A stílusos E osztály - Mercedes-Benz CLS350 CDI-teszt

Vágólapra másolva!
Még mindig meglepően sokan megfordulnak a Mercedes-Benz négyajtós kupéja láttán. Az E osztállyal körülbelül azonos alapokon nyugvó CLS kevésbé praktikus, de a formája sok mindenért kárpótol.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A CLS második generációja után is megfordulnak a járókelők
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez, és mi benne az újdonság?

A Mercedes-Benz 2004-ben a CLS-sel megalkotta az újkori négyajtós kupé fogalmát. Bár első hallásra furcsának tűnt az ötlet, a CLS a Mercedes egyik legvitatottabb, de sikeres modellje is lett. Az ötlet olyannyira jónak bizonyult, hogy idővel más márkák is követték, így jött létre a Volkswagen Passat CC és az Audi A7-es. Hat év után most megalkották a második generációs modellt, amely az E osztály padlólemezére és műszaki megoldásaira épülve kicsit felfrissíti a Mercedes-Benz kupéválasztékát.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az orra már kellően határozott

Hogy néz ki?

Alapvetően két különböző véleményt hallottam a tesztautóról. Az egyik szerint ez egy gyönyörű modell, a Mercedes jelenlegi legszebbje, amely újra színt visz a kínálatba. A másik szerint szép-szép, de a régi szebb volt. Azt még jobban kupénak lehetett nevezni, egyedibb volt, ez csak illeszkedik a mostani családba. Mindenki döntse el, hogy melyik körbe tartozik, de én inkább az utóbbit osztom.

Az új CLS már nem annyira különleges, mint az előd, sőt talán egy kicsit el is rontották. A szögletes orr mellett kicsit furcsán hatnak az oldalt végigfutó lágy vonalak. A csomagtartó-fedél már nem lejt annyira, a hátsó lámpák meg kicsit cicababásan csajosak. Akármennyire próbáltam magam meggyőzni, az orra kivételével nem egy férfias jelenség. Méreteivel mégis tiszteletet parancsol, a formájából pedig sokan rájönnek: ez egy drága autó.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Majdnem öt méter hosszú, mégsem fér el benne kényelmesen öt magas felnőtt

Műszaki tartalom

Bár a CLS esetében inkább a formaterv a különleges, azért egy új Mercedesnél sosem kell attól félnünk, hogy a modell műszakilag igénytelen. A tesztautóban a németek új motor-büszkesége teljesített szolgálatot, a háromliteres turbódízel jelenleg a legerősebbnek számít az egyturbós erőforrások között, csupán a BMW ikerturbós blokkja tud többet nála. A 265 lóerős teljesítményre és 620 Nm-es forgatónyomatékra képes motor igazi gyöngyszem, sajnos a váltóról már ugyanez nem mondható el. A hétfokozatú szerkezet ugyan paramétereit tekintve nem rossz, azonban gyorsaságban már nem annyira kiemelkedő. Szerencsére finoman vált, vagyis aki öregurasan használja, az tökéletesen elégedett lesz vele.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kicsit túl lágyak a vonalai

A CLS amúgy az E osztály platformjára épül, ezért technikailag sok mindenben megegyezik vele. Persze a motorválaszték kicsit szűkebb, de nagy újdonságokkal itt sem találkozhatunk. A tesztautóban már feláras légrugózást szereltek, amely egy kapcsoló segítségével még állítható is (Comfort vagy Sport). Már az alapfelszereltségben szerepel a balesetekre felkészülő Pre Safe-rendszer, vagy az éberségfigyelő-rendszer. A 350 CDI-hez alapban jár a start/stop-rendszer és a hétfokozatú váltó, de érdekesebb extra az éjjellátó-rendszer és a LED-es intelligens világítás. Ez utóbbi az adott menethelyzetnek megfelelően állítja be a bi-xenon fényszórókat. Igazából egyik megoldás sem nagy újdonság, az S osztályban már minddel találkozhattunk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kanyarokban sportosnak nem nevezhető

Milyen vezetni?

