Hanggenerátort kap a Hyundai sportkupéja

Erősebb motorok és új váltók kerülnek a Veloster-arcú, felfrissített Genesis Coupéba.

Magyarországi bevezetése után alig néhány hónappal alaposan felfrissíti a Hyundai lassan kétéves sportmodelljét. A Genesis Coupe levetette eddig arcát, amely a márka korábbi korszakának emléke volt és megkapta a Veloster fényszóróit az aktuális Hyundai stíluselemekkel együtt.

Így nem csupán frissebb, de sokkal attraktívabb is lett az amerikai piacon a Ford Mustanggal, a Chevrolet Camaróval és a Dodge Challengerrel versenyző hátsókerék-hajtású sportkocsi. Áttervezett orrára LED-es nappali menetfény került, a diódákból jutott a hátsó lámpákba is.

Új műszerekkel és kijelzővel dobták fel, valamint átrendezték a kissé egyhangú középkonzolt. Hozzányúltak a műszerfal és az ajtókárpit burkolatához és a műszereket is kicserélték a Velosterből ismerős számlapúra. A korábbi pletykákkal ellentétben nem kapott kompresszort, de mindkét motor erősebb lett.

Forrás: Hyundai

A kétliteres turbós benzines alapmotort kicserélték a Sonata Turbo kétliteresére, amely nagyobb töltőlevegő-hűtőjének és kettős leömlésű turbófeltötőjének köszönhetően 210 helyett 275 lóerő teljesít, csúcsnyomatéka 372 Nm. Nagyobbik, 3,8 literes V6-os motorja közvetlen befecskendezéssel 345 lóerősre izmosodott, nyomatéka eléri a 400 Nm-t.

Forrás: Hyundai

Bár a korábban feltételezett 400 lóerő körüli teljesítményt egyelőre nem éri el, természetes úton lélegeztetett motorjával így is mindhárom említett vetélytársát lepipálja. A koreai mérnökök még egy érdekes extrával is készültek: a 3.8 GDi motorhoz kapcsoltak egy hanggenerátort, amely a korábbi nyers morgás helyett ígéretük szerint vérbeli sportos hanghoz segíti.

A Genesis Coupéhoz alapáron hatfokozatú kézi váltó jár, a korábbi öt- és hatfokozatú helyett viszont már a cég új nyolcfokozatú automatáját építik be. A megújult sportkocsi jövőre kerül a kereskedésekbe.

KAPCSOLÓDÓ CIKK