Még több DS-modell érkezhet a Citroëntől

Vágólapra másolva!
A márka termékfejlesztési vezetője szerint hamarosan érkezhet az új zászlóshajó és a Fiat 500-as konkurensének szánt kisautó.
Vágólapra másolva!

A Citroën csaknem három éve jelentette be, hogy DS néven új, prémium-kategóriás modellcsaládot vezet be a kínálatába. Azóta a DS3-as sikeresen debütált, majd jött a DS4, sőt Frankfurtban már bemutatkozott a DS5-ös is, amely jövő év tavaszán már megérkezhet hazánkba is.

Thomas d' Haussy, a cég termékfejlesztési vezetője egy interjúban arról beszélt, hogy egy új zászlóshajót vezetnének be a kínai piacon, mivel ott nagy az igény az ilyen modellekre. Európába ugyanakkor nem akarják árulni az autó, mivel a PSA-konszern minden eddigi erőfeszítése sikertelennek bizonyult a luxus szegmensben.

Az új csúcsmodell várhatóan a 2010-es Shanghai-i Autószalonon nagy sikert arató Metropolis-tanulmányra épül majd, amely 5,3 méteres hossza mellett mindössze 1,4 m magas. Különleges dízel-hibrid hajtáslánca 272 lóerő leadására képes.

Forrás: Citroën
Akár még a Metropolis is valóra vállhat

D' Haussy azt is elmondta, hogy az európai piacra egy kisautóval készülnek. A Fiat 500-as hatalmas sikere miatt a Citroën vezetése fontolóra veszi egy stílusos városi kisautó bevezetését, mivel úgy tűnik, hogy hatalmas az igény a testre szabható, egyedi kisautók iránt.

A DS1 névre hallgató újdonság a következő generációs C1-es (Toyota Aygo, Peugeot 1007) alapjaira épül majd, várhatóan a jövő évi Párizsi Autószalonon mutatkozik be.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Állítólag nem ez lesz az egyetlen Racing-modell

Emellett a DS4-ből terveznek egy hibrid, összkerék-hajtású változatot, amelyben ugyanaz a hajtás dolgozik majd, mint a DS5-ben. A Racing-modellekről d'Haussy azt mondta, hogy nem volt egyszeri alkalom egy ilyen modell megjelenése.