Akár negyvenezerért is ferrarizhatunk

2011.08.20. 19:23

Nagyjából minden, az autók iránt minimálisan is érdeklődő ember álma az, hogy egyszer kipróbálhasson egy szuper sportautót. Napjainkban ez már nem lehetetlen, sőt nem is kell hozzá bankot robbantani. Pár tízezer forintért már komoly sportautókat vezethetünk utcán, vagy kifejezetten a vezetési élményre kitalált szörnyetegeket hajthatunk meg egy versenypályán.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Manapság akár Lamborghini Murciélagot is lehet bérelni egy pár kilométeres vezetésre

Alapvetően kétfelé lehet szétválasztani a kínálatot: az autók egy részét utcán is kipróbálhatjuk, de vannak olyanok is, amelyek tesztelése csak zárt pályán lehetséges. Utóbbi vonzóbb alternatíva, hiszen úgy próbálhatjuk ki egy autó képességeit, hogy közben nem sértjük meg a KRESZ-szabályokat, és arra is sokkal kisebb az esély, hogy kárt teszünk magunkban, másokban, illetve a tesztelt autóban.

Utcai használatra

Ferrari, Maserati, Lamborghini

Forrás: Maserati
A Maserati Granturismot már versenyverzióban kipróbáltuk

Hazánkban többféle lehetőséget is találtunk arra, hogy neves olasz sportautókat (Ferrari, Maserati, Lamborghini) vezessünk. Van olyan cég, amely rövid (7-8 km-es) távra is odaadja az autót, de akár napokra is lehet bérelni. Egy rövid próba egy Ferrari F430-cal vagy Maserati GranTurismóval 37 500 forint, a Lamborghini Murciélago már ötvenezer. Ha nem elégszünk meg a 7-8 kilométerrel, akkor a Ferrarival és a Maseratival 32 km már 120 ezer forint, de mindegyik programnál mellettünk ül egy instruktor is. Ettől csak akkor tekintenek el, ha napokra béreljük a sportautót, de ilyenkor már 3 millió forint kauciót is le kell tenni. A bérlés díja 375 ezer forint, de csak 100 km-re szól a használati díj, minden további kilométer másfél euró pluszköltséget jelent.

Forrás: Ferrari
Nem a legújabb Ferrari, de kiváló, nem is lejárt lemez az F430

Egy másik cégnél Ferrari F430 Spydert lehet bérelni kicsit olcsóbban: a napidíj 250 ezer forint, a kaució kétmillió forint. Hosszabb időre a napidíj is kedvezményesebb.

Caterham

Forrás: Caterham
Klasszikus könnyűépítésű sportautóként a Caterham is nagy élmény

Ha legendás sportautóra vágyunk, akkor nem kell feltétlenül Porschékra vagy Ferrarikra gondolni. A Lotus Seven a 60-as évek különleges olcsó sportautója volt, amelyből hiányzott minden kényelem, de cserébe könnyű volt, és hatalmas élmény. Direkt irányíthatóság, illetve a nyitott kasztni miatt más érzés vezetni, mint egy mostani, elektronikus segédberendezésekkel kitömött sportautót, ez benne az igazán vonzó. Az idők folyamán rengeteg replika készült, de talán az angol Caterham cég próbálkozásai a legígéretesebbek. Hazánkban már van márkaképviselet, ahol az autó eladása mellett bérbeadással is foglalkoznak. Egyelőre csak az alaptípust lehet bérelni, de az 1,6-os szívómotorral felszerelt, 120 lóerős autó vezetése is élmény, ugyanis az autó nincsen 600 kg. A napi bérleti díja 49 ezer forint, de egy hosszú hétvége már csak 129 ezer forint. Elvileg versenypályára is vihető, de ennek az áráról egyeztetni kell a kereskedővel.

Zárt pályás lehetőségek

Ariel Atom

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Az Atom a legdurvább sportautó, amit eddig próbáltunk
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az Atom nevének hallatán legtöbb embernek egy mosószergyártó juthat az eszébe, nagyon kevesen tudják, hogy a világ egyik legbrutálisabb autójáról van szó. A tervezésénél csak az élmény számított, ezért a csővázas autó nagyon könnyű és brutálisan erős. A leginkább formaautóra hasonlító kétüléses Atom tömege nincs 500 kg, de a Honda Civic Type-R-ből származó kétliteres motor egy kompresszor segítségével 300 lóerő leadására képes. Három másodperc (hivatalosan 2,9) alatt katapultál 100 km/órára, de az élmény leírhatatlan, ezért inkább forgattunk róla egy kis videót.

