A kategória egyik legjobb vétele - Renault Scénic 1.5 dCi-teszt

Renault Scénic
Vágólapra másolva!
Kényelmes és tágas a Renault kis egyterűje, ami kis dízelmotorjával kiváló választás, de leginkább a kiváló ára adja el.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Végre kipróbáltunk egy rövid, kis motoros Scénicet is
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Mi ez, és mi benne az újdonság?

A Renault immár 1984 óta gyárt egyterűket, de az Espace megjelenése után csak 12 évvel érezte úgy, hogy a kompakt kategóriában is érdemes lenne piacra lépni. Az első alsó ilyen egyterű még Mégane Scénic néven futott, de az idők folyamán csak sima Scénic nevet vitte tovább. A legutolsó, harmadik generáció 2009-ben mutatkozott be, azóta lehet hazánkban is kapni.

A tesztautó legnagyobb újdonsága az, hogy eddig csak a majdnem 22 centiméterrel hosszabb Grand változatot tudtuk tesztelni, azt is egy nagyobb motorral. Most az olcsóbb, ötüléses rövid verziót is kipróbáltuk, ráadásul egy alapmotorral. Ha úgy tetszik, kipróbáltuk azt a verziót, amely szélesebb körnek lehet elérhető.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Ennek a lámpja befordul a hátsó ajtóra, a Grandé oldalt folytatódik

Hogy néz ki?

Nem lehet túl nagy izgalommal írni a Scénic formájáról, hiszen csak egy átlagos kinézetű egyterű, ami magán viseli a Renault mostani stílusjegyeit. Elvileg ugyanúgy kellene kinéznie, mint a hosszabb változatnak, de azért körvonal meghagyása mellett változtattak pár részleten. Elölről majdnem ugyanúgy néz ki, mint a hosszabb, de a lökhárító formája már változott: két széles levegőbeömlő került szélre. A hátsója sem csak annyiban más, hogy tömzsibb. A lámpa L alakja itt befelé kanyarodik a hátsó ajtóra, míg a hosszabb változatnál pont fordítva van, az oldallemezek felé veszi az irányt.

Összességében a hosszabb változat talán egy fokkal szebb, de csak a külleme alapján nem lehet elítélni. Igazából olyan semleges formát kapott, amely miatt sokféle ízlésű ember megveszi. Oldalnézetből azért kicsit furcsa a rövidebb kiadás.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Grand változat majdnem 22 centiméterrel hosszabb

Műszaki tartalom

Technikailag sincs benne semmi különleges, de nem is kell. Itt a térkínálat és a praktikum számít, de persze nem árt egy jó motor, meg egy kényelmes futómű sem. Utóbbival már eddig is rendelkezett, míg a motorválaszték terén a dízelekre nem nagyon lehetett eddig sem panasz. A Renault konszern kis, 1,5 literes dCi erőforrása már régi ismerős, ebben az autóban 110 lóerős teljesítményre képes, 240 Nm-es maximális nyomatékot ad le. A hatfokozatú váltó kifejezetten passzol hozzá, a kettő együtt már jó alap a költségtakarékos közlekedéshez.

Az már nem kuriózum, hogy az autó nagyon merev, ötcsillagos a töréstesztje, viszont az egyetlen hatásvadász extra az, hogy TFT kijelző a műszerfal. Szép, de semmi szükség rá.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kanyarban nem annyira magabiztos, de nem is annyira rossz

Milyen vezetni?

Meglepően kellemes vezetni a Renault kis egyterűjét. A kormányzásban még van visszajelzés, a középkonzolra felhelyezett váltó nagyon kézre esik, és pontosan jár. Az autó méreteit nagyon jól lehet érezni, a manőverezés gyerekjáték. A motorja nem sportos, de pont annyi dinamikára képes, hogy ne legyen kellemetlenül lassú a Scénic. A rugózása inkább kényelemre hangolt, egyterűtől amúgy sem várnánk sportos kanyarvételeket. Ennek ellenére nem billeg zavaróan, vagyis látszólagos erőhiánya ellenére egy sportos vezető sem érzi benne rosszul magát.

