Nem fér be a turbómotor a Mercedes SLK AMG-be

Vágólapra másolva!
Turbófeltöltők nélkül kerül az 5,5 literes V8-as a Mercedes-Benz SLK 55 AMG-be. A sportváltozat premierjét a Frankfurti Autószalonon tartják, a kabrió motorkínálatát dízelmotorral bővítik.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon debütál a Mercedes-Benz SLK 55 AMG, amelybe nem építik be az 5,5 literes, duplaturbós V8-as motort. A blokkból egy lecsupaszított szívót készítettek a mérnökök, feltöltőkkel állítólag nem fért volna be az autó orrába.

Normál feltöltéssel is 15 százalékkal erősebb elődjénél az SLK 55 AMG, a motor teljesítménye 422 lóerő, legnagyobb nyomatéka 539 Nm. 30 százalékkal csökkent a fogyasztása, a roadster mindössze 8,5 liter üzemanyagot éget el száz kilométerenként a gyári adatok szerint.

Ez az új motorvezérlő elektronikának köszönhető, amely a nyolc hengerből négyet lekapcsol, ha nincs rájuk szükség.

Forrás: Mercedes-Benz

Az SLK történetében először dízelmotoros változat is bemutatkozik Frankfurtban, az SLK 250 CDI-be a 2,1 literes, 204 lóerős blokk kerül.