 

 

Háromféle program van (alap, haladó és profi), az első 15 percig tart, és 20 ezer forintba kerül. Itt csak a kocsi gyorsulását lehet próbálgatni, ezért érdemesebb a másik két programot választani, ahol már technikás részen is lehet próbálgatni az Atomot. Nem lesz egyszerű, hihetetlenül megy a kis Ariel. Gázadásra keresztbe áll, így egy vad versenyautó gyorsulását és vezetési élményét ötvözi. A kiskunlacházi reptér szerencsére tökéletes terep arra, hogy az autó határait biztonságos helyen feszegessék az ügyfelek.

Porsche 911

Ugyanitt, Kiskunlacházán Porsche 911-est is lehet tesztelni, de "csak" az eggyel ezelőtti, 996-os szériát. A 300 lóerős Porschéval egy két kilométeres kanyargós pályán lehet körözni, a minél jobb idő elérése a cél. Természetesen instruktor segít a tanulásban, aki arra is odafigyel, hogy ne csináljunk nagy bolondságot. Egy 6 körös etap díja 30 ezer forint, de mindenképpen az Atom előtt próbáljuk ki.

KTM X-Bow

Forrás: KTM
A KTM is inkább versenypályára való

Már a KTM X-Bow is betört hazánkba, igaz, ennek a teszteléséhez is versenypályára kell kilátogatni. Az X-Bow-t általában nyílt napokra viszi ki az üzemeltetését végző cég, így a Hungaroringen és az Euroringen találkozhatunk vele. A VW-csoport kétliteres TFSI motorjával felszerelt KTM 240 lóerős, de a hazánkban bérelhető példány valamivel erősebb (260-270 LE), a tömege pedig 780 kg. Az autóban állítható futómű van, de az edzések alatt nem érdemes időt áldozni ennek a tekergetésére. A Hungaroringen fél óra bérlés 500 euró, ami pont elég arra, hogy egy edzéslehetőséget kihasználhassunk vele (10-12 kör). Az autót instruktori segítséggel lehet igénybe venni, ő dönti el, hogy mennyi időt áldoz az elméleti képzésre. Törés esetén az önrész 5000 euró.

BFR Driver Academy

Forrás: Racing System
A 420 lóerős M3-as a túraautó-kínálat csúcsa, van itt Lotus, Mégane RS, vagy formaautó is

Ha valaki nem utcai vezetésre vágyik, hanem becsövezett versenyautókat szeretne Forma-1-es versenypályán kipróbálni, akkor az idén alakuló BFR Driver Academy kínálatában kell szétnéznie. Itt többféle lehetőség van a képzés módjára, illetve az autóra is. Kupás Suzuki még nem nevezhető sportautónak, de döbbenetes kanyarsebességekre képes. A Lotus Elise már igazi sportautó, ebbe csak beférni nehéz. A 250 lóerős Renault Mégane RS már egy következő lépcső, ez talán a legjobb futóművel rendelkező elsőkerék-hajtású modell jelenleg, így nagyon jó vezetni is. Az új BMW M3 már 420 lóerős és hátsó kerekes, ezért ezzel már kétszáz feletti tempókat lehet autózni, de a legdurvább lehetőség egy igazi fejlett formaautó (Formula Master) kipróbálása.

Létezik bemelegítő kurzus, amelyben az elméleti képzés mellett a vezetéstechnikai pálya használata, illetve hungaroringi autózás is van. Komoly versenyzői múlttal rendelkező instruktorok segítik a jelentkezőket, minden autóra külön oktató jut. Ha valakit komolyabban érdekel a versenyzés, akkor kétnapos versenyzőiskolát is elvégezhet, amelynek a végén olyan oklevelet kap, amivel  már kiváltható a FIA B-s licenc (itthon bármilyen autóval versenyezhetünk vele a gyorsasági szakágban). Ha inkább az élményre hajt az ügyfél, akkor egynapos élménynapon is kipróbálhatja az autókat. Az alap félnapos bemelegítő kurzus egy verseny-Suzukival 400 euró, Mégane RS-sel 600 euró. Az élménynap egy Mégane RS-sel már 1200, míg a kétnapos versenyzőiskola autótól függően 1200-1950 euró. A 420 lóerős BMW, illetve a Formula Master vezetéséhez már versenyzőiskola elvégzése is szükséges.