Nem csak amiatt, valamint az olcsó ára miatt érdemes megfontolni az 1.5-ös dCi beszerzését, a fogyasztása is annyira kedvező, hogy a minimális gyengeségét el tudjuk felejteni. Városban 6 liter körüli átlagot produkált, ami autópályán lemegy hat liter alá is, vagyis nagyon olcsón lehet a Scénic-kel furikázni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A kijelző szép, de összességében mégis unalmas a beltér

Milyen benne utazni?

Egy francia autó kényelmes, egy egyterű is kényelmes, akkor milyen lehet e kettő összemosódása. A Renault az Espace-szel olyan hamar letette a névjegyét ebben a kategóriában, hogy komoly csoda lenne, ha valamit nagyon elrontanának. Ennek megfelelően a Scénic azt hozza, amit egy ilyen autótól várunk: kényelmes, tágas, praktikus. Ez a rövid kivitel, tehát nincs hét ülés, de minden másban teljesen felnő a nagyobb társhoz. A rugózása a magyar utakon is bizonyít, a zajszint is megfelelő. Öt felnőtt ugyan ebben sem fér el kényelmesen, hiszen középen kevés a válltér, de családi autónak akkor is tökéletes. Ezt erősíti az a tény is, hogy a csomagtartója alaphelyzetben is több mint 400 literes.

Cikkajánló

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Fotó: Vida János [origo]

Utazik a család -
VW Touran 1.4 TSI-teszt

Szekrény kőkemény
focistáknak -
Renault Grand Scénic-teszt

A rövidebb a jobb -
Ford C-Max-menetpróba



Az utastér hangulatával sincs nagy baj, a műszerfal szerepét is betöltő középső TFT kijelzőre kifejezetten kellemes ránézni. Ennek lehet változtatni a kinézetét és a fényerejét is. Az anyagminőség a kategóriában jónak számít, de azért egy kicsivel ötletesebb belsőt is választhattak volna.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A hátsó ülések külön-külön állítható, de kicsik

Megéri az árát?

A tesztelt, 110 lóerős Dynamique felszereltségű Scénic egy mostani akció miatt 250 ezer forint kedvezménnyel 5,54 millióba kerül, amely igen vonzó ajánlat a piacon. A nagy konkurens Citroën C4 Picasso szintén akció miatt 5,37 millió forint, de eggyel magasabb felszereltséggel már 5,8 millió forint. Az új Ford C-Maxból a 115 lóerős 1,6 literes dízel már majdnem hatmillióról indul, de ezzel még mindig nem a legdrágább, hiszen a Volkswagen Touran 105 lóerős 1,6 TDi-vel 6,68 millió forint. A Toyota Versóhoz eleve nem létezik ilyen kis dízel motor, de a nagyobbal öt üléssel is minimum 6,1 millióba kerül. Összességében tehát ebben a kategóriában a Scénic igen kedvező vételnek számít, a tesztelt autó pedig különösen jó vásár.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Alapállapotban is 437 literes a csomagtartó

Összegzés

Nehéz lenne sok negatívumot mondani az új Scénicről: egy kellemes formájú autó, aminek az árazása is rendben van. Kényelmes, tele van praktikus tárolórekeszekkel, miközben a motorizáltsága is pont elegendő. A fogyasztása miatt még inkább lehet szeretni, vagyis a Scénic nem csak az egyik legjobb vétel a kategóriában, de ez az 1.5 dCi még jobbnak számít a Scénicek között. Egyedüli ok ellene, hogy 150 ezerrel többért már a Grand változatot is megkaphatjuk.

Műszaki adatok

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1461 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/8. Teljesítmény: 81 kW (110 LE)/4000. Nyomaték: 240 Nm/2000. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek.
Hosszúság/szélesség/magasság: 4344/1844/1637 mm. Tengelytáv: 2702 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1545/1547 mm. Tömeg: 1460 kg. Terhelhetőség: 485 kg. Csomagtartó térfogata: 437 l. Üzemanyagtartály térfogata: 60 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 12,4 mp. Végsebesség: 180 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 4,9 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 6,1 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 128 g/km.