László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke is egyetért. Lesznek viszont olyan helyek a hivatal szerint, ahol "a kerékpárosok igényeit maximálisan figyelembe vevő lámpahangolást is kialakítunk". Kérésünkre a zuglói vasútállomás térségét nevezték meg.

László szerint ennél többet is megtehetnének, ha már hozzányúlnak a közlekedési lámpákhoz. Az érdekképviselő szinte minden egyes lámpánál pozitív diszkriminációval segítené a kerékpárosokat, mégpedig úgy, hogy ez nem menne az autósok kárára, amire két példát is mondott. Az egyik szerint az autósok piros lámpája ellenére őket jobbra kis ívben sok kereszteződésben biztonságosan el lehetne engedni.

Másrészt egyenesen előre is el lehetne a bringásokat engedni pár másodperccel az autósok zöldje előtt. László szerint ennek több előnye is van, egyrészt biztonságosabb, ha nem egyszerre indulnak az autók és a kerékpárok, emellett a korábbi indulással ők is elérhetik a következő lámpánál a zöldhullámot. Mindkét ötlethez elég lenne egy kiegészítő kerékpáros zöld lámpát felszerelni a megszokott hármas osztatú mellé. "Így nem fognak átmenni a piroson" - célzott Tarlós István szerdai poénjára László. A főpolgármester akkor azt mondta, hogy ő még nem látott pirosnál megálló kerékpárost.

"A túlszabályozás a legnagyobb probléma"

Az autósoknak is szeretnének kedvezni a BKK szakemberei, mégpedig úgy, hogy 17 lámpás kereszteződésben megvizsgálják, megszüntethetőek-e a lámpák teljes mértékben. Ez első ránézésre akár kockázatosnak is tűnhet, hiszen olyan helyekről van szó, amelyekben évek, de akár évtizedek óta a lámpákhoz vannak szokva az autósok.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

A Ráday és a Kinizsi utca találkozása. Nem éppen nagy forgalmú kereszteződés, ezért lehet, hogy a jövőben csak a táblák maradnak

Tisztában vannak ezzel a városházán is, ezért egy biztonsági audittal kezdenek az esetleges változtatásokhoz, majd a lámpák sárga villogásra állítása és esetleges plusztáblázás után folyamatosan figyelnék a helyszíneket. Csak ha ezek után is biztonságosnak ítélik a leszerelést, akkor döntenek mellette.

Ekés András közlekedéskutató éppen a túlszabályozást tartja a budapesti csomópontok legnagyobb problémájának, szerinte sok olyan kereszteződés van a városban, ahol valóban fölöslegesen működnek lámpák. "Ezeken a helyeken megszokásból közlekednek az emberek, viszont ha elromlik, vagy sárgán villog a lámpa, akkor meg nem tudnak mit kezdeni, koccannak. Ha viszont lámpa helyett okos forgalomtechnikai eszközökkel (például körforgalommal) szabályoznánk ezeket, jobban figyelnének a sofőrök".

A júliusban kezdődő kereszteződésvizsgálatok és lámpaáthangolások 34 millió forintba kerülnek. Teljesen az év végére fejeződnek be a munkák.

Az alábbi kereszteződésekben szűnhet meg a lámpa

1. IX. Üllői út - Erkel u.
2. IV. Kiss Ernő u. tűzoltóság (alcsomópont)
3. V. Apáczai Cs. J. u. - Szende u.
4. V. Apáczai Cs. J. u. - Vigadó
5. V. Apáczai Cs. J. u. - Türr I. u.
6. V. Irányi u. - Veres Pálné u.
7. IX. Ráday u. - Kinizsi u.
8. IX. Lónyai u - Kinizsi u.
9. XIII. Victor Hugo u.- Pannónia utca
10. XIII. Victor Hugo u.- Hegedűs Gyula utca
11. XIII. Csanády utca - Pannónia utca
12. XIII. Csanády utca - Hegedűs Gyula utca
13. XIII. Katona József u. - Pannónia utca
14. IX. Gyáli út - METRO áruház
15. XI. Savoya park déli határoló út
16. XVIII. Üllői út 280. (részcsomópont)
17. III. Bécsi út - Lestyán u.