Gyártani kezdhetik a szuper-Kiát

Vágólapra másolva!
A pozitív fogadtatás sorozatgyártást érhet a Kia Frankfurtban kiállított négyajtós kupé koncepciója számára, de jön a Cee'd sportváltozata is.
Vágólapra másolva!

"Majdnem mindenki egyetértett azzal, hogy a GT az az autó, amire a Kiának szüksége van, készen vagyunk, hogy tovább nyújtózkodjunk a márkával" - nyilatkozta Frankfurtban az Autocarnak a Kia európai főnöke, Paul Philpott.

"Ha világszerte olyan reakciókat kapunk, mint amiket Frankfurtban kaptunk, akkor a GT kulcsszerepet játszhat a márka előrelépésében."

A közel 400 lóerős, hátsókerék-meghajtású GT állítólag már 2013-ban sorozatgyártásba kerülhet, amint a Kia befejezi a hat modellből álló hagyományos választéka megújítását.

"Az első lépés, hogy meglegyenek az olyan tömegmodelljeink, amik versenyezni tudnak a Fordokkal, Citroënekkel az összes piaci szegmensben. Amint elégedettek leszünk azzal, ahogy teljesítenek, akkor már azzal fogunk foglalkozni, hogy ezeken túl bővítsünk" - tette hozzá.

A GT is jelzi, hogy a Kia egyre inkább egy sportos márkává szeretne válni, valószínűleg a konszernen belül a Hyundai pedig a komfort-orientáltabb márka lesz. Philpott azt is elárulta Frankfurtban, hogy hamarosan elkészülnek a normál modellek sportváltozatai, elsőként az új Cee'd nemzedékből 2012-ben. Ez szerinte könnyen ahhoz is vezethet, hogy valamely motorsport szakágban is kipróbálják magukat a francia jégralikon kívül is.

Fotó: Gulyás Péter [origo]