Walter Csaba két dobogós helyezést szerzett a GT3-as Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
 A BMW Z4-essel versenyző magyar fiú mindkét futamon harmadik helyen futott be, csapata ezzel igazolta, hogy érdemes volt Michelin gumikra váltani.
Vágólapra másolva!

Eredményesen zárult Walter Csaba számára az FIA GT3-as sorozat legutóbbi hétvégéje Szlovákiában. A SlovakiaRingen megrendezett versenyen Walter Csaba és állandó versenyzőtársa, Claudia Hürtgen mindkét futamon az előkelő harmadik helyet szerezte meg.

A magyar versenyző csapata, a félgyári Schubert Motorsport eddig az idény folyamán tapadási, és gumikopási gondokkal küszködött, ezért a hétvége előtt lecserélték a korábban preferált Dunlop abroncsokat Michelinre. A váltás rögtön meglátszott a páros eredményein: a még szinte ismeretlen abroncsokkal az időmérőkön az ötödik, illetve hatodik rajtpozíciót szerezték meg.

Ezek után a páros mindkét futam elején kicsit hátrányba került, de nagyon kiegyensúlyozott teljesítménnyel előre törtek. A második napon mindössze fél másodperccel maradtak le a második helyről, de így se lehetnek szomorúak, hiszen a hétvége legsikeresebb párosa lettek.

Forrás: SpeedLight Photo Agency

A Walter/Hürtgen páros ezzel az eredménnyel a bajnokságban is feljött a hetedik pozícióba, de a második is mindössze 9 pontra van. Egy győzelemért 25 pont jár.

A bajnokság mindent eldöntő hétvégéjét október 16-17-én rendezik a hollandiai Zandvoortban.