Megmutatták az új Fiat Pandát

Vágólapra másolva!
Nagyobb és praktikusabb lett a dobozforma kisautó harmadik generációja. A hivatalos premier a Frankfurti Autószalonon lesz.
Vágólapra másolva!

Forrás: Fiat

A szeptember közepén kezdődő Frankfurti Autószalonon rántják le a leplet az új Pandáról, de az olaszok már most közzétettek néhány fotót és műszaki adatot a harmadik generációs kisautóról. A Panda karaktere alapvetően nem változott, maradt a kissé dobozszerű alapforma, de az éleket és a sarkokat még jobban legömbölyítették.

Forrás: Fiat

Az új Panda egy kicsit hízott az elődjéhez képest, a hossz (3,65 méter) 11 centivel nőtt, a szélesség (1,64 méter) hat centit, míg a magasság egy centit (1,55 méter) gyarapodott. A Fiat állítása szerint a méretnövekedésnek és az újratervezett beltérnek köszönhetően sokkal nagyobb hely várja az utasokat. Praktikus megoldás, hogy a hátsó üléseket már sínen is tologathatjuk, de azzal is értékes centiket nyertek a hátsó lábtérnél, hogy vékonyabb első üléseket használtak.

Forrás: Fiat

Akárcsak az autó külseje, a műszerfal kialakítása is alapvetően változatlan maradt, egy korábbi Panda-tulaj valószínűleg minden elsőre megtalál majd, de szinte az összes kapcsolót és kezelőszervet átrajzoltak, és a fotók alapján az anyagok minősége is jobb lett.

Forrás: Fiat

A négytagú motorkínálatban nem találni forradalmi újdonságokat, ismerős mind a Fiat-csoport más kisautóiból: a belépőmodellben továbbra is egy 1,2 literes, nyolcszelepes benzinmotor dolgozik 69 lóerővel. Újdonság, hogy (a Fiat 500 és a Lancia Ypsilon után) immár a Pandába is rendelhető a Fiat-csoport kis kéthengeres motorja, amely turbó nélkül 65, míg feltöltővel 85 lóerő leadására képes. A dízelkínálatot továbbra is a jól bevált 1,3 Multijet jelenti 75 lóerővel.