Év végétől új Honda CR-V Amerikában

Szeptemberben tanulmányként mutatkozik be az SUV, de Amerikában már idén kapható lesz. Az új generáció egy év múlva érkezik Európába.

Lecseréli a Honda a CR-V-t, az utód egy szeptemberi, anaheimi autókiállításon mutatkozik be a nagyközönségnek. Hivatalosan tanulmánynak nevezi a Honda, de nem lehet kétséges, hogy inkább előszériás modellről van szó, mely csak a nagy felnik, a sötétített ablakok és fényszórók miatt kaphatta a koncepció jelölést.

Erre utal az is, hogy a szériamodell már novemberben, a Los Angeles-i Autószalonon debütál, sőt az amerikai értékesítés év végén elindul. Az európai vevőknek még egy évig ki kell megelégedniük az aktuális generációval, az itteni értékesítés csak jövő ősszel startol.

Dinamikusabbnak, sportosabbnak tűnik az új CR-V, olyan jellegű újítása azonban nincs, amely forradalmasítaná a szegmenst. Utastere a Honda közleménye szerint jól variálható, kép azonban még nincs róla, ahogy az autó hátsó részéről sem. Itt maradt a függőleges lámpakialakítás, de a japánok szerint sikerült "háromdimenziósabbá" tenni megjelenését. Takarékosabb motorokkal és kisebb tömeggel kerül piacra az új CR-V.

KAPCSOLÓDÓ CIKK