40 éve garázsban porosodik egy félmilliárdos Mercedes

Mercedes-Benz 300SL Gullwing
Vágólapra másolva!
A tulajdonost húsz évig kellett győzködni, mire hajlandó volt eladni a ritkaságot.
Vágólapra másolva!

A Mercedes-Benz 300SL Gullwing egy igazi klasszikus, a márka egyik legendás modellje, többek között ez ihlette meg a Mercedes tervezőit, amikor megalkották a márka jelenlegi csúcsmodelljét, az SLS AMG-t. A Gullwinget annak idején (az 50-es években) az egyik legjobb sportautónak tartották a világon, ezért a még meglévő példányok hatalmas értéket képviselnek.

Ha valaki kap egy ilyen autót, akkor azt gondosan ápolja, szépítgeti, hiszen nagyon jó befektetés. Tom Wellner azonban nem így tett, 1955-ös Gullwingjét 1971-ben egy Santa Monica-i garázsba leparkolta, majd ott is hagyta egészen mostanáig.

Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen autót valaki 40 évig hagy a garázsban porosodni, ráadásul ez nem is egy átlagos Gullwing. Az autó egyike annak a 29 példánynak, amely speciális csomagot kapott: könnyítették a vázát, plexi ablakai voltak, leültették a karosszériát, nagyobb fékeket kapott, a motorhoz is hozzányúltak, és egyedi kerekeket szereltek rá. Tehát ez egy igazán különleges 300SL, a tulajdonos mégis hagyta, hogy régi számítógép-alkatrészek között amortizálódjon.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az autót húsz évvel ezelőtt egy restaurátor, Rudi Koniczek fedezte fel, aki azóta győzködi a tulajdonost, hogy adja el a Gullwinget, de egészen mostanáig nem járt sikerrel. A nagy nehezen kötélnek állt Tom Wellnernek mindössze egy kikötése volt, mielőtt eladta a Gullwinget: az eredeti állapotába kell visszaállítani a körülbelül 550 millió forintos (2,5 millió dollár) értékű különlegességet.

Forrás: Mercedes-Benz
Forrás: Mercedes-Benz