Titok, hogy mennyiért épült az autóklub új székháza

Vágólapra másolva!
November 11-én 11 óra 11 perckor adták át a 111 éves Magyar Autóklub új szolgáltató központját és székházát. Az esemény előtt az Autó 2 magazin lapigazgatója, Dömsödi Gábor demonstrációt tartott, szerinte ugyanis a klubvezetés elherdálja a szervezet vagyonát és eltitkolják a székház építésének költségeit. Az autóklub szerint Dömsödi sértettségből kampányol ellenük mert nem fogadták fel PR és marketingvezetőnek.
Vágólapra másolva!

A számmisztikai szempontból is megtervezett Magy Autóklub (MAK) pénteki székházavatásán több kellemetlen kérdést is kapott Kovács Zoltán főtitkár és Lovas Károly főtitkárhelyettes. A legfontosabb kérdésre, hogy miből építették az új "szolgáltató központot", üzleti titokra hivatkozva érdemben nem válaszoltak, mert "így állapodtak meg a kivitelező partnerrel". A jelenlévő újságíróknak kiosztottak viszont egy levélváltást Dömsödi Gábor és a klub főtitkára között. Ebből az derül ki, hogy Dömsödi, valamiféle partnerséget kívánt kialakítani a klubbal és felajánlotta, hogy "személyesen menedzseli" a MAK ügyeit, valamint örömmel elvállalná a szervezet PR-marketing tevékenységének a vezetését is. Marketingkommunikációs, PR és a sajtótevékenységre irányuló ötleteit azonban nem fogadták el. Az autóklub főtitkára szerint emiatt Dömsödi "sértettségből kampányol a szervezet ellen".

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]


msödi Gábor ebben az április 27-én küldött levelében ajánlotta fel "szolgálatait" az autóklubnak

Az ügy előzménye, hogy Dömsödi Gábor - az Autó2 lapigazgatója - szeptemberben autós érdekvédelmi egyesületet alapított Autó2 Klub néven. Dömsödi az elmúlt hetekben a saját klubja honlapján és más autós újságokban is élesen bírálta a MAK vezetését, amiért szerinte erkölcsileg és jogilag megkérdőjelezhetően költekeznek. Kérdéseire - hogy mi indokolja a főtitkár milliós fizetését, hogy miért jár Audi A8-as luxusautóval és hogy miért épít százmilliókból új székházat a klub - részben máig nem kapott választ. Dömsödit és az Auto2 munkatársait nem engedték be az autóklub székházavatására, ezért a lap munkatársai demonstrációt tartottak a rendezvény előtt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=lsLhp3ezmzeFCEaG

Nézze meg a székházavatón készült videónkat!

Kovács Zoltán a pénteki sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a klub minden fillérrel el tud számolni, az éves auditálásoknál nem találtak hiányosságot és visszaélést a működésükben. A főtitkár tájékoztatása szerint a megnyitó napján a Magyar Autóklub csatlakozik az Elektromos Mobilitás Programhoz, és ennek keretében üzembe helyezik az újpesti szolgáltató központban Magyarország harmadik elektromos töltőoszlopát is. A kibővített szolgáltató központ átadásával Budáról Újpestre teszi át a székhelyét 102 ezer tagot számláló klub.