Lotus Driving Academy

Fotó: Vida János [origo]

A Hungaroringen nem is olyan régen mutatkozott be a Lotus saját vezetéstechnikai programja, a Lotus Driving Academy. Ebben Lotus Evora S-ekkel tanítják az ügyfeleket a sportautó-vezetés alapjaira. A kurzusok elméleti képzéssel kezdődnek, majd a pálya különböző részein meghatározott feladatokat kell elvégezni. Az alapkurzus inkább a biztonságos autókezelésre megy rá (800 euró), a nagyobbaknál már a helyes ívválasztás, illetve az autó alul- és túlkormányozottságának kezelését is tanítják. Ez tehát nem folyamatos körözés a versenypályán, inkább egy vezetéstechnikai képzés. Ha valaki már versenyszerűen akarna körözni a pályán, arra is van lehetőség, a GT4-es versenyautó kipróbálása azonban már 3600 euróba kerül. Még most indult a képzés, ezért nem tudjuk, milyen sűrűn lehet időpontokat foglalni.

A Zöld Pokolban mindent lehet

Ha valakinek az sem elég nagy élmény, hogy ilyen különleges autókat próbálhat ki akár hazánk legismertebb és egyben egyetlen Forma-1-es versenypályáján is, akkor már csak egy ötletünk van az igazi adrenalintúladagolásra. 

Forrás: Porsche

A legendás Nordschleife a világ legnehezebb és legveszélyesebb versenypályája, amely még az 1920-as évek végén épült, emiatt nem felel meg egy mai modern versenypálya elé támasztott biztonsági feltételeknek. A rajongók mégis imádják, hiszen minden ismert versenypályánál nagyobb élmény ezen a kissé öregecske aszfaltcsíkon körözni. Egy kör 20,8 kilométer hosszú, eközben 73 kanyart kell teljesíteni. Folyamatosan váltogatják egymást a technikás és gyors részek, miközben a szintkülönbség is igen nagy, a legmagasabb és a legalacsonyabb pont között 300 méter. A pálya az autós érdeklődésű emberek kedvelt paradicsoma, éppen ezért külön iparág épült az itteni igények kiszolgálására. Az érdeklődőknek elég bemenni valamelyik környékbeli faluba, és ott biztosan találnak egy versenyautó-kölcsönzéssel foglalkozó céget, amely kifejezetten a Nordschleifére felkészített autókat kínál.

A legolcsóbb Swift Sportok már 6 körre 200 euróért elvihetők, amelyhez még természetesen a pályahasználatért is kell fizetni. Egy nyílt napon egy kör ára 24 euró, de négy kör ára már 89 euró. Ha valaki igazán extrém autóval akar körözni ezen a veszélyes pályán, akkor két órára 1200 euróért bérelhet Porsche 911 GT3 RS-t is. Természetesen a lehetőségek tárháza végtelen, akár versenyautóval is felmehetünk a pályára, de nyílt napon csak semi slick gumival.



Mazda RX-8

A Mazda Kupa nem futott be dicső pályát Magyarországon, de a megmaradt kupás autókat még lehet valamire használni. A körülbelül 200 lóerős becsövezett versenyautókat a kicsit szűk, de nagyon technikás Euroringen lehet kipróbálni, természetesen instruktori segítséggel. A 2x5 körös etap díja 70 ezer forint, de további körözés sem lehetetlen.

Raliautó (Mitsubishi, Subaru) bérlése

Forrás: siorally.hu
Az ádándi reptéren egy kilométeres pályán lehet csúszkálni

Eddig csak aszfaltburkolatú, zárt pályás alternatívákról esett szó, de már azt is átélheti bárki, hogy milyen egy rali- és ralikrosszversenyző élete. Ádándon, az egykori autókrosszpályán kialakított nyomvonal murvás, vagyis komoly kihívás rajta vezetni. A kipróbálható autók listája sem rossz, a kezdő lépcső egy hátsókerekes BMW, amellyel 5 kör (5 km) autókázás 16 ezer forint. A következő szint az összkerekes, de utcai Subaru STI, illetve Mitsubishi Lancer Evo IX, ez már 27 ezer forint. Az igazán kemények A-csoportos versenyautót is kipróbálhatnak 30 ezerért, ez talán a legjobb választás.

Cikkajánló

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Fotó:Gulyás Péter [origo]

Álom utcai versenyautó -
Porsche 911 GT3

Brutális műtárgy -
Lamborghini Murciélago
LP 640-teszt

Amikor a leggyengébb is elég -
Lotus Elise-menetpróba