Csak az ára miatt lehet kedvelt SUV - Chevrolet Captiva 2.2D LTZ-teszt

Chevrolet Captiva
Vágólapra másolva!
Markáns orr és teljesen új, karakteres motor. A Chevrolet szerint ennyi elég lehet ahhoz, hogy a Chevrolet szabadidő-autója ne tűnjön el a süllyesztőben. Másként láttuk.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Markáns orrot kapott a megújult Chevrolet Captiva
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez, és mi az újdonság benne?

A koreai gyökerekkel bíró Chevrolet az utóbbi időben egyre piacképesebb modellekkel jelentkezett, amelyek közül a Captiva leginkább méreteivel tűnt ki. A szabadidő-autónak számító Captiva kicsit talán még a testvér Opel Antaránál is jobban fogyott, azonban öt év dicső pályafutás után megérett a frissítésre. Teljesen új, sokkal határozottabb orrot kapott, de a külső változások ebben ki is merültek. Kicsit módosult a beltér, felfrissítették a motorkínálatot, és jött két új váltó is. Ettől lenne újra versenyképes a Captiva.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
4673 milliméteres hosszával az egyik legnagyobb a kategróiában

Hogy néz ki?

Megjelenése alapján a régi sem volt annyira unalmas, de az új orr meglepően felturbózza a Captivát. Nehéz megmondani, hogy ettől szebb lett-e, de az biztos, hogy határozottabb. Egy kicsit letaglózó ez az új stílus, de így biztosan nem lehet összekeverni a konkurensekkel. Elsősorban a hatalmas hűtőmaszk uralja az orrát, de a lámpák formája is változott. Összességében inkább előnyére változott, de egy kicsit mégis ormótlan. Sajnos az ötletek is elfogytak az orrnál, még a hátsó lámpa kapott más burkolatot. Talán egy nagyobb váltás az autó egészének jót tett volna, de bizonyára nem akartak hatalmas összegeket elkölteni egy modellfrissítésnél.

Az utastér is minimálisan változott, de a kissé módosított középkonzol, a javuló anyagminőség miatt jobb érzés a Captivába beleülni, de még továbbra sem súrolja a prémium minőséget. A műszerek és a kijelzők kék háttérvilágítása kicsit zavaró, de szerencsére sok mindent el lehet sötétíteni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Captiva háta nem sokat változott, az átlátszó hátsó lámpák kicsit egyszerűek

Műszaki tartalom

Markáns megjelenésre ellenére nem a külső változása a legfontosabb újítás, elsősorban műszakilag fejlődött a Chevrolet szabadidő-autója. Négy új motor mutatkozik be, a 2,4-es alap benzinestől az új 2,2 literes dízelekig. Ebből egyből kétféle verzió létezik, a gyengébb 163, az erősebb 184 lóerős. A Kia, Hyundai és a BMW már kétliteresből kihozza ezt a szintet, de a Chevrolet sem rossz. A tesztautóban az erősebb, 400 Nm-es nyomatékra képes példány dolgozott, amely egy szintén megváltoztatott hatfokozatú kézi váltó segítségével hajtotta mind a négy kereket. Valójában normál esetben csak az elsőket forgatja, csak tapadásvesztés esetén lép életbe a hátsó hajtás.

Az új motor mellett kicsit áthangolták a futóművet, európaiasan feszesebb lett, de a menetstabilizáló elektronikát is újraprogramozták. Emellett fontos újdonság még, hogy a korábbi manuális helyett elektronikus kéziféket kapott, így a két ülés között lehet egy olyan tároló, amelyben már USB csatlakozási lehetőség is van. A hifi sajnos ennyiben fejlődött, nem a hangzása veszi le a lábáról az utasokat.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Előnyére változott a műszerfal is

Milyen vezetni?

Már az autó felépítése alapján sem érdemes a vezetőnek nagy élményre számítani, de talán ehhez képest is egy kicsit csalódás a Captiva. Egy ilyen modellfrissítés tökéletes alkalom lett volna arra, hogy a jellegtelen kormányzásba némi érzést is csempésszenek, de nagyon minimális a visszajelzés az útról. Kemény terepen lehet, hogy kifizetődő lenne egy ennyire könnyített kormányzás, de oda sosem mennénk be egy ilyen autóval, mint ahogy az átlagvevő sem fog. A fékkel nincsenek gondok, a futómű kicsit feszes, de a kanyarokban így is a majdnem kéttonnás tömeg az úr. Nem egy kanyarvadász autó, de legalább kényelmes lehetne. Sima aszfalton semmi panasz nem volt rá, rossz úton azonban így is elpattog, tehát a futóműve nem hazánk úthálózatára lett hangolva.


