Négyajtós kabrió a Cadillactől

Vágólapra másolva!
Az amerikai luxusmárka kabrió tanulmánya méltó vetélytársa lehetne a Rolls-Royce Drophead Coupénak, ha elkezdenék gyártani.
Vágólapra másolva!

Forrás: Cadillac
Kattintson a képre a galériához!

A Cadillac Cilelnek nevezte el legújabb tanulmányautóját, ami franciául eget jelent. Hatalmas lett az autó, kerekei 22 colosak, hosszúsága 5,17, tengelytávolsága 3,17 méteres, de mégsem ez a különleges benne, hanem a négyajtós kialakítás, ami a kabrióknál ritkább, mint a fehér holló. Állítólag a Porsche is négy ajtóval képzeli el a Panamera nyitott változatát, de erről még semmi konkrétumot nem lehet tudni.

Nézze meg mozgás közben a nyitott óriást!

A Ciel nem elég hogy négyajtós kabrió, a hátsó ajtajai hátrafelé nyílnak, és a B-oszlopot is elhagyták, hogy könnyebb legyen beszállni a négy különálló, középkonzollal szétválasztott ülésbe.

A belső tér alapvetően három anyagból, olasz olívafából, alumíniumból, és kézzel varrott bőrből épük fel, a színvilágot úgy állították össze, hogy meleg, hangulatos atmoszféra uralkodjon az utazások alatt. Minden utas kapcsolódhat az internetre a középkonzolban lévő csatlakozók segítségével, a kihúzható fiókok napozókészletet (napozókrém, napszemüveg, törölköző) rejtenek, a hátsó könyöklőben lévő gombokkal még aromaterápiás kezelést is lehet adni az utasoknak.

Forrás: Cadillac

Az összkerékhajtású tanulmányautó elkészítésénél a környezetvédelemről sem feledkeztek el, mivel nagy önmegtartóztatással csak a GM 3,6 literes V6-os motorját építették be egy nagy V12-es helyett, igaz, két turbófeltöltőt aggattak rá. Ráadásul a hajtásba egy hibrid rendszer is besegít, amely a fékezéskor keletkező energiát egy lítium-ionos akkumulátorban raktározza el. A hibrid hajtás összteljesítménye eléri a 425 lóerőt, legnagyobb nyomatéka pedig az 583 Nm-t.

Forrás: Cadillac

A Ciel állítólag nem marad meg tanulmányautónak, mivel a Cadillac legújabb, moduláris architektúrájára épül, de lehet, hogy a szériagyártásig zárt karosszériát fog kapni, és limuzinná válik.