Már a férfiakat is szereti - Toyota Yaris-menetpróba

Vágólapra másolva!
Október elsejétől már nálunk is kapható az új Toyota Yaris. A csomagolás ugyan látványosan változott, ám a lemezek és a motorháztető alatt nem történt forradalom, így az igazi újdonság a jövőre érkező hibrid változat lesz.
Vágólapra másolva!

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
A Toyota reményei szerint ezt a Yarist már a férfiak is megkívánják

Magyarországon közel 33 ezer Yarist adtak el 2000 óta, az eddigi csúcsot 2004 jelentette, mikor is 4675 darabot vettek belőle, ám azóta a hazai autópiaccal együtt a Yaris eladásai is nagyot zuhantak: 2009-ben 817 darab, 2010-ben pedig már csupán 557 Yaris kelt el, ám ebben a csökkenésben már a modellciklus lecsengése is benne van. Október 1-től azonban ismét felzúghatnak a pénztárgépek a Toyota-szalonokban, ekkortól kapható ugyanis hivatalosan a legújabb, azaz a harmadik generáció, amelyre 80 darab előrendelés már be is futott. Ezeket az információkat a modell hazai bemutatóján osztották meg velünk, ahol szerencsére egy rövid kör erejéig ki is próbálhattuk az új modellt.

Forrás: Toyota
Még több gyári fotó a Yarisról, kattintson a képre!

A motorpaletta nem változott

Öt- és háromajtós kivitelben, háromféle motorral, valamint kézi és automatizált váltókkal debütál a Yaris III: kapható az egyliteres, háromhengeres VVT-i benzines, a szívó- és kipufogóoldalon változó szelepvezérléses 1.33 Dual-VVT-i és az 1,4 literes D-4D dízelmotor részecskeszűrővel. Az egyliteres ötfokozatú kéziváltóval készül, a nagyobb motorok hatfokozatút kapnak. Az 1,33 literes motor hét lépcsőt imitáló fokozatmentes automatizált váltóval (Multidrive S) is rendelhető, míg a dízel opciója a szekvenciális, automatizált kéziváltó (Multimode) hat fokozattal. Stop-start automatikát is csak a nagyobb motorok mellé társítanak.




Fotó: Varga András [origo]
Letisztult, kellemes formákkal találkozni, nagyon jó fogása van a kormánynak

Sajnos a tologatható hátsó üléssor eltűnt, már felárért sem lehet rendelni, a hivatalos közlemény szerint ezzel öt kilót tudtak megspórolni, de a Toyota szerint nincs is rá szükség, mert 14 centivel megtoldották a csomagtartó hosszát. Az a néhány centi ide vagy oda, kár ezért a megoldásért, mert a tologatható ülésekkel ügyesen lehetett játszani a hátsó helykínálattal a csomagtartó rovására, bár az új Yaris mentségére legyen mondva, hogy a tengelytáv - és ezzel együtt a hátsó utasok helykínálata is - öt centivel nőtt, így két átlagos méretű felnőtt is viszonylag kényelmesen elfér egymás mögött.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
A rendszámtábla felkerült a csomagtartóra a lökhárítóról


Az 1,33 literes, négyhengeres, 99 lóerős kis benzinmotor, továbbra is egy kis cukorfalat, olyan finoman jár, mint egy varrógép, viszont igencsak meg kell dolgoztatni a hatfokozatú váltón keresztül, ha tartani akarjuk a forgalom ritmusát, ne adj' isten lendületesen szeretnénk autózni. Az elindulásoknál megszokást igényel, hogy a kuplung már néhány centi után fog és a motor nem képes nyomatékból lendületből hozni az autót, így az átlagosnál egy kicsit több gázzal kell nógatni. A Joy magazintól érkezett bájos tesztpartnerem háromszor is lefulladt a rövid tesztút alatt, nem is győzött szabadkozni, hogy ilyen már két éve nem fordult vele elő, aztán amikor cseréltünk, nekem is sikerült kétszer az első öt perc alatt, amit nem azért csináltam, hogy ne érezze magát kellemetlenül.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Nyolcvan darabot már úgy rendeltek belőle, hogy még nem is látták élőben az autót


