Luxusbatár a Maseratitól

maserati kubang
Vágólapra másolva!
Kubang néven sportos formájú szabadidőautó-tanulmányt mutatott be a Maserati.
Vágólapra másolva!

Forrás: Maserati

Az olasz luxusautógyár 2003-ban már jelezte a Detroiti Autószalonon - egy ugyancsak Kubang nevű tanulmányával -, hogy be szeretne lépni az SUV-ok piacára, ám egy szériaérett változatra egészen mostanáig kellett várni. Bár a Frankfurtban leplezett Kubang még mindig csak tanulmány, mégis láthatóan sokkal közelebb áll a sorozatgyártáshoz, mint a korábban bemutatott névrokona. Ehhez persze az is kellett, hogy időközben a Maseratit is birtokló Fiat-konszern tulajdonába került a Chrysler. Ez a Maserati Kubang esetében azért fontos, mert a képeken csillogó tanulmány műszaki alapjait a Jeep Grand Cherokee-tól vették át, sőt a szériagyártás is Amerikában zajlik majd.

Forrás: Maserati

Szerencsére a Kubang több, mint egy Maseratinak csomagolt Jeep, ugyanis a motorháztető alá már nem amerikai, hanem olasz motor kerül: a gyár közleménye szerint saját fejlesztésű erőforrást használnak, a Maserati-motorokról viszont azt kell tudni, hogy szoros rokonságban állnak a Ferrari motorjaival, így szegről-végről Ferrari-meghajtást kap a Kubang.