Kétmilliót okosan is el lehet költeni autóra

2011.09.08. 9:31

Egy alulmotorizált új autó helyett ugyanannyi pénzből akár alig használt jól felszerelt típusokat is vehetünk garanciával. Utánajártunk, hogy a legolcsóbb új autók áráért mire számíthatunk a használtpiacon.

Forrás: Suzuki
Nem mindig új autót venni éri meg a legjobban

Korábbi összeállításunkból kiderült, hogy kétmillió forintnál olcsóbban már lehetetlen új autót venni hazánkban. De érdemes-e ennyi pénzt elkölteni többnyire alulmotorizált, elég szegényesen felszerelt új autókra, amelyek közül néhányban a légkondicionáló még feláras extra. Mi versenyezhet ezekkel az ajánlatokkal?

Az új autók mellett egyetlen igazán nyomós érv van: nem használta még senki. Remélhetőleg nem sérült meg, nem hajszolták a motorját, nem verték oda a kátyúkban a futóművét, és nem koszolták össze az utasterét. Sokak számára ez nagyon fontos, így az sem riasztó, hogy az új autó a szalonból kihozva egyből viszonylag nagyot veszt az értékéből.

Fotó: Mudra László [origo]
2,5 millióért már nagyon jól felszerelt, hét év garanciás Picantót is lehet venni

A használt autó ezzel szemben mindig egy kicsit kiszolgáltatottabb helyzetet jelent, hiszen nem tudhatjuk, hogy korábban mit műveltek az autóval, milyen állapotban van. Több korábbi felmérésből is az derült ki, hogy az autók egy- és ötéves koruk között a legmegbízhatóbbak. Egyéves korukig kijönnek az összeszerelésből, illetve típushibából adódó gondok, míg öt év után már a használat miatt mondhatják fel a szolgálatot egyes alkatrészek. (Persze ez erősen függ a futásteljesítménytől is.)

Ennek függvényében, ha nem új autóra akarunk elkölteni kétmillió forintot, de még sokáig megbízható autót szeretnénk, akkor 1-2 éves használt autók között kell szétnézni. Ha a költségeket is kordában akarjuk tartani, akkor érdemes kis benzines autókat keresni, amelyek nem futottak még nagyon sokat. Első hallásra lehetetlennek tűnt, hogy ilyen fiatal autókat jól felszerelve is kétmillióért megkapjunk, de még vannak nagyon érdekes alternatívák.

Suzuki

Forrás: Suzuki
A második generációs Swift még elérhető árú volt

A legolcsóbb új autókkal foglalkozó összeállításunkban két Suzuki modell is feltűnt (Splash, Alto), de mindkettő csak az igen kicsi, egyliteres benzines motorral érhető el 2,25, illetve 2,4 millió forintért. Az Alto egészen jó vételnek számít, de vajon nem érdemesebb inkább a használt Suzukik között körülnézni? De bizony: idei évjáratú régi Swiftet is árulnak kétmillió forint körüli áron, van nulla kilométeres is, de akár a legmagasabb felszereltséggel és klímával. Ez a típus már egy bevált modell, rengeteg hozzá az alkatrész, amely idővel még olcsóbb lesz. A Swift sokkal jobb autó, mint a Splash vagy az Alto, tehát megéri ezeket legalább megnézni.

De nem csak a Swiftből találni igazán ígéretes vételeket: az SX4 kevésbé ismert, 1,5 literes motorral felszerelt változatából is akad érdekes választási lehetőség. Kétévesen, 30 ezer kilométer körüli futásteljesítménnyel már pont azt a határt súrolják, amelybe még érdemes belevágni, de az egyévesek már 2,6-2,8 millió közötti áron elérhetőek.

Kia és Hyundai

Forrás: Hyundai
A Hyundai i10-et hamarosan váltja az utód

Ha csak a garanciaidőből indulnánk ki, akkor idősebb Kiát ajánlanánk mindenkinek. Évről évre látványosan fejlődik a márka, nem csak formailag, hanem a megbízhatóságát tekintve is. Ennek hangsúlyozásaként a koreai gyártó 2010. január elseje óta hét év garanciát ad minden modelljére, tehát a Kia-körökben érdemes alaposan körülnézni. A gond csupán az, hogy a használtpiac is reagált erre, a Kia modellek nem vesztenek annyit az értékükből. Így aztán egy-két Picanto- és Rio-vételre lehet odafigyelni, de az előbbit nem érdemes választani, mert itt a sokkal jobb új elérhető áron. A Rio már más tészta, hiszen abból is most mutatják be az újat, de talán a régi is megér egy misét. Egyébként a 2010 előtti modelleken is érdemes elgondolkozni, hiszen az autóik már akkor is jók voltak, de még nem futott a hétéves garancia. A Rio egy jó dízelmotorral kiváló társ lehet.

