Limitált M3-massal ünnepli az M divíziót a BMW

BMW M3 Competition Edition
Vágólapra másolva!
Sportrészlegének negyvenéves fennállását az eladások felpörgetésével ünnepli a bajor cég. A limitált szériát az Egyesült Államok vevőinek szánják, de nem akárki árusíthatja.
Vágólapra másolva!

A korlátozott darabszámban gyártott sportautó midig jó befektetés eladónak és vevőnek egyaránt. A BMW tudja ezt jól, ki is használja az új 3-as-sorozat debütálása és a régi kifutása közötti űrt az M3-as Competition Edition-változatával, egyúttal a negyvenéves M-divíziót is felköszöntik vele.

Forrás: BMW

Az Egyesült Államokba szállított negyven M3-ast kívülről különleges Frozen White-fényezéséről és fekete kerekeiről, belülről Black Novillo bőrkárpitozásáról, alcantara borítású kormányáról, valamint kékes ezüst és karbon betéteiről, vezetés közben pedig két tizedmásodperccel jobb, 4,5 mp-es gyorsulásáról lehet felismerni.

Forrás: BMW

A 414 lóerős V8-as és mellette minden más maradt a régiben, csupán az ára lett 20 ezer dollárral magasabb, de nem kétséges, hogy hamar elkapkodják majd mindet. Még akkor is, ha ehhez célzottan azt a negyven BMW-márkakereskedést kell felkeresni, melyek a sorban először szereztek jogosultságot az M-modellek forgalmazására.