Európa több országában négy, nálunk azonban csak háromféle felszereltségi szint választható: Eco, Active és Executive. Az árlistát nézegetve, az derül ki, hogy a legolcsóbb konfigurációt a háromajtós, egyliteres benzinmotoros Yaris jelenti Eco csomaggal, ami 2,9 millióba kerül. Dicséretes, hogy a lélektani hárommillió alá sikerült gyömöszölni az indulóárat, nyilván jól is néz majd ki az óriásplakátokon, ám a rövid menetpróba fényében is azt ajánlom, hogy aki Yarisban gondolkozik, inkább spóroljon még egy kicsit, mert a 69 lóerős, egyliteres alapváltozat igencsak próbára teheti az ember türelmét, ráadásul az alapváltozatban a klíma sincs benne.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]
Itt jól látszik, hogy mennyit változott az Év autójának is választott első generációhoz képest

3,73 millióba kerül az a konfiguráció, amelyet már nyugodt szívvel ajánlani lehet, ennyit kérnek az általunk is kipróbált 1,33 literes Active, tehát közepes felszereltségű Yarisokért, míg a jól ismert 1,4 literes dízelmotorért további félmilliót kell fizetni ehhez képest. Sajnos az első generációnál bevezetett, majd a másodiknál feledésbe merült TS sportváltozat továbbra sem lesz, jön viszont egy teljesen új hibrid kivitel 2012-ben. Hamarosan hosszabb tesztre is elvisszük az új Yarist, addig is a nemzetközi menetpróbán szerzett élményeinket lehet olvasgatni.

Műszaki adatok - Toyota Yaris 1.0 VVT-i
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 998 cm3. Hengerek/szelepek száma: 3/12. Teljesítmény: 51 kW (69 LE)/6000. Nyomaték: 93 Nm/3600. Sebességváltó: ötfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa 258 mm/dob 203 mm vagy tárcsa 278 mm (VSC-vel csomagban).
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3885/1695/1510 mm. Tengelytáv: 2510 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1460-1485/1445-1470 mm. Tömeg: 970-1025 kg. Terhelhetőség: 405-460 kg. Csomagtartó térfogata: 286/768 l. Üzemanyagtartály térfogata: 42 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 15,3 mp. Végsebesség: 155 km/óra. Átlagfogyasztás: 4,8 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 5,3 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 110 g/km.

Műszaki adatok - Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i
Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1329 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 73 kW (99 LE)/6000. Nyomaték: 125 Nm/4000. Sebességváltó: hatfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa 258 mm/tárcsa 278 mm.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3885/1695/1510 mm. Tengelytáv: 2510 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1460-1485/1445-1470 mm. Tömeg: 1015-1075 kg. Terhelhetőség: 405-465 kg. Csomagtartó térfogata: 286/768 l. Üzemanyagtartály térfogata: 42 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 11,7mp. Végsebesség: 175 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 5,8 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 123 g/km.

Műszaki adatok - Toyota Yaris 1.4 D-4D
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1364 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/8. Teljesítmény: 66 kW (90 LE)/3800. Nyomaték: 205 Nm/1800-2800. Sebességváltó: hatfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa 258 mm/tárcsa 278 mm.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3885/1695/1510 mm. Tengelytáv: 2510 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1460-1485/1445-1470 mm. Tömeg: 1060-1120 kg. Terhelhetőség: 405-465 kg. Csomagtartó térfogata: 286/768 l. Üzemanyagtartály térfogata: 42 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 10,8 mp. Végsebesség: 175 km/óra. Átlagfogyasztás: 3,9 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 4,9 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 103 g/km.