Bár alapvetően sportosnak néz ki, hangulatában és menetteljesítményeit tekintve kicsit öreguras. Persze ez a kijelentés részben túlzás, egy 265 lóerős autó azért kellően dinamikus, csak ne várjunk tőle agresszivitást. A motorja a hatalmas nyomatéknak köszönhetően őserővel húz, de a 265 lóerő egy részét letagadhatná. Ezzel együtt is túl erős, az autó egyéniségéhez ugyanis nem illik a sportos hajtás. Inkább egy kellemesen lendületes vezetési stílus passzol hozzá, arra pedig gyengébb motorral is képes lenne.

A kormányzása jó, de kicsit kevesebb visszajelzést ad, mint ahogy a légrugózás is egy nagy hajóvá alakítja, amely nagyon kevés információt közöl az úttest minőségéről. Aki kényelemre vágyik, annak ez örömhír, de néha becsapós is tud lenni, amikor nem akar megállni a keresztúthibákon. Létezik Sport-fokozat is, de ezzel sem sportos, csak egy kicsivel feszesebb, nem himbálózik annyira. Mercedeshez méltóan a fékje nagyon erős és határozott, míg a menetstabilizáló elektronika kikapcsolhatatlan. Ez nem is baj, úgysem megy vele senki versenypályákra.

Érdekes adatokat mértünk az autó fogyasztásáról is, hiszen külvárosi forgalomban, folyamatosan haladva akár 6-7 literes átlagra is képes volt, de nekünk többnyire városban, dugókban kellett használni. Ekkor már 10 liter fölé ugrott az átlagfogyasztás, még a start/stop rendszer sem tudott segíteni rajta. A gyári adat szerint lakott területen belül is 7,8 litert kellene fogyasztania 100 kilométeren, de korábbi cikkünkből az már kiderült mennyire szabad komolyan venni ezeket az adatokat. Éppen ezért arra is van ok, hogy a gyári 6,1 liter/100 km-es átlagnak miért sikerült majdnem a dupláját (11,3 liter/100 km) elérni. Ha többet használtuk volna országúton, kevesebbet városban akkor 8-9 liter körüli átlag lehet reális.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fém, fa és bőr ízléses kombinációban

Milyen benne utazni?

Utas szemszögből már felemás érzéseket vált ki a CLS, már az sem mindegy hol ülünk. A hangulat foghatja meg a legjobban az utasokat, a belső kialakítás tényleg ízléses és minőségi. Kicsit úgy érezhetjük magunkat, mintha éppen egy elegáns ötcsillagos szálloda szivarszobájában kellene társalognunk, a CLS nyugalmat és kifinomultságot áraszt. A térkínálat azonban csak első utasnál megfelelő, hátul a két különálló ülésnél a fejtér korlátozott. 180 centiméter magas embernek már kifejezetten kellemetlen ott ülni, tehát ekkor már nem javíthat a bizonyítványon a szép megmunkálás sem. Rekeszekben, ötletes tartókban nincs hiány, az 520 literes csomagtartó is elegendő lehet a négy utas összes csomagjának, de egy kicsit elnyújtott a kialakítása.

Az ülések kellemesek, de furcsa, hogy az elektromos mozgatás ellenére nem lehet tárolni az egyes helyzeteket. A normál hifi is egészen jól szól, de a feláras rendszer következtében akár DVD- filmeket is lehetne nézni. Ez csak álló helyzetben működik, és sajnos egy picit kicsi a kijelző. Mindezekkel együtt nagyon kényelmes a CLS-ben utazni, a menetzajok jelentős része is ki van rekesztve az utastérből.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Hátul csak a fejtérrel lehetnek gondok

Megéri az árát?