Érdekes jelenség az új motor is: 1500-as fordulatszám alatt nagyjából tetszhalott, de 2000 környékén már egy nagyot húz. Ennek megfelelően nagyon lendületesen is képes haladni, autópályán pedig hatodikban megold sok szituációt. A váltó fokozatelosztása jó, a hatodik kellően hosszú, de a kar mozgása kissé nehézkes.

A kedvező elosztások ellenére az új motor fogyasztásával képtelen volt pozitív irányba kitűnni. Nagyon visszafogottan használva, éppen csak be lehetett vinni a fogyasztását 9 liter/100 km alá, de nomálisan közlekedve már inkább 9,5 és 10 liter közötti érték a reális. Az autópályán is minimum nyolc litert fogyasztott, ami az autó méretei és tömege mellett nem meglepő.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Alaphelyzetben 477 literes a csomagtartó

Milyen benne utazni?

Ez az utasokat nem zavarja, nekik csak az útminőség tűnhet fel, minden másban elég jól bizonyít a Captiva. Az utastere tágas, elöl nagyon kényelmes, de a középső és a hátsó, kinyitható sor is kielégítő. Itt csak ülések kényelmére lehet panasz, de kevés konkurenst lehet kiemelni, amely hasonló áron kategóriákkal jobb lenne. Jó úton a futómű kényelmes és csendes, meglepően jó tapasztalatokat gyűjtöttünk, kár hogy jó minőségű útból nálunk egyre kevesebb akad. Az új dízelmotor is leginkább beindítás után hangos, autópályán kellemesen csendes. A tárolórekeszekből sincs hiány, a hifi immár USB-t is kezel, de a fekete belső ellenére a klíma is gyorsan tudta hűteni az utasteret. A csomagtartó ebben a kategóriában nem kiemelkedően nagy, de a 447 liter azért szinte mindenre elég. Persze a leghátsó két ülés használatával ez az érték drasztikusan csökken, de ott nem is ajánlanánk hosszú távú utazást.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A hátsó két ülés is elviselhető kényelmet nyújt

Megéri az árát?

Kevés ilyen nagy, hétüléses konkurens van a piacon, a műszakilag ugyanaz Opel Antara szintén megújult, de egy kicsivel kisebb és nincs hétüléses verziója. A Nissan X-Trail méreteiben szintén hasonló, de ebben sincs hét ülés. A nagy konkurensek között ezért inkább a Mitsubishi Outlander/Citroën C-Crosser/Peugeot 4007 hármasából bármelyik számításba jöhet, de a koreai vonalon komolyan kell venni a Kis Sorentót és a Hyundai Santa Fét is. A Captiva az erősebb, 184 lóerős dízelmotorral minimum 8,8 millió forintba kerül, de a tesztelt, jobban felszerelt változat ára már 9,55 millió forint. Ehhez képest a Mitsubishi/Citroën/Peugeot hármasból a két francia csak a 156 lóerős dízellel vehető meg alapfelszereltséggel is 9,6-9,7 millió forintért, míg a Mitsubishi már 177 lovas, de minimum tízmillió. A két koreaiban viszont már erősebb, 197 lóerős a 2,2-es dízel. Itt Hyundai hét üléssel 10,5 millió, miközben a hét év garanciás Sorento már ezzel a motorral is elvihető hét üléssel 8,6 millió forintért. A Chevrolet ára tehát majdnem a legjobb a piacon, de a Kia ajánlata sok szempontból vonzóbb.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A 2,2 literes új dízel jobb a korábbi kétliteresnél, de nem a legjobb ebben a méretben

Összegzés

Előnyére változott, de még most sem tökéletes szabadidő-autó a Captiva. Új orrának köszönhetően provokatívabb, de nem biztos, hogy szebb is. A pár apró módosítás mellett üde színfolt lehetne az új erőforrás, amely már felveszi a versenyt a konkurenciával, de a fogyasztása ront az összképen. A frissítés pozitív hatásai mellett továbbra is elsősorban az ára teheti kedvelt modellé: nem kell félni tőle, de ne is várjunk túl sokat, ugyanis lenne még mit javítani.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2231 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 135 kW (184 LE)/3800. Nyomaték: 400 Nm/2000. Sebességváltó: hatfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/hűtött tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4673/1868/1756 mm. Tengelytáv: 2707 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1569/1576 mm. Tömeg: 1953 kg. Terhelhetőség: 550 kg. Csomagtartó térfogata: 447 l. Üzemanyagtartály térfogata: 65 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 9,6 mp. Végsebesség: 200 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 9,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 174 g/km.