A Hyundai is nagyjából ugyanebben a cipőben jár, csak náluk öt év a garancia. A fiatalabb példányok közül csak az i10 elérhető alig használtan kétmillió forintos áron, de ezt is hamar lecserélik, tehát nem érdemes ezt választani.

Skoda Fabia

Forrás: Skoda
A Fabia újkorában drága, használtan már elérhető

Az előző Fabia igazi sikermodell volt, az utód sem lett rosszabb, de a méretnövekedés és minőségjavulás árugrással is járt. Ennek megfelelően új korában nem tud versenyezni a legolcsóbb ajánlatokkal, de a használtpiacon érdemes rá odafigyelni. Főleg azért, mert egy kellemes, élvezetesen vezethető autó volkswagenes minőséggel. Sok dologban hasonlít a második generációs Swiftre, ami szintén ajánlható vétel. A Fabia térkínálat is megfelelő, de a menettulajdonságaira sem lehet nagyon panasz. A 86 lóerős 1,4-es motor ugyan nem egy csúcsfejlesztés, de mindennapi használatra elég. Egyéves, klímás, 1,4-eset találtunk 2,1 millió forintért, ezért érdemes rajta gondolkodni.

Dacia Sandero

Forrás: Dacia
A Sandero 1,2-esnél nagyobb motorral jó választás

A francia-román gyártó az új áraival mindig is a minimumra törekedett, ha az autó méreteit is nézzük, akkor a Dacia legolcsóbb ajánlata a legjobb most az olcsó új autók között. Ennek ellenére érdemes szétnézni a használtkínálatban, hiszen a Logan és a Sandero ugyan nagyon olcsó, de kétmillióért csak egy 1,2 literes alapmotor van benne, klíma nélkül. Ehhez képest pár perc keresgélés után nagyjából ugyanezért a pénzért egyéves, mindössze 6000 kilométert futott Sandero 1.5 dCi-t is találtunk, amely motorikusan sokkal jobb választás, ráadásul klímás is. Ha a kor nem számít, akkor még olcsóbban benzinest is lehet venni. A dízel fogyasztása miatt kiváló választás, ráadásul egy kis dinamikát is kölcsönöz az autónak.

Nagy autók

Forrás: Volvo
Néhány luxusautó kifejezetten kedvező vételnek látszódhat

A drága nagy autók fokozott értékvesztése miatt előfordulhat, hogy kétmillió forintért, már 5-6 éves Volvókba, Saabokba, amerikai luxusautókba, vagy éppen kicsit öregebb Audikba botlunk, amelyek mind felszereltségben, mind méretben és leginkább kényelemben bizony nagy ugrást jelentenek egy alap Suzuki Splashhez, vagy éppen Dacia Loganhez. Könnyen abba a hibába eshetünk, hogy kétmillió forintért sokkal logikusabbnak tűnhet egy ilyen régi, "álmaink autóját" megvenni. Némelyik még dízel is, ezáltal azzal kecsegtetnek, hogy a fogyasztásuk is szerény.

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy ilyen autónak a fenntartása jóval kedvezőtlenebb. Öregebbek, és több bennük az elektromos extra, ezáltal nagyobb az esély a meghibásodásra. Általában az alkatrészárak is az autó új értékét tükrözik, tehát egy meghibásodás vagy törés esetén jóval nagyobb a számla. A különböző adók is jobban sújtják a motor mérete miatt. Bár jól hangzanak ezek az ajánlatok, alaposan meg kell gondolni egy nagy autó vásárlását.

Cikkajánló

Forrás: Mazda

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Fotó: Tuba Zoltán

Nem luxus a menetszél!
Kabriók egy új Swift áráért

Már nem lehet kétmillió
alatt új autót kapni

Mire figyeljünk használt
autó vásárlásakor?

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Milyen jó autókat
lehet venni félmillióért?

Családi autót hárommillióért

Hároméves prémiumautók
hárommillióért