Nehéz megítélni, hogy egy négyajtós kupé mennyivel ér többet egy hasonló méretű limuzinnál. A CLS 350 CDI alapára 18,6 millió forint, ami annyit jelent, hogy 3,9 millió forinttal drágább, mint az azonos motorizáltságú E 350 CDI, de 3,6 millióval olcsóbb, mint az S350 Bluetec. Természetesen ez még csak a modell alapára, néhány extráért alaposan a zsebünkbe kell még nyúlni. Ezek közül a legdrágább az exkluzív csomag, amely egyszerre tartalmazza a az különleges ülésdizájnt, az alcantara tetőkárpitot, a hangulatvilágítást, a nappabőr-bevonatú középkonzolt, kartámaszt, ajtóbetétet, fejtámlát, műszerfal-felsőrészt és ablakszegélyt. Nubukbőr szegélyű szőnyegek és Passion Exkluzív kárpit is jár hozzá, de az egész csomag 1,3 millió forint. A 18 colos könnyűfémfelnik felára 450 ezer forint, a tetőablak 337 ezerbe, az ülésszellőztetés 308 ezerbe, míg a légrugózás majdnem félmillió forintba kerül. A Comand APS multimédiás rendszer 744 ezer forint, de akár DVD-t is tudunk az autóban nézni. A LED-technikás intelligens világító rendszerért 433 000, míg az éjjellátó rendszerért 363 ezer forintot kell a kereskedésben hagyni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Szigorúan kétüléses a hátsó kialakítás

Vannak érdekes tételek is a feláras extrák között. Ilyen például a 80 literes üzemanyagtartály (29 ezer Ft), a fűthető ablakmosó fúvókák (49 ezer Ft), a fém kartervédő (32 ezer Ft), a médiacsatlakozó (58 ezer Ft), a pohártartó 19 ezer forintért, vagy a Easy Pack-csomagtérboksz 48 ezer forintért. Többek között ezeknek köszönhetően a tesztautó teljes ára 24,6 millió forint, ami ebben a kategóriában nem számít teljesen elszabadultnak. Kicsit azért így is furcsa volt a tesztautó összeállítása, hiszen csaknem 25 millió forintban még nem volt benne a távolságtartós tempomat, a kulcsnélküli nyitás és indítás,

Cikkajánló

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Forrás: [origo]

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Arany középút -
BMW 530d-teszt

Méltó az elődökhöz
Mercedes-Benz E 350 CGI

Államtitkárok álma -
Audi A6-menetpróba



Igazából kevés konkurenst lehet megemlíteni a Mercedes-Benz CLS-sel szemben, de az Audinak már két négyajtós kupéja is van, amelyek közül az A7-es áll talán a legközelebb hozzá. Ebből egy 245 lóerős háromliteres dízel ugyanúgy 18 millió forint környékéről indul, de a felszereltségtől függően akár 25-30 millió forint is lehet az ára.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
520 literes a csomagtartó

Összegzés

A CLS nem más, mint egy hatalmas, feltűnő külsejű autó, amely miatt megfordulnak az emberek, de nem mindegyikükből vált ki szimpátiát. Alapképességeit nézve nem nyújt sokkal többet az E osztálynál, ezért nehéz észérvekkel alátámasztani felárát. Elsősorban a formája, a konstrukciója adhatja el, de ha valaki beleszeret, akkor nem tévedhet nagyot. Az sem fogja érdekelni, hogy a CLS kevésbé praktikus autó, amely sem menetteljesítményeivel, sem műszaki paramétereivel nem tűnik ki a prémium mezőnyből.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2987 cm3. Hengerek/szelepek száma: 6/24. Teljesítmény: 195 kW (265 LE)/3800. Nyomaték: 620 Nm/1600-2400. Sebességváltó: hétfokozatú automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/hűtött tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4940/1881/1416 mm. Tengelytáv: 2874 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1594/1626 mm. Tömeg: 1815 kg. Terhelhetőség: 485 kg. Csomagtartó térfogata: 520 l. Üzemanyagtartály térfogata: 80 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 6,2 mp. Végsebesség: 250 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,1 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 11,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 